hvg.hu: Provokatív rendezéseiről ismert. Hogyan jött az ötlet, hogy JM Coetzee Szégyen című regényét adaptálják színpadra?

Mundruczó Kornél: Nyolc éve olvastam először a Szégyen-t, és nagyon megragadott. Coetzee az egyik kedvenc íróm, minden könyve kiemelkedő olvasmányélményeim közé tartozik. A színpadi verzió nem azonnal és egyszerűen jött össze – pár éve már dédelgettem ezt a gondolatot, amikor váratlanul a Wiener Festwochen prózai programjának igazgatója kezdő lendületet adott, és így további partnereket is meggyőzhettem, mennyire fontos könyvről van szó. Később, amikor Adelaide-ben játszottuk a Nehéz istennek lenni előadást, teljesen véletlenül alkalmunk volt magával Coetzee-val is találkozni, ami újabb jó ómennek tűnt. Hiszen ekkora véletlen tényleg nincsen! Eljött megnézni az előadást, amire nem is számítottam, mert egy nagyon remeteéletet élő művészről van szó, és azután röviden beszélni is tudtunk, ami megerősített abban, hogy ezzel kell foglalkozzak. Számomra egyébként ő az író archetípusa – félénk, törékeny… Remélem, majd a Szégyent is meg tudja valahol nézni.

hvg.hu: Hisz abban, hogy a munkái körül sorsszerű dolgok történnek?

M.K.: Igen, és ezek nagyon fontos jelzések. Amikor egy darab nem jön össze, amikor egy színész nem tudja elvállalni a szerepet, amikor egy helyszínt el kell veszítsünk.… Ezek mind segítenek, előrevisznek. Mondok egy példát: Szorokin magyarul meg nem jelent első regényét akartuk színpadra állítani. Már próbáltunk, állt a díszlet, amikor a szerző közölte, hogy mégsem engedélyezi. Úgy döntöttünk, hogy a már máshol bemutatott, tehát elérhető A jég című művét fogjuk akkor előadni. Próbálni kezdtük a darabot, amit gyakorlatilag a meglévő díszlethez választottunk. Szorokinnak végül annyira tetszett, hogy a New York-i felolvasószínházi estjét is elhívott megrendezni. „Elfelejtettem, hogy én írtam, annyira belefeledkeztem.”- mondta.

hvg.hu: Coetzee mondott valamit, ami miatt ez az előadás más lesz, mint pusztán a könyv alapján lehetne?

M.K.: A Szégyen David Lurie professzor és leszbikus farmer lánya, Lucy története. Kérdeztem Coetzee-t, hogy tudna-e segíteni nekem Lucy karakterének megértésében. Merthogy Lucy nem költözik el Dél-Afrikából, úgy dönt a történtek ellenére ott marad és szembenéz a sorsával: mi akkor már régóta vitatkoztunk ennek a jelentésén, kíváncsi voltam, ő mit mond. Az író erre egy enigmatikus válasszal reagált: „Mert kapaszkodik a földbe!” Úgyhogy ezt a motívumot több helyen is felhasználtam a darabban. Egyébként nálunk Lucy főszereplőként jelenik meg, máskülönben az őt ért trauma idején a néző nem érezhetne elég részvétet iránta.

David Lurie toposza is központi: az ember, aki mindent el kell, hogy veszítsen, hogy közelebb juthasson önmaga megértéséhez, a világ megértéséhez. Egy tévedésben élő embert ismerünk meg, aki konfliktusok során át végül közelebb jut az igazsághoz. A szellem embere a pusztába téved, és a pusztai csendben megérti, hogy intellektuális tapasztalata a világról sok tévedésen nyugszik. Új válaszok kellenek.

hvg.hu: A regény egyik sarokpontja egy nemi erőszak.

M.K.: Egy semmiből jött, borzalmas, traumatikus esemény történik Lurie és a lánya életében. Mint később kiderül, Dél-Afrikában mindennapos, hogy fehér farmereket, fehér-leszbikus farmereket ilyen módon bántalmazzanak. A regényben a támadás a semmiből jön, a szövegben mégis ott munkál végig, rejtetten ez a valóságos posztapartheid tematika. Ezt igyekszünk a színpadon is megjeleníteni.

