szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

A varázsló kertje: art brut és színház a Nemzeti Galériában. Ötvenhatos filmek a MODEM-ben. Camera Obscura: kortárs sötét szobák a Mai Manó Házban. Terápiaszínház a Műcsarnokban. Tiniszívek klubja: HSM3. Laza ünnep: magyar és orosz fellépők október 23-án, Pozsonyban. Mi az a Sanyi és Aranka Színház? Mázli: német-magyar vígjáték a mozikban. Melodikus és érzelmes, James Blunt Budapesten. Kulturális ajánlatok egy hétre!

Szellemjárás
'56-os filmek a debreceni MODEM-ben

Halász Péter: Herminamező-Szellemjárás
Az ünnepen, október 23-án is nyitva lesz Debrecen belvárosában a MODEM, ahol számos kiállítás kapcsolódik a sztálinizmus magyarországi éveihez. A Szocreál című tárlat a korai ötvenes évek kurzusművészetét jeleníti meg, a Hétköznapi kommunizmus című fotó-, plakát- és filmválogatás pedig azt mutatja be, hogy miképpen vált a mindennapok részévé a kommunista propaganda. A MODEM belső kertjében megtekinthető az 1956-ban Budapesten ledöntött Sztálin-szobor méretpontos rekonstrukciója, mellette az eredeti alkotás két fennmaradt darabja: a Generalisszimusz füle és szeme. Ugyanitt látható Ferenczy Zsolt kortárs képzőművész Farm Decor című alkotása, amely Orwell Állatfarm című regénye kapcsán idézi meg a bolsevik diktatúrát. A művészeti központ II. emeletén látható kortárs orosz kiállítás és a Kék Orrok nevű művészcsoport A meztelen igazság című, provokatív tárlata szintén sok szállal kötődik a kommunizmus emlékéhez.

Csütörtökön a MODEM földszinti kávézójában egész nap, folyamatosan olyan játékfilmeket vetítenek, amelyek a magyar forradalomhoz kapcsolódnak. Többek között látható lesz Mészáros Márta A temetetlen halott, Szomjas György A Nap utcai fiúk, Szilágyi Andor Mansfeld, Makk Károly Szerelem című alkotása, s mellettük olyan ritkán vetített filmek is, mint például Halász Péter Herminamező-szellemjárás vagy Vidnyánszky Attila Liberté című műve. A filmek megtekintése ingyenes. A ház délelőtt 10 órától este 6 óráig tart nyitva.

Laza ünnep: magyarok, oroszok
Fókuszban a radikális eklektika; Pozsony, SubClub

Az 56-os magyar forradalmárok gyermekeinek szimbolikus találkozása a megszállók gyermekeivel a pozsonyi éjszakban. E meglepő szlogennel hirdetik a szervezők az eseményt, amelynek helyszíne a szlovák főváros leghaladóbb szellemiségű klubja, a SubClub.


Október 23-án egy magyar és egy orosz zenekar lép fel a pozsonyi vár alatt. A Goulasch Exotica projektet s a Deti Picasso-t a merész kísrletezés és a stílusok keverése köti össze. A Magyar Köztrsaság Kulturális Intézetében, Pozsonyban idén úgy gondolták, szakítanak a hagyományokkal, s a nemzeti ünnepen megszokottnak számító komolyzenei rendezvény helyett a legfiatalabb nemzedéket célozták meg.

okt. 23; Pozsony (SK), SubClub




Ugyanaz, ugyanúgy
High School Musical 3: Végzősök

© Forum Hungary
Az idei év legjobb várt családi filmje csütörtöktől a mozikban: az első két rész sikere után Troy (Zac Efron) és Gabriella (Vanessa Hudgens) ezúttal a vásznon próbálják meghódítani a tinik szívét, és minden bizonnyal sikerül is nekik. Izgulunk azért?

