„A félelem fontos” - Szász János-interjú

„A félelem fontos” - Szász János-interjú

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
László Éva Lilla

Őrültek, tehetségesek és eszeveszetten tombolnak a színpadon. A Dresden Dolls együttes utolsó turnéját örökítette meg dokumentumfilmjében Szász János. A rendezővel beszélgettünk többek között arról, milyen az élet egy turnébuszban, és ki választja a színészeket egy koprodukciós filmhez.

hvg.hu. Egy amerikai punk-rock duó, ami tíz éve klubokban lép fel, hogy alternatív performanszukkal több száz rajongót megmozgassanak. Honnan jött az ötlet, hogy dokumentumfilmet forgasson a Dresden Dolls-ról?

Szász János: Véletlenül adódott a lehetőség. Amikor Amerikában dolgoztam, rábeszéltek, hogy nézzek meg egy Kabaré-előadást, amiben Amanda Palmer  (a Dresden Dolls énekesnője, zongoristája - a szerk.) játszotta a konferansziét. Mondták, hogy különleges nő. Valóban: lehengerlő, az életben is magnetikus. Megismerkedtünk és azonnal jóban lettünk. Amanda mesélt a dobosról, Brianről, és arról, hogy csinálnak egy utolsó koncertturnét Texasban. Felvetette, hogy menjek velük és forgassunk egy filmet róluk. Felhívtam Dobos Tomi operatőrt, és László Sára producert - volt tanítványaimat. Hipp-hopp ott voltunk Dallasban, és elkezdtünk forgatni. Négy-öt állomás volt még hátra a másfél hónapos koncertturnéból.

hvg.hu: Milyen volt a klasszikus színházi és filmes munkák után dokumentumfilmet készíteni? Napokig egy banda nyomában lenni és megörökíteni a legizgalmasabb pillanataikat?

Sz. J.: A színházi és filmes közeghez szoktam, egyáltalán nem ismertem a koncertvilágot. Megengedték, hogy részt vegyünk az életükben. A csapat egy buszban élt, ahol volt két hely számunkra. Állandóan forgattunk. Még a zuhanyzóba is bemehettünk volna Amandával, őt nem zavarta volna. Sajnáltam, hogy befejeződött a turné. Mentem volna még velük. Zseniális ez a világ.

Szász János
©

hvg.hu: Hogyan telt egy napjuk? Felkeltek, azután?

Szász: Nem reggel keltek, mert egyrészt nagyon későn feküdtek, másrészt mindenfélével altatták magukat. Egy-egy koncert után - általában éjjel kettőkor-háromkor - felszálltak a turnébuszra, és beájultak az ágyba. Amikor délután egy körül - már egy másik városban - felébredtek, Amanda mindenkinek hozott ebédet. Próbáltak, este pedig játszottak. A két-két és fél órás fellépés után jöttek a hosszú ölelkezések, beszélgetések a rajongókkal. Sok száz ember, Amandának mindenkihez volt türelme. Nagyon tetszett, hogy olyan korú gyerekkel is megtalálták a közös hangot, mint a lányom. Akadtak köztük, akik kiöltöztek (a punk vagy gót vonalat követik - a szerk.), ez furcsa volt. De lehetett velük beszélgetni, riportot készíteni. Megértettem, mit jelentenek ezek az élmények a lányom korosztályának.

hvg.hu: Érte valamilyen negatív impulzus?

Dresden Dolls

Az amerikai duó 2000-ben alakult, amikor Brian Viglione dobos egy buliban felfigyelt Amanda Palmer performanszára. „Brechti punk kabaré” - így definiálták az alternatív rockzene és dark kabaré keverékét, amit 2012-ig nyomtak. Ahogy a Wikipédia bejegyzésében is olvasható, a banda az eredetileg felvett Out of Arms nevet azért változtatta Dresden Dolls-ra, mert megihlette őket Drezda bombázása, a porcelánbabák, amelyeket Drezdában gyártottak, és V. C. Andrews novellája, amiben szőke hajú, kékszemű főszereplőket nevezték „drezdai babák”-nak. A csapat a texasi turné után szétvált: Amanda szólóénekesi karrierjére koncentrál. Blogot vezet, twitterezik, és a Facebookon is tartja a kapcsolatot rajongóival.

