A Partners 2000 még soha ennyi energiát nem fektetett a Budapest Art Fair publicitásába, kísérő szakmai és show jellegű programjainak szervezésébe, mint 2010-ben, ám ebből a lendületből már nem jutott az egy héttel később sorra kerülő Antik Enteriőrre. Sem ugyanaz a kreatív csapat, sem másik nem sorakozott fel a régiségvásár mögé - nyilván időbe telik megtalálni azt a teamet, amelyik otthon van a klasszikus tárgykultúrában, és érdekében is áll előremozdítani a hazai régiségpiacot. A 19 kiállító jelenléte és a 4 ezer körüli látogatószám jelzi a vásár szükségességét - nem beszélve a vonatkozó aukciók sikeréről -, ám a BAF példája is mutatta, hogy egy ilyen rendezvény magától nem képes életben maradni. Aggasztóan hiányzik a kiállított tárgyaknak hitelt adó (múzeumi vagy galériás) szakmai felügyelet, hogy a földrajzi távolságon túl más különbség is látszódjék az Ecseri vagy a Petőfi Csarnok bolhapiaca, illetve az Antik Enteriőr között, hogy a vásárló, nézelődő biztosan tudja: itt a hazai kereskedelemben jelenleg fellehető antikvitások legjavát kapja.

Itt is, miként a BAF-on, hiányzott több cég a legfontosabbak közül. Bár a vásár idején éppen pörgött az aukciós piac, láthatóan nem ezen múlt a részvétel, hiszen a BÁV és a Pintér Antik jelen volt, a Nagyházi Galéria, a Polgár Galéria és a Belvedere Szalon viszont nem. Az Art Fairrel ellentétben a kiállítókat nem szűrte senki és semmilyen szervezet, kizárólag szándékuk és anyagi lehetőségeik tették lehetővé a jelenlétüket. Galambos Sándorék egyelőre nem is kívánnak a részvételbe ilyen módon beavatkozni, nyilván csak egy nagy létszámú zsűri lenne képes átvizsgálni a sok száz tárgyból álló, a műfajok gazdagságát valóban bemutató anyagot. Kicsit hasonlít a helyzet a korai, 90-es évekbeli Antik Enteriőrök helyzetére, amikor szükség volt a vevő öngondoskodására, civil kurázsijára ahhoz, hogy biztonságos üzletet kössön. Ki-ki megtalálta a saját hiteles kereskedőjét, tanácsadóját, akinek segítségével vásárolni mert és tudott. Aztán bekövetkezett a stílus- és koncepcióváltás, szükségessé váltak a beépített szűrők a vásár továbbépítéséhez.

Újra a Néprajzi Múzeum lett a vásár színhelye

Antik Enteriőr

Az egy héttel korábbi BAF-ról visszaköszönt az Erdész Galéria, kiállításának gerincét továbbra is a klasszikus modernek alkották, de az újabb művészetet afrikai törzsi maszkok váltották fel. Ugyancsak visszatérő volt a Földvári és a Dávidházy Antikvárium, ám ezúttal külön mutatkoztak meg. Figyelemre méltó trend, hogy a könyvek, autográfok nem a hagyományos könyvesbolti installációban, hanem üvegvitrinekben, illetve keretezve kerülnek a látogatók elé, a kötetek nem gerincüket, hanem címlapjukat mutatják, így nem egy sokszorosított nyomtatvány egyik példányaként, hanem egyedi műtárgyként jelennek meg. Ehhez persze olyan választék illik, amelyik valóban unikális darabokból áll. Megfigyelhető, hogy a vásáron nagyobb szerepet kaptak a zenei témájú kiadványok és kéziratok (elsősorban Bartók, minden műfajban), de más szerzőktől is az egyedi, korai, a piacról szinte hiányzó tételek kerültek a vitrinekbe. Az Opera Antikvárium a böngésző jellegű kiállítást választotta, főleg művészeti tematikával.

A vásár festményanyagához elkelt volna egy előzetes szemle, egy főhelyre kiállított hamis Czóbel például komoly szépséghibája volt az egész vásárnak. Persze akadtak örömteli meglepetések is, mint az Artistique „fülkéjének” egyik falát teljes egészében elfoglaló Molnár József Pompei című vászna, illetve ugyanitt Telepy Károly tájképe. A Tűzoltó Antikvitásnál Bécsből hozott egyedi és sokszorosított grafikák bújtak meg (rajz Rubens műhelyéből, Rembrandt-rézkarc későbbi levonata) és szent Olaf hatszáz éves faszobra - restaurálásának teljes dokumentációjával -, kicsit méltatlanul a háttérben. Levegősebb kiállításon jobban felhívták volna magukra a figyelmet.

A bútorok között az art deco dívott, az Artcore teljes standját ennek jegyében rendezte be, a Studio Agramnál is a kora XX. század uralta a teret, itt még a madárkalitka is art deco volt. Régebbi anyaggal rendezte be az egyik termet (fele-fele arányban) a Pintér Antik és a BÁV, kifejezetten szőnyegkereskedőként pedig csak a Kilim állított ki, holott ilyen profilú cég jócskán akad Budapesten.

A legtöbb természetesen a vitrintárgyakból fogyott, főleg az apróságokból, melyeket akár helyben, zsebből ki lehetett fizetni. Gondot jelentett több kiállítónál a kisebb méretű darabok megközelíthetősége (Millennium, Magyar Kerámia, Ómama), márpedig a potenciális vásárló nyilvánvalóan látni akarja a jelzéseket, de egyáltalán nem mindegy, hogy négy nap alatt hányszor kell egy vitrint átrendezni ahhoz, hogy az érdeklődők a kezükbe foghassák a tárgyakat. A kereskedők tapasztalatai szerint az olcsóbb dolgok fogytak inkább, a Zsolnay-kerámiák közül is inkább a historizáló, nem pedig a lényegesen magasabbra árazott szecessziós darabok.

G. E.