Túry Gergely

Sok könyvet vittem már színpadra, egyszerűen, mert én csak személyes érintettséggel tudok dolgozni, és sokkal több könyv érint meg személyesen, mint kész színdarab. Ez előny és hátrány is. Mert ha van egy tömény élményanyag egy könyvvel kapcsolatban, akkor azt gesztusonként színpadra kell vinned. A színház nem lehet se felolvasóest, se illusztráció. 

Egyébként szinte alig használunk egész mondatokat Coetzee regényéből, két fontos sort leszámítva, amelyek a darab keretét képezik. Az adaptáció folyamán arra jutottunk, hogy minél többet tartunk meg az író filozofikus gondolatmeneteiből, annál távolabb kerülünk magától a regénytől.

hvg.hu: Hol kapcsolódik ez a történet a kortárs magyar kultúrához?

M.K.: Alapkérdéseket feszegetünk. Magyarországon történelmi hagyománya van a menni vagy maradni kérdésének. Hogy lehet-e megalázottan élni. Van-e történelmi igazság, és ha van, kié ez az igazság. Azé-e a föld, aki megműveli. Dél-Afrika nagyon messze van ugyan, de én minden barátomnak úgy ajánlottam a könyvet, hogy minden része ismerős lesz! Rengeteg a hasonlóság – még több, mint a posztszovjet Szorokinnal. És persze fontos, hogy nekem voltak dél-afrikai rokonaim, és a gyerekkori fantáziámat nagyon megmozgatták az ő borzalmas történeteik. A poszt apartheid időszak igazi emberiség dráma. A kisemmizettek pozícióba kerülnek, a hatalmi viszonyok átalakulnak, az elnyomó elnyomott, a történelmi igazságtétel mind mind újra húsbavágó kérdések lesznek.

Ezen kívül emlékeztethet pár aktuális kérdésre minket az a probléma, hogy ugye a fehér búrok afrikainak tekintik magukat. Nekik nincs hova menni – nincs más hazájuk. Ők művelték meg azt a földet, nem tekintik magukat bevándorlóknak. Évszázadok óta ott élnek.

hvg.hu: A mai magyar vidékkel kapcsolatban is állást foglal?

M.K.: Nem, semmilyen aktuálpolitikai kérdésről szó nincs! Nyilván örök vesszőparipa, hogy egy kisebbségnek milyen jogai vannak. Hogy a fehér embernek anyanyelve a gyarmatosítás. Hogy lenézi, akinek az agya más koordinátarendszerben mozog, és uralkodni akar rajta. De hát Coetzee mindig azt vizsgálta: milyen állat az ember. És főleg: milyen állat a fehér ember? Akárcsak Szorokin, ő is teljesen új szögekből vizsgálja ezeket a problémákat. Olyan nézőpontot választ, amely csupa kérdés, és ezzel felismerésekhez segít minket. Például, hogy milyen nevetséges megkülönböztetés a fekete meg a fehér. Nem lehetne inkább jó és gonosz, gazdag és szegény? Ezekbe a kategóriákba menekülünk: magyar és cigány. Teljesen furcsa.

hvg.hu: Milyen szempontokat vett figyelembe a Szégyen szereposztásakor?

M.K.. Lucy-t Tóth Orsi és Láng Annamari játsszák, felváltva. Ezt nem így terveztem, de így alakult, és jó, hogy így alakult. Két teljesen más Lucy, mindkettő hihetetlenül erőteljes. A földies és a légies. Az pedig, hogy Zsótér Sándor elvállalta Lurie szerepét, nagy öröm volt számomra. Persze, először nemet mondott, amitől csak még szimpatikusabb lett (nevet).

Zsótér tanár, generációk mestere – köztük az enyém is. Ez fontos ennél a szerepnél. A szememben Zsótérnak makulátlan életútja van: nem korrumpálódott, és máig szenvedéllyel dolgozik. Ez kiemeli a mi balgaságunkból, de be is zárja, ahogy Lurie is Byront tartja az igazi problémának. Bár ő is rendező, a próbák alatt átadta magát egy egyszerű színészi attitűdnek. Új volt a körünkben, és lett egy új családja. Nem kezdtem volna házalni amúgy ezzel a projekttel erős főszereplő nélkül. Ezt nem tudná mindenki eljátszani: ide egy ikonikus személyiség kellett, egy különleges figura!