Sz. J.: Abból a szempontból negatív volt a forgatás, hogy tudtuk: szét fognak válni. Folyamatosan érezni lehetett a feszültséget. Pedig fantasztikusan tehetséges ez a két ember. És nem égtek ki a színpadon tíz év alatt.

hvg.hu: Az életben milyen a kapcsolat Brian és Amanda között? A filmből az jön le, hogy látszólag nincs sok közük egymáshoz.

Sz. J.: A koncertturné alatt gyakorlatilag nem szóltak egymáshoz egy szót sem. A színpadon viszont eszméletlen erővel léteztek, beszéltek és kommunikáltak egymással. Döbbenetes volt. Gondolom, megégették magukat rendesen. Abban a lakókocsiban öt év alatt …

hvg.hu: A pörgésben hogy jutott idejük egy párkapcsolatra?

Sz. J.: Brian soha nem fog tudni normális életet élni. Azt sem viselte jól, hogy idegenek költöztek a buszba, és csak utolsó nap nyílt meg. Elmesélte, milyen volt a gyerekkora, és hogy a dobolás az élete. Amanda nyitottabb. Ő férjhez ment Neil Gaiman képregényíróhoz, aki polgáribb életet kínál neki.

hvg.hu: Hányan dolgoztak a Last Call - Dresden Dolls-on, ami a héten kerül a magyar mozikba?

Sz. J.: Sári? - fordul a rendező László Sára produceréhez.

László Sára: Nem volt szokványos film, mert nem kellett várni, előre tervezni, lényegében nulla forintból elkészült. Éppen ezért őrületes szabadságot kaptunk, nem volt külső kényszerítő erő, ami szabályozta volna, hogy milyen hosszú legyen, vagy mikorra készüljön el a film. Összesen hatan dolgoztunk rajta. János és Tomi (Dobos Tamás operatőr) 5-6 napot töltött Amandáékkal. Az irodában aztán végignéztük a nyersanyagot, körülbelül 20 órányi felvételt. A filmet Sass Péter vágta és Balázs Gábor dolgozott a hangutómunkán. De Jánosék először összeraktak egy klipet Amandának."

Sz. J.: Ami Amanda magánakciója volt. Talán ez lehetett a titkos célja, miért hívott minket a turnéra (nevet.) Megkért, hogy egyik délelőtt forgassunk le egy klipet az On an Unknown Beach című számához. Én csak annyit kértem, hogy legyen egy menyasszonyi ruhája. Houston mellett forgattunk - alig értettem a szöveget, annyira elvont -, Amanda a tengerben feküdt, majd a szállodai szobában aludt és énekelt. Jól sikerült a klip, rögtön fel is került a YouTube-ra.

hvg: Videoklip, dokufilm. Nem félt a kihívásoktól?

Sz. J.: A félelem fontos. És az is, hogy félelem nélkül, bátran dolgozz. Lehet, hogy ez ellentmondásosnak tűnik, pedig nem az. Ha félelem nélkül dolgozol, abból rossz nem sülhet ki. Legfeljebb senkit nem érdekel rajtad kívül. Film, színház, tanítás: mindegyikben van valami jó, és valami és rémes.

hvg.hu: A 2007-es Ópium - Egy elmebeteg nő naplója után most készül legújabb nagyjátékfilmje - Agota Kristóf regényéből -  A nagy füzet. Friss ötlet, vagy egy régi tervet valósít meg?

Sz. J.: Az ötlet régi. A nagy füzetet már akkor is szerettem volna megcsinálni, amikor a Wittman-fiúkon dolgoztam, de a filmes jogok nem voltak szabadok. Akkoriban beszéltem róla az egyik barátomnak, aki ráugrott, de lecsúsztunk róla egy német cég miatt. Most sikerült megszerezni a jogokat. Sokan szerettek volna fimet forgatni belőle.

©

hvg.hu: Jó érzés, hogy Önnek sikerül?

