A Hosszúlépés. Járunk? legújabb sétája azért a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről indul, mert Dávid elválaszthatatlannak tartja a témát a magyar nacionalizmustól. Budapesten ugyanis a zsidóság azonosult a magyar nacionalista mozgalmakkal, ezért eleinte zsidóellenesnek számított minden hang, amely a zsidó állam létrejöttét támogatta. A 19. század közepén országosan hat százalék volt a zsidók aránya, Budapesten viszont húsz. Ennek a virágzó zsidó kultúrának az integrációja pozitív hatást gyakorolt a fővárosra, „Budapesten sosem volt ilyen békés időszaka az együttélésnek” – foglalta össze a helyzetet Merker Dávid.

Stiller Ákos

Csak egyet kellett továbblépnünk, hogy a hajdani Képviselőház épületéhez érjünk, a Bródy Sándor utca sarkán. Mielőtt felépült volna a Parlament mai épülete, a képviselők még ebben, az Ybl Miklós tervei alapján négy hónap alatt felépült, kisebb palotában vitatkoztak. Itt hangzott el 1878. június 24-én Istóczy Győző parlamenti képviselő, az Országos Antiszemita Párt későbbi vezetőjének a zsidókat saját haza létrehozására buzdító felszólalása. Fájdalmas iróniát hordoz, hogy először hozzá köthető itthon a cionista narratíva. „Az antiszemita pártot karanténban tartották, és hamar jelentéktelen lett” – emelte ki Merker Dávid. Viszont ez az antiszemita javaslat bevésődött a köztudatba, és amikor Herzl Tivadar előállt ugyanezzel az elképzeléssel, a közvélemény nem értette. „Mi, antiszemiták, egyszerűen nem-zsidó zionisták vagyunk” – írta Istóczy. Vagyis azért lett elutasítva a cionizmus gondolata itthon, mert ezt már más kontextusban hallották.

Merker Dávid a zsidóság Budapest életében játszó szerepét Jókai Mór politikai pályafutásán keresztül illusztrálta annak a háznak a helyén állva, ahol annak idején Petőfi és Jókai lakott együtt. Az 1868-as választási kampányban Jókai itt indult képviselőjelöltként, és a terézvárosi mandátum az ekkor először választó zsidók szavazatán is múlt. A Borsszem Jankó című élclap tréfát is űzött abból, milyen nagy lelkesedéssel próbálta Jókai megszólítani a zsidó szavazókat. Merker szerint ebben azt kell észrevennünk, hogy nyugodtan ábrázolhatták a már akkor nemzeti mítosznak számító Jókait bolygó zsidóként viccből is, mert „aki akkor antiszemita volt, az nem számított szalonképesnek”.

A cionista Budapest

A cionista mozgalom későbbi vezetője, Herzl Tivadar a Dohány utcai zsinagóga melletti, egy ma már nem álló lakóházban született, és bár családja Zimonyból származott, a század végére Pest egyik leggazdagabb famíliája lett. Istóczy fellépésének idején Herzl azonban már Bécsben élt. Egy tragédia vezette oda a családot: a nővére halála után Herzl édesanyjának bánatán csak a levegőváltozás tudott enyhíteni. Ennek ellenére Merker Dávid hangsúlyozta, hogy a Herzl család igazi kétnyelvű famíliának számított. Ezt példázza, hogy a németül íródott drámáit Herzl mindig saját maga fordította magyarra. Tévedés, állítja a szociológus, hogy Herzl Tivadar osztrák zsidó lett volna. Az lehetett az egyik oka annak, hogy ez a vélemény elterjedt a nemzeti szakirodalomban, hogy a magyar nyelvű forrásokat kevésbé olvassa a nemzetközi kutatás.

Stiller Ákos

Mindenesetre Herzlnek el kellett kerülnie a békés Budapestről, hogy cionistává váljon. Párizsban azonban az ehhez szükséges konfliktust már megtapasztalhatta, amikor a Dreyfus-perről tudósított. Habár magyarországi tapasztalati ennek ellenkezőjéről szóltak, „emiatt gondolta, hogy a zsidóság ekkor sikeresnek tűnő integrációja kiteljesedjen, szerinte az antiszemitizmus nem felszámolható” – magyarázta Merker. Azt is árulkodónak találja, hogy Herzl, aki köteteket írt tele, meg sem említett egy fontos szereplőt a család életében, Juda-Hai Alkalajt. Mint mondja, a hiánynak oka van, és úgy véli, nem parancsütésre született meg Herzl agyában a cionista gondolat.

