szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rúzsa Magdi lesz az Eurovíziós Dalfesztivál hazai zsűrijének egyetlen női tagja - számolt be a Bors.

Mások mellett Rúzsa Magdi dönthet – a nézőkkel közösen – arról, hogy ki képviselje hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon - írja a Bors. Ő lesz ugyanis az egyetlen női ítésze annak az öttagú zsűrinek, melynek feladata, hogy megtalálja a nemzetközi sikerre leginkább esélyes előadót.

Az énekesnő 2007-ben az Aprócska blues című dalával kilencedik helyezést ért el a dalfesztiválon, s a legjobb szerzőnek járó díjat is megkapta.

"Magdi boldog és büszke volt, amikor megkeresték. A zsűriben kamatoztatni tudja a versenyben szerzett tapasztalatait. Ez a műsor jó lehetőség a hazai előadók számára, hogy megmutassák magukat az ország nyilvánossága előtt" – mondta Szovják Bea, az énekesnő menedzsere. Az énekesnő Rakonczai Viktorral, Csiszár Jenővel, Rákay Philippel és a tavalyi magyar győztessel, a Compact Discóból megismert Walkó Csabával alkot majd egy csapatot.

Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét májusban rendezik meg Svédországban, a jelenlegi adatok szerint harminckilenc nemzet énekesei versengenek majd.

A következő hónapokban három elődöntőn és két középdöntőn követhetjük nyomon harminc előadó küzdelmét, hogy aztán a döntőben győztest hirdessenek. Az, hogy konkrétan mely énekesekről van szó, csak hétfőn derül ki. Számos induló azonban nem tudta magában tartani nevezésének hírét, így kiderült, hogy több – tehetségkutatókban felbukkant – énekes is megméretteti magát, így Szabó Ádám, Gyurcsík Tibor, Bagosi Alexa, Fehér Zoli, Galambos Dorina, Nagy Adri, Puskás Peti, Kállay-Saunders András, Hien és a nagy esélyesként elkönyvelt Radics Gigi. Egy szerelmespár, Lola és Brasch Bence is küzd a kijutásért, vagyis ezúttal ellenfelek lesznek.

Az első élő adásra február 2-án az M1-en kerül majd sor, s az előző évekhez hasonlóan idén is a MTVA szervezésében és szerkesztésében zajlanak a válogatók, valamint a győztes felkészítése a malmői szereplésre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!