„Biciklivel jöttem le, négy óra volt letekerni, csak a dombosabb részek okoztak nehézséget” – meséli nekünk a fesztiválra érkező Ferenc. Egyesek tényleg megvalósították a „tekerj a tóra” koncepciót, és hatalmas túra hátizsákokkal, országúti kerékpárral érkeznek a fesztiválra – ők azért jártak jól, mert nem kellet stoppolniuk a helyszínek között. Két fiatal fesztiválozó lány azt mesélte, hogy egy ismeretlen BMW-s férfi hozta le őket. Amikor megérkeztek, a férfi azonnal lecserélte a luxusautót egy kopott biciklire, az öltönynyakkendőt pedig szakadt farmerre és kinyúlt pólóra. „Kerestük, hogy megköszönjük a fuvart, de nem lehetett többet felismerni a tömegben” – mondták. Igazolhatónak tűnik az egyik résztvevő észrevétele, miszerint „a Bánkitóra a belépő: a borosta, a kutya és a bicikli”.

Ötödik alkalommal rendezték meg a Bánkitó Fesztivált, Nógrád egyik legszebb részén található Bánkitó mellett, július 19. és 21. között. Napközben többek között beszélgetős workshopokon, vallási programokon, filmvetítéseken és színházi előadásokon is részt lehetett venni. Este pedig a fesztiválokon megszokott hajnalig tartó buli, ám itt nem a dübörgő elektróra, hanem akusztikusabb, alternatívabb zenékre rophattuk, fellépett például a Fran Palermo, Puszi Együttes, a Nemjuci és a berlini Rotfront is. Sokan leginkább a hangulat miatt jönnek le – fürdőzni a tóban, ugrálni a stégekről vagy éppen csak megbeszélni mi történt az elmúlt évben, vagy érdemes-e külföldön szerencsét próbálni.

A rendezvényen állandóan két helyszín között ingázunk: vagy a tópart mentén a napközbeni programokon, vagy a „táborban” néztük a koncerteket.

MTI / Mohai Balázs

Neon helyett virágos

A fesztivált beharangozó azt ígérte, hogy egy ez egy anti-kereskedelmi rendezvény, nincs főszpnozor és reklámügynökség sem. „Néhány nap, amikor nem minden a pénz körül forog, egy hely, ahol nem kell attól paráznod, hogy bealszol a percdíjas jegyeddel és ugrott a diákhiteled” - írták a szervezők.  Civil szervezetek rakják össze a fesztivált és önkéntesek árulják a jegyeket, takarítanak és húzzál fel a színpadot. „Váltásban dolgozunk, napközben strandolunk, este pedig jegyeket ellenőrzünk” – meséli két önkéntes, de egy kis szemétszedésért cserébe mi is kapunk macifröccsöt a Tóparti színpadnál.

MTI / Mohai Balázs

A Budapesten elterjedt trendi, gasztró éttermek helyett itt más ízeket kóstolhattunk: túrós csusza, lángos és spagetti volt a menü, és ha valaki eltűnt, a Harcsában (vendéglő - a szerk.) biztos megtaláljuk, ha nem eszik, akkor a másfél órás sorban áll. A Kazinczy utca, Gozsdu udvar és Király utca tengelyén mozgó arcokkal találkozva, úgy tudunk megörülni egymásnak, mint egy rég látott ismerősnek. A szokásos strandolós fesztiválokkal szemben itt a neon fürdőruci helyett inkább a virágos ruha és a bőrsarú volt a trendi.

„Nem a pénzért dolgozom”

Miután letudtuk a kötelező adag fröccsöt, a napsütést, a kutyasimogatást és a lángosozást, betértünk a falu közösségi helyszínein kialakított beszélgetős programokra. Az egész fesztivál nyitottságára jellemző, hogy a programok nagy részére bárki besétálhat akár jegy nélkül is, karszalagot csak a tábor bejáratánál kérnek el. Egy kerekasztal beszélgetésen például a szubjektív stílusú, gonzo újságírásról tudunk meg műhelytitkokat a résztvevő újságíróktól. Emellett arról is szó esik, hogy rendszerint az ellenzéki sajtó hitelesebb, mint a kormánypárti, akárhol is legyünk a világban. Ezt alátámasztva az egyik újságíró, aki korábban az MTVA-nál dolgozott, azt mesélte, hogy 2010-es kormányváltást követően kaptak egy listát, amelyben azok a szavak szerepeltek, amiket nem szabadott kimondani a képernyőn, például „határon túli magyar” helyett „külhonit” kellett mondaniuk.