A titok kulcsa pedig Zimonyban rejlik. Ott ismerte meg nagyapját, és vált apja tanítójává Juda-Hai Alkalaj rabbi, aki vallási nézetei miatt a cionizmus előfutárának tekinthető. Alapvetően a cionizmus gondolata ellentétben áll a zsidó hit akkor elterjedt értelmezésével, miszerint csak a messiás vezetheti vissza a zsidó népet a hazájába a szétszóratásból. Alkalaj ezzel szemben azt hirdette, hogy a messiás nem feltétlen egy személyben testesül meg, hanem lehet folyamat is, amit bárki beindíthat. Herzl pedig beindította. Igaz, szekuláris zsidóként élt, Merker Dávid mégis lehetetlennek találja, hogy ne érték volna el Herzlt Alkalaj tanai.

Max Nordau egy másik utat képviselt. A gondterhelt 1849-es évben született Simon Maximilian Südfeld néven, kifejezetten ortodox zsidó családban. Ám amíg Herzl integrálódott a magyarosodó budapesti környezetbe, Nordau családja német kultúra iránti rajongásáról volt ismert, ezért erre nem voltak készek. A kötelező magyar nyelvű oktatás bevezetését tragédiaként élték meg, és ő nem nagyon tudott mit kezdeni a várossal és az elmagyarosodással, így rövidesen ő is elköltözött. A neve megváltoztatásával is még inkább el akart határolódni budapesti zsidó múltjától, míg például a Herzl család egyik ága inkább magyarosított, és Heltai lett.

Stiller Ákos

Habár Herzl korai halála után Nordau vette át a mozgalom vezetését, Budapesten még nem ismerték egymást. Pedig mindketten a Síp utcai zsidó elemi iskola, majd a Deák téri evangélikus gimnázium tanulói voltak, sőt, Nordau orvosi rendelője is Budapesten volt egy darabig. Emlékét mégsem ápolják Magyarországon, miközben Herzl tevékenységének figyelmet szentelnek a környéken.

Mivel nem volt zsidó gimnázium Budapesten, az evangélikus gimnázium nagyjából hetven százaléka zsidó diák volt. Ott ugyanis nem volt kötelező az evangélikus hittan. És a 19. században ez az iskola számos gondolkodót adott a világnak. A „Budapest-jelenséggel” kapcsolatban Merker Dávid elmondta, hogy a 19. század végén, a 20. század elején olyan szerepe volt Budapestnek, mint a reneszánsz idején Firenzének vagy Mozart idején Bécsnek. Felhívta a figyelmet olyan kutatásokra, amelyek rámutattak, hogy vannak olyan helyei a világnak, ahol összpontosul a kreatív energia. „Pest belvárosa olyan lehetett, mint ma a Szilícium-völgy” – mondta, miközben az iPadjén mutogatta a századfordulós Budapestet.

A török szultán gyémánt félkrajcárja

„Köszönjük, nincs szükség a Jordán folyóra, mert itt a Duna, nincs szükség Jeruzsálemre, mert Budapest a mi Jeruzsálemünk” – illusztrálta Merker Dávid a korabeli magyarországi zsidóság hozzáállását. „Herzl megértette, hogy a cionizmus Magyarországon csak piros-fehér-zöld lehet” – szögezte le a Madách téren állva. Itt terült el régen az Orczy-ház, amely egy óriási, zegzugos épület volt annak idején, és a túravezető szerint innen indult szinte minden, ami a Pesten a zsidósággal kapcsolatos. Itt éltek ugyanis először zsidók a városban.

„Valahogy meg kéne szerezni Palesztinát. Azt hogy lehet? Megvásároljuk” – illusztrálta a törekvés abszurditását. E célból kérte meg Herzl az orientalista Vámbéry Ármint, hogy járjon közbe a zsidó állam érdekében a török szultánnál. Habár Vámbéry segített, a felvetés természetesen nem működött olyan könnyen, mint azt Herzl elképzelte. Merker Dávid szerint Magyarországon Herzlt könnyű volt holdkórosnak nézni, annyira képtelennek tűnt a zsidó állam megalapításának ötlete.

Stiller Ákos

Utolsó budapesti lakóháza, a gazdag Thonet-ház előtt fejeződött be a közös sétánk. Herzl unokatestvére, a drámaíró Heltai Jenő visszaemlékezéseiben nem is tudta megmondani, hány szobás volt ez az otthon. Heltai arról is írt, hogyan akarta unokaöccse őt beszervezni a mozgalomba. „Így folytatta: Meg akarom csinálni a zsidó államot! Teljes őszinteséggel meg kell mondanom, ma csaknem hetven esztendő után, hogy alig tudtam felfogni a mondat súlyát. (...)” – írta le döbbenetét Heltai.

Herzl nem hallgatott a vállalkozását lehetetlennek tekintő hangokra. 1897-ben megszervezte az első cionista kongresszust, és – habár a századfordulón még senki sem hitt benne – ötvenegy éve elteltével, 1948-ben mégis létrejött Izrael állam – vonta le a konklúziót Merker Dávid.