Próbálkozhat a hivatalos válasszal: a Led Zeppelin 1968-ban alakult angol zenekar. Négyen vannak: Paul, John, Ringo…ööö. Nem, szóval: John, és még egyszer John, Robert és Jimmy. Kezdetben New Yardbirdsnek nevezték magukat, de amikor rájöttek, hogy ez mennyire béna, átváltottak a Led Zeppelinre. 1980-ig voltak együtt, ám legutoljára 2007-ben Londonban megint összeálltak. John Bonham, a dobos már nem élt, a fia, Jason játszott a helyén. Hiába, a víz nem válik vérré, vagy fordítva, nem érdekes.

Vigyen bele érzelmi mélységet. A Led Zeppelin a hetvenes évek végén mindenkinek megvolt. Azok is szerették, akik a táskarádiójukon diszkózenét hallgattak. Hogy mi az a táskarádió? Hát, egy rádió, amit senki nem a táskájában tartott, hanem a kezében, laposelemekkel, égnek meredező antennával. A Led Zepet azért szerette mindenki, mert bár hangos volt és erőszakos, mindenre jó volt – egyedül talán a szűzesség elvesztésére nem volt alkalmas. Jól ment viszont a VBK-hoz (vörösboroskóla) valamint a cserkóhoz.

warner

A Zep annyira népszerű zenekar volt, hogy hazai filmnyomó kisiparosok a mosonmagyaróvári kötöttárugyár termékére nyomták a négy fiú arcmását, bátrabbak pedig azt a léghajót, ami a zenekar első albumának borítóján láthatóan parkolási gondokkal küszködik. A Balaton parti maszek üzletekben lehetett kapni fehér színű, Led Zep feliratú sapkákat is – nem olyat kell elképzelni, mint a ma divatos baseball sapkák, inkább olyan volt, amilyet a szarvasmarha gondozó-telep munkatársai vagy a pékek használnak.

Emlékezzen ifjú korára. Amikor annyi idős voltam, mint te, na jó, egy kicsit idősebb, szóval: amikor Lady GaGa született, mindenkinek volt otthon egy-két Led Zeppelin lemeze vagy kazettája. Ha nem volt, akkor átballagott a szomszédba, és kölcsönkért egyet. Ez akkor is ment, mint a karikacsapás, nem kellett ahhoz letöltés, hogy az embernek meglegyen a Stairway To Heaven vagy a Rock And Roll. A Communication Breakdown akkor egyáltalán nem azt jelentette, mint most, hanem még ennél is kellemetlenebb dolgot, amolyan szatiszfeksön-érzés félét

Legyen bennfentes. Jimmy Page annyira jó gitáros volt, hogy egy gitár nem is volt neki elég, ő volt az első, aki kétnyakú gitáron játszott. Ennek csak a fele igaz, méghozzá az első fele. Robert olyan hangosan tudott énekelni, hogy egyszer Kanadában, amikor elment az áram, erősítés nélkül is úgy kieresztette a hangját, hogy mind' a harmincezer ember tisztán hallotta, mit énekel. John Bonham az egyik este megivott negyven vodkát meg vagy húsz üveg sört, aztán beült a Rolls Royce-ba, és…John Paul Jones ugyan „csoda figura volt és sziporkázó zenész”, de róla nem maradt fenn mese.

Rendelkezzen kész a válasszal. Amennyiben a karácsonyfa feldíszítése után, a rántott ponty elfogyasztása közben a család további tagjai is érdeklődni kezdenének, mi volt az az éktelen dübörgés – mennydörgés, télen? - ami kora délután, fafaragás közben a pincéből/másik szobából jött, magabiztosan közeledjen az egyik csomag elé, vegye ki belőle a saját magának szánt biztonsági ajándékot. Lépjen egy lépést előre, majd diadalmasan mutassa fel a Led Zeppelin Celebration Day című dupla albumát. Mivel a kiadvány egy 16 kamerával rögzített film DVD változatát is tartalmazza, melyen a dalok sorrendje megegyezik a kétcédényi válogatáson hallhatókkal, azt tegye be, hogy az inkább vizuális típusok se maradjanak megfelelő élvezet nélkül.

A most megjelent Celebration Day koncertet a zenekar megmaradt három eredeti tagja, plusz Bonham fia 2007. december 10-én a londoni O2 Arénában tartotta az egy évvel korábban elhunyt Ahmet Ertegun emléke előtt tisztelegve. AE az Atlantic lemezkiadó vállalat vezetőjeként korábban maga is írt dalokat, és olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Ray Charles, a Rolling Stones, Aretha Franklin, Eric Clapton meg persze: a Led Zeppelin. A Zep tagjai nemcsak szerették és tisztelték, hanem mindenféle értelemben mindent köszönhetnek neki.

Led Zeppelin: Celebration Day. 2 CD+DVD, Warner/Atlantic, 2012.

warner

Mi sem természetesebb, hogy a koncerten a zenekar a legjobb formáját hozta. Minden hatalmas dal nem hangozhatott el, de a programban ott van a lényeg: a Good Times Bad Times, a Kashmir, a Dazed And Confused, a No Quarter, a The Song Remains The Same és a Whole Lotta Love. Egy elfogódott kritikus egyenesen így írt: ez nemcsak egy ünnep volt, hanem a rock and roll mágikus ünnepe.

Hiába volt koncertnek rendkívül jó kritikai fogadtatása, úgy tűnik: elsősorban Page kétkedései miatt a Led Zeppelin soha többet nem áll színpadra. Bár korábban kétszer is megszegték 1980-ban tett fogadalmukat, Page a zenekar egykori menedzsere, Peter Grant álláspontját osztja, aki John Bonham halála után ezt mondta: "Nem lehet folytatni, mert ez a dolog négyetekről szólt.” Még az is lehet, a Celebration Day a Led Zeppelinnel kapcsolatos utolsó emlék.