Vigyázat, az East High gimi élete fordulatosabb, mint valaha! Hőseink a végzős évüket töltik a suliban, ami azt jelenti, hogy a tanulás mellett nekik kell megszerkeszteniük az évkönyvet, fel kell készülni a szalagavatóra és persze a kosárlabdacsapatnak is a legjobb formáját kell hoznia, hogy idén is ők nyerjék meg a bajnokságot. Már csak egy dologra nem jut senkinek ideje: a szokásos, évente megrendezésre kerülő színdarabra…

S mivel mindenki más egyetemre menne tovább, a gimis szerelmeknek itt véget kell érniük most és mindörökké. Persze a HSM3 nem dráma, így a nehézségeken csak túljutnak a srácok.

A film zenéje gyakorlatilag alig különböztethető meg a korábbi kettőtől, és a történet is éppoly butuska maradt, mint amihez hozzászokhattunk korábban. A széria, amely ma  Disney egyik legprofitábilisabb brandje, és amely Zac Efront Amerika elsőszámú tinisztárjává avatta, szinte biztosan az év mozis bevételi listájának első három helyezettje között landol majd. A negyedik epizód már előkészületben van, habár a két főszereplő visszatérése már nem várható. Éppen ezért már a harmadik részben bemutatnak egy-két új karaktert, akikkel folytatható lesz a sorozat, bár nagyon elkelne már egy-két új ötlet, és a zeneszerzői csapatra is ráférne a vérfrissítés, hogy ne egyhuzamban negyedik alkalommal nézzük végig ugyanazt.

amerikai zenés film, 2008; r.: Kenny Ortega

Terápiaszínház
Schneemeier Andrea: Luxusvacsora

© Műcsarnok
A projekt egy internetes hírportál tudósításán alapul. A Pesti hajléktalanok luxusvacsorája című beszámolón, amely arról az eseményről tudósít, amikor is hajléktalanokat vittek egy elegáns budapesti étterembe egyetlen alkalomra, vacsorázni.

A szituációt újrateremtve és a helyszínen forgatva a kiállítás célja egy közösségi alapon létrejövő, dokumentumfelvételekből, performanszból, interjúkból álló műalkotás létrehozása, ahol a résztvevők a művész által meghatározott koordinátákon belül szabadon mozogva alakítják az eseményeket. A művészet így egyfajta csoport-terápiás eszközként lehetőséget teremt arra, hogy a hajléktalanok a konkrét helyzetből adódó (vacsora egy luxusszállodában), és a szélesebb társadalmi kontextusba ágyazott, a mindennapjaikat érintő hatalmi mechanizmusokra és kiszolgáltatottságukra reflektáljanak. Emellett a projektben való aktív részvétel lehetőséget teremthet a hajléktalanok számára, hogy saját egzisztenciális pozíciójukat is egy aktív szerepmodell mentén gondolhassák végig.

okt.22-nov.16; Bp. Műcsarnok




A varázsló kertje és az art brut
Belső útvesztő

A Nemzeti Galéria art brut kiállításához kapcsolódóan A varázsló kertje címmel Csáth Géza elmeorvos, író, muzsikus és festő egyéniségét bemutató színházi produkció látható jövő szerdán a Belső utak képei - Art brut Ausztriában és Magyarországon című időszaki kiállításhoz kapcsolódva a Magyar Nemzeti Galériában.

A pszichiátriai betegek alkotásait felvonultató tárlat az előadás kezdetéig meghosszabbított nyitva tartással látogatható.
   
A színdarab Csáth Gézáról, a magyar irodalom és művészet egyik legösszetettebb egyéniségű, tragikus sorsú alkotójáról szól, aki nemcsak kiváló elmeorvos és nagysikerű író, hanem érzékeny, tehetséges muzsikus és festő is volt. A darab egyszerre próbálja meg bemutatni az alkotó összetett egyéniségét, irodalomhoz, zenéhez, képzőművészethez és orvostudományhoz való viszonyát.
   
A néző videobejátszások segítségével megélheti az adott kor atmoszféráját, Budapestjét, az akkori kórházi légkört és meghallgathatja Csáth Géza kiadatlan zenei műveit is.
   