Lakatos Zsófia

A legtöbb érdeklődőt a „(Sic!)  Társulat: Life Short Learning” szombati előadása vonzotta. Az interaktív programon kisebb jeleneteket láttunk az útkereső fiatalok pályakezdési nehézségeiről. Sokszor nagy nevetésbe torkolt, a komolyabb hangvételben induló előadás, mivel a jelenekbe a közönség is beleszólhatott. Végül érdekes kérdéseket intéztek a nézők felé, például eltartanak-e még a szüleid, kell-e hazaadnod pénzt, az önmegvalósításért vagy inkább a pénzért dolgozol. A rétegeket, aki a fesztiválra látogatott jól reprezentálja az, hogy szinte alig volt valaki, aki a teljes mértékben öneltartónak mondta magát, a legtöbben pedig arról számoltak be, hogy a saját döntésükből választanak munkát. Arra azonban már sokkal kevesebben mondtak igent, hogy „sok esélyt látok arra, hogy Magyarországon megvalósítsam az álmaimat”.

MTI / Mohai Balázs

Különös színfoltot jelentett a Tranzit nevű művészcsoport barikádokkal elkerített tábora nem messze a főhelyszínektől, amit először valamilyen ultrabalos szervezet kiképzőtáborának néztünk. Mint kiderült, a tábor tulajdonképpen egy művészi installáció, mivel a táboron belül egy, a párizsi kommünről szóló hatórás (!) ál-riportfilmet vetítetnek. Szintén egy művészcsoport alkotása a tábortól nem messze elhagyatottan álló házban valósult meg, amelyet a Stég nevű csoport újított fel.

Politikai inaktivizmus

Vasárnap délután a Hallgatói Hálózat tartott vitaklubot arról, milyen formában van helye a politikának az egyetemen. A vitán résztvevő Fábri György, az ELTE rektorhelyettese határozottan kiállt az ellen, hogy politikai pártok bármilyen megszólalási lehetőséget kapjanak az egyetemeken, attól viszont nem zárkózott el, hogy ideológiák, célok szerint alakuljanak diákszervezetek, amelyek akár a HÖK-választásokon is részt vegyenek. Füzessi Károly, a Hallgatói Hálózat aktivistája rámutatott: hasonló rendszer sikerrel működik Németországban, ahol a hallgatói önkormányzatokon a politikai pártoktól elvileg független „diákpártok” indulhatnak. Fábri szerint erre most is megvan a lehetőség, azonban a diákok mégsem élnek vele, hiszen a többség „jobb esetben” tanulni, de inkább csak diplomát szerezni jön az egyetemre, nem társadalmi munkát végezni. Szerinte egyébként nem feltétlenül pozitív a hallgatók közéleti aktivitása, mint mondta, a magyar történelemben a diákmozgalmaknak a harmincas években volt a legnagyobb befolyása, amikor a hallgatói önszerveződést a Turul-szövetség és más szélsőjobboldali szervezetek jelentették. A pártpolitikán kívül a rektorhelyettes „zsidózó és cigányozó gyűléseket” sem látna szívesen az ELTE-n.

A vitán résztvevő Tamás Gáspár Miklós ugyanígy a fiatalok passzivitását hozta fel, viszont szerinte „ezeket a pártokat” akár be is lehetne engedni az egyetemre, mivel a hallgatók többségét vagy nem érdeklik, vagy elutasítják őket, így nem szereznének komoly befolyást.  A beszélgetés igen hamar a Hallgatói Önkormányzatra terelődött, amit a közönségből többen kifogásoltak, hiszen elsősorban a pártpolitikáról szólt volna a vita. Füzessi Károly és több hozzászóló is kritizálta a HÖK-öt, ami szerintük „elfojtja” a hallgatók önszerveződését, Fábri szerint viszont a hallgatók passzivitása nem a HÖK hibája, egyszerűen „szociológiai tény”, hogy Magyarországon nem érdekli annyira az egyetemistákat a közélet, mint Nyugat-Európában. Tamás Gáspár Miklós szerint a hallgatók passzivitása már csak következmény, a probléma gyökere az egész társadalom bénultsága.