Sz. J.: Jó érzés, mert a többiek külföldiek. Mi voltunk egyedül magyarok, akik a filmet Magyarországon akarták megcsinálni, nem valahol Európában. (A történet szereplője két ikerfiú, akit a háború elől a vidéki nagymamához menekít édesanyja - a szerk.)

hvg.hu: Mikor kerül a moziba, és milyen pénzből készül?

Sz. J.: Pár hét múlva kezdjük vágni. Megpróbáljuk összerakni a Berlini Filmfesztiválra, talán jövő év elején kerülhet moziba. Állami támogatások tömegéből jön létre. Koprodukciós film: a költségvetés 40 százaléka magyar pénz, 40 százaléka német, 10-10 százaléka pedig osztrák, illetve francia. A magyar forgatás - 39-40 nap - körülbelül 390 millió forintba került.

hvg.hu: Egyre több magyar filmrendező forgat koprodukciós filmet. (Például Török Ferenc, akinek Isztambul című alkotása februárban került a hazai mozikba.) Ilyenkor rendezőként mekkora beleszólása van a stáb és a színészek kiválasztásába?

Sz. J.: Szokni kell Magyarországon, hogy a produkcióban dolgozók egy része - színészek, vagy az utómunkát végzők - külföldről érkezik. A koprodukció valójában egy pontszámrendszer. A százalékok határozzák meg, hogy a résztevő országoknak hány pontot kell teljesíteniük. A németeknek például kell „színészi pont” - német színészek -, „forgatási pont” - németországi helyszín - és utómunkában is részt kell venniük. Hogy kik lesznek azok a külföldi színészek, aki szerepet kapnak egy koprodukciós filmben, alapvetően a rendező döntése. Persze, nyomás van. De a presszió nem mindig rossz. Nem feltétlenül arról szól, hogy el akarják venni az ember szabadságát. Érdemes nyitottnak lenni: nézni, hogy más országokban hogyan játszanak, dolgoznak.

László Sára és Szász János
©

hvg.hu: Ha most a filmforgatásra fókuszál, nyilván háttérbe kell szorítania a többi feladatát: a tanítást, színházi munkákat.  Mi lesz a következő színházi dobása?

Sz. J.: Visszahívtak Moszkvába: jövőre ott rendezek egy Csehov-darabot. És Amerikában is tanítok majd.

hvg.hu: Hogyan kamatoztatni a külföldön szerzett tapasztalatait?

Sz. J.: Rengeteget lehet tanulni külföldön. Például, hogy hogy működik a Moszkvai Művész Színház. Ott aztán rend van. Színházi rend, és ez jó, mert jó áthozni a tanultakat Magyarországra. Engem egyébként itthon csak Kecskemétre hívnak rendezni. (nevet)

Egy ütőképes csapat - Campfilm

László Sára a Last Call - Dresden Dolls egyik producere. (A másik Gerő Marcell.) Együtt dolgozik azzal a maroknyi filmessel, akik a Színház és Filmművészeti Egyetemen végeztek 2007-ben, Szász János osztályában. „A Campfilm közvetlen folytatása annak, ahogy mi az egyetemen működtünk. Nincs rivalizálás közöttünk, de nem is vagyunk egymás versenytársai. Mindenki más területen dolgozik. Abban az űrben, amibe a diplomázás után kerültünk, nem nagyon volt lehetőségünk - egyedül. Sokat jelent, hogy ebben a közösségben dolgozunk, a mostani filmszemlén négy dokumentumfilmünket mutatták be” - mesélte László Sára. Legújabb filmjükön két éve dolgoznak. Mész András 1985-ös riportfilmjének, a tököli fiatalkorúak börtönében forgatott Bebukottak egykori szereplőit keresik fel, hogy bemutassák, mi lett velük, hogyan élnek és mit éreznek. Döbbenetes sorsok, a bűn 90 percben - erről szól majd a dokufilm, amit Gerő Marcell rendez.

(A Last Call- Dresden Dolls című dokumentumfilmet a KINO moziban vetítik, május 26-tól.)