Az előadás bemutatója 2008 áprilisában a Nemzeti Színházban volt Jordán Tamás és Elek Szilvia közös rendezésében, 2009 januárjától pedig a Merlin Színházban látható majd. A darab különlegessége, hogy Csáth Géza kéziratban fennmaradt zeneművei is elhangzanak. A főszereplő Miklós Marcell, a Nemzeti Színház művésze.

okt.29; Bp. MNG

 

Matilde utál takarítani
Sanyi és Aranka Színház

A valamikori Studió K helyén a Mátyás u. 9-ben született egy új szinház, Sanyi és Aranka néven. Az abszurd szinház és az opera volna a fő profilja. Abszurd szinház azért, mert hiányzik az európai szinházak palettájáról, igy természetesen a magyar szinházak világából is.

A Sanyi és Aranka Szinház 60-70 férőhelyes mobil szinházi tér, mely adottságainál fogva alkalmas arra, hogy bizonyos művek előadhatóak legyenek oly módon, hogy kizárólag a legfontosabb elemei az operának kerüljenek reflektorfénybe, mégpedig a zene, az énekes, a karmester.

Matilde - a cseléd - utál takarítani. Virginia - Lane nővére - imád takarítani. Lane a cselédre - Matildére - bízná a takarítást. Anának nem fontos, hogy a cseléd takarítson, neki elég ha jó vicceket tud kitalálni.

Charles beleszeret Anába, de Lane is fontos neki. Ana beteg. Charles betege. Lane - Charles felesége - szintén orvos. Charles jobban hisz a gyógyító fák erejében, mint a tanult tudományában. Alaszkába utazik, gyógyító fáért. A tövestül kiásott fával nem engedik repülőre szállni. Gyorsan megtanul repülőt vezetni. Matilde a tökéletes viccen töri a fejét, hogy Ana halálra röhöghesse magát. Női darab. Amerikai. És abszurd. Rendezte Lukáts Andor. Játsszák: Margitai Ági, Kováts Adél, Csákányi Eszter, Szandtner Anna, Varga Zoltán.

okt.29; Bp. SASZ

Nem megyünk mi innen el...
Mázli


Lukáts Andor nem csak rendez természetesen, hanem játszik is. Most egy új filmben, a Mázliban. Ógyarmat egy szegény zsákfalu az osztrák magyar határon. Egy napon azonban rájuk mosolyog a szerencse: felfedezik, hogy a temetőjük alatt húzódik egy olajvezeték. A véletlen lelet után egy gyorsan jött ötlettől vezérelve megfúrják a vezetéket, és közösen elkezdik árulni a gázolajat, temetésnek álcázva az árusítást. Közösségi gazdálkodási formájuk bejön. És dől a pénz! Mindenki boldog és elégedett.



Egészen addig, amíg mindenki el nem kezdi a saját zsebére árulni az olajat, egymás árai alá ígérve. A baj pedig nem jár egyedül. Megjelenik a faluban az olajtársaság embere, hogy elsimítsa az ügyet, de a falu elkergeti az válságmanagert, egyenesen a rendőrség karjába. A falusiak elszántak és nem hajlandóak lemondani az olajról. Ellenállnak a karhatalomnak egy remeknek tűnő tervvel. Csakhogy a remeknek tűnő tervek nem szoktak jól elsülni.

magyar-német film, 2008; r.:Keményffy Tamás 

Camera Obscrua, James Blunt (Oldaltörés)



Valamennyi fény
Kortárs sötét szobák

Létezik egy természeti jelenség, amely olyan, fénytől elzárt terekben alakulhat ki a leginkább tanulmányozható, ahová a külvilág fénye csak egy vagy esetleg több, de jól elkülönült nyíláson, lyukon érkezhet csak be.
Lényege, hogy a nyílással szemközti felületen, a külvilágból érkező fénynyalábok a külvilág fordított állású és tükörfordított képét jelenítik meg.