Színpadra lép a Krétakör szokásos, összeszokott csapata – és Monori Lili, akit az egyik igazi zseninknek tartok. Nincs párja – kár, hogy Magyarország ilyen félvállról bánik a saját zsenijeivel. Na, mindegy. Ez a konstelláció nagyon szerencsés volt. Jeleneg úgy hívjuk Proton Színház, és remélem még sok izgalmas dolognak fog majd otthon adni ez a csak erős akaratra és a saját szólni vágyásunkra épülő szervezet.

hvg.hu: Újra ülönleges díszletek között játszódik az előadást?

M.K.: Nem annyira különleges, de tény, hogy csak 200 ember fér be, hogy mindenki beláthassa a „cinemascope” elrendezésű teret. Intimitást akartam, és a valóság illúziója is megköveteli a közelséget. A producerekkel arra jutottunk, hogy ne legyen nagy nézőtér, ne kelljen azért felnagyítani a gesztusokat, hogy az utolsó sor is lássa. Nálam visszatérő probléma, hogy a színházi fogalomrendszeren kívülre szoktam kerülni: ez is performansz néha és kollázs. De fontos is nekem ez a kívülre kerülés.

hvg.hu: A regényben kiemelt téma az állatokhoz való viszony. Ezt hogy jelenítik meg a színpadon?

M.K.: A fehér ember még mindig élvezkedik, hogy amióta feltalálta a puskát, ő az úr. Miközben a föld gyakorlatilag hadifogoly, és az állatvilág az ember döntései mentén próbálhat csak létezni. Van egyébként nálunk élő állat a színpadon: tücsök, madár, kutya. Mert fontos látni, hogy milyen az ember, amikor Isten szerepébe kerül. A fehér Istenébe.

És azt még hozzátenném, hogy Magyarországon jelenleg pl. 40-50 ezer kutya van bezárva. Ez sokat elárul rólunk, mert nyugaton ugye nem dobják ki, keleten meg nem fogják be. Mi mindkettőt csináljuk, és ennek ezek a borzalmas sintértelepek az eredményei. Ahogyan a gyerekeinket elvisszük Auschwitzba, hogy szembesüljenek a 20. század legnagyobb traumájával, úgy vinném el ezekre a telepekre is az iskolásokat. És ezt most nem állatvédőként mondom.

hvg.hu: Mennyire ismeri a Szégyen többi adaptációját?

M.K.: Van egy 2008-as film John Malkovich-csal a főszerepben. Van egy amszterdami és egy francia előadás is. Egyiket se láttam, de a kritikák szerint a miénk a leginkább afrikai. Ez jól esik. Tehát hogy nem a nyugati ember igazságán keresztül közelítünk. Hogy megjelenik Afrika igazsága, Kelet-Európa, Magyarország igazsága – a peremvidék igazsága! A leszbikus kisebbség igazsága –akinek a világrend visszaállítása érdekében az agresszorok a hátára írják üzenetüket.

Számomra a Szégyen egy traumatörténet. A történelmi megalázottság és a megváltás élményének fel nem dolgozottsága önmagában traumatikus. Számomra a mai regénynek az a dolga, hogy trauma-regény legyen. Szerencsére a magyar irodalomban is megjelenik ez már: ott van Térey János vagy Borbély Szilárd. Ma traumák vannak, nem háborúk. Ez egy trauma-kor. A 20. századnak vége, és a kollektív megértésektől csak távolodunk.

hvg.hu: Felfoghatjuk ezt egy európai szintű előrejelzésnek?

M.K.: Németországi projektjeim folyamán megfigyeltem, hogy ott a művészeknek erkölcsi kötelessége az Európa-reflexió. Ez nagy hatással volt rám. Igen, azt gondolom, hogy az, hogy Európa milyen kiutat fog majd találni a válságából, mindannyiunk sorsát és életútját meghatározza majd. És közös felelősségünk, hogy úgy érezhessük, legalább mindent megtettünk. A fehér ember le kell számoljon a hatalom illuziójával, és megtanulnia újra együtt élni a társaival. Ha az előadás vihart kavar itthon, biztos vagyok benne, hogy jó helyen keresgéltünk.