A Julian Szemjonov regénye alapján 1973-ban elkészült sorozat máig a legnépszerűbbek egyike Oroszországban, főhőse, Stirlitz, de az őt alakító Vjacseszlav Tyihonov is valóságos népi hős, az orosz adókon néha évente többször is látható, számtalan szállóige és vicc idézi, és immár „történelmi” tény, hogy az első vetítés idején a városokban kiürültek az utcák, csökkent a bűnözés és nőtt az áramfogyasztás.

Az átdolgozására a Rosszija tévéadó vállalkozott. A fekete-fehér filmek kiszínezése elektronikus úton 1987 óta ismert eljárás, de keveset alkalmazták, mert a színezett filmek nem természetesen hatnak. A Tavasz 17 pillanatán öt ország 600 szakértője dolgozott, és részben kockánként, kézzel színezték a képeket az elektronikus eljárás hibáinak elkerülése végett.

A feladat hatalmas és hihetetlenül bonyolult volt. A 800 percnyi anyagot előbb beszkennelték, aztán kiválasztották minden jelenet – mintegy 1500 – kulcspillanatát, amelyeket Oroszországban színeztek ki kézzel, hogy mintául szolgáljanak a többi részhez. Az érdemrendek és sok ezer korabeli tárgy színeit történészek határozták meg. Ezután az „alvállalkozókhoz” – orosz, amerikai, dél-koreai, kínai és indiai vállalatokhoz - került az anyag, mert a világon egyetlen cég sem tudta volna viszonylag rövid idő alatt elvégezni a hatalmas munkát. Így alig nyolc hónap alatt, orosz szakemberek helyszíni felügyelete mellett elkészült a teljesen új változat úgy, hogy még az elektronikus úton színezett részek minden egyes kockáját is ellenőrizték, és szükség esetén kézzel utószínezték.

Az eredmény nem csupán színes, hanem új: eltávolították belőle az eredeti filmszalag karcait, és még számos felújítási munkálatot végeztek el. A hangot Oroszországban restaurálták: előbb szétválasztották az emberi hangokat és a zajokat, aztán számos bonyolult program és eljárás segítségével restaurálták, egészen odáig, hogy egyebek mellett a német szövegeket és a háttérzajokat újra szinkronizálták. Végül pedig új főcímet és stáblistát terveztek és tettek a filmhez.

A sorozat a KGB megrendelésére készült, de az addigi hasonló témájú filmektől tartalmilag sok tekintetben eltérő, realista alkotás lett. Egyetlen „szépséghibája”, hogy a szakértők egységes véleménye szerint orosz tiszt nem juthatott ilyen magasra a náci biztonsági szolgálatban. A minta Stirlitz személyéhez egyes kutatások szerint egy Willi Lehmann nevű német tiszt lehetett, aki maga ajánlotta fel szolgálatait a Szovjetuniónak, de 1942-ben leleplezték, s vélhetően kivégezték.

Az átdolgozás ténye nagy vitát váltott ki Oroszországban, hogy szabad-e, s ha igen, milyen filmekhez szabad így hozzányúlni. Alekszandr Ljubimov, a vállalkozás művészeti vezetője jelezte: sok filmhez nem szabad hozzányúlni, de sok olyan akad, amely érdemes a ráfordításra, és jól el is viselné a kiszínezést, s ő szívesen vállalkozik újra hasonló feladatra.