Ez az egyszerű természeti jelenség, pontosabban annak modellezett és eszközzé alakított formája vizuális kultúránkra jelentős hatással volt.

A camera obscura, melyet talán legtöbbször a fényképezőgép őseként emlegetnek, a digitális képalkotás korszakában is jelen van, sőt egyszerűségéből adódóan a jelenkor emberét is felfedezésre, gondolkodásra, elmélyülésre, kreatív alkotómunkára ösztönzi.

Nos, a camera obscurának szenteli programsorozatát a Mai Manó Ház - Magyar Fotográfusok Háza.

Szeptember közepétől a Millenárison (2008. november 10-ig) már látogatható a „Kortárs sötét szobák, avagy a camera obscura újrafelfedezése” című szabadtéri kiállítás, mely rövid, de lényegre törő áttekintést ad a közelmúlt és a jelen kortárs alkotóinak camera obscurás munkáiból. Látványos, szabadba kihelyezett, látogatókat befogadó camera obscurák (Millenáris Park, Nagymező u. – Andrássy u. sarok, tervező: Laczkó Péter) valamint beltéri kiállítótérben működő (ArtBázis Összművészeti Műhely) lyukkamerák is láthatóak a város különböző pontjain, és egy camera obscurává átalakított busz is járja majd Budapest utcáit (Keserue Zsolt és Enyingi Tamás jóvoltából), melyben a feje tetejére állított város forgatagát szemlélhetjük meg „tű-éles” képeken.

A Camera Obscura – kortárs sötét szobák és a később, november 10-én nyíló Képmutogatók 2. – A fotográfiai látás kultúrtörténete ’Kolta Magdolna emlékére (1958-2008)’ című kiállításokhoz kapcsolódóan számtalan további rendezvényre kerül sor a Mai Manó Házban.

Részletes program itt!



Ami szép, az szép
James Blunt

© Live Nation
Jelent még valamit az a szó a popkultúrában, hogy szép? Nem tudjuk. James Blunt számára minden bizonnyal igen. Melodikus és érzelmes dalokat ír, amelyek - ki tudja, miért - mégsem súrolják a giccs határát.

A You're Beautiful hozta meg az áttörő sikert az énekesnek, amely a 12. helyen debütált Nagy-Britanniában. Hat héttel a megjelenése után, 2005. július 10-én első lett, és nyolc hetet töltött el a lista csúcsán. 2005. szeptember 11-én, valamint 2006. január 15-én ismét visszatért az első helyre, így összesen 10 hétig volt listavezető. A brit rádiók kedvencévé vált dalnak köszönhetően az addig lassan fogyó Back To Bedlam első helyezést ért el az albumlistán. Kedvező fogadtatását követően a dal lassan elérte az európai kontinenst is, és végül 2005 nyarának egyik legnagyobb slágere lett.

Az album negyedik kislemezdala, a Goodbye My Lover Nagy-Britanniában 2005 decemberében jelent meg, Amerikában pedig az énekes második kislemezeként adták ki. A High-t és a Wisemen-t 2006-ban újra kiadták Európában. Bluntot 2006. februárban öt Brit Awards zenei díjra jelölték, ebből a Legjobb brit férfi előadó és a Legjobb popelőadó kategóriákban ő kapta meg a díjat.

Ugyanez év őszén kiterjesztett amerikai promóció keretében Blunt olyan nagy nézettségű TV-műsorokban lépett fel, mint az Oprah Winfrey Show vagy a Saturday Night Live. Az album nyolc dalát 2005 és 2006 során különböző TV-sorozatokban (Narancsvidék, A Grace klinika, Gyilkos elmék), filmekben (Undiscovered) és TV-reklámokban (Hilton Hotel, Sprint telekommunikáció) is felhasználták.

A Back To Bedlam zenei vonalát viszi tovább Blunt második albuma, a már változatosabb és gazdagabb hangszerelésű új lemez, a All The Lost Souls is. Erről is hallhat a közönség majd dalokat Budapesten. Beautiful.

okt. 25; Bp. Papp László Budapest Sportaréna

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!