Gelencsér Gábor filmesztéta az MTI-nek pénteken a válogatásról azt mondta: bár Jancsó Miklósé egy nagyon jól ismert, kanonizált életmű, annyira gazdag, hogy még mindig vannak a nagyközönség számára kevésbé ismert szegmensei. Ide tartoznak a nem koprodukciós, külföldön készült filmjei, amelyeket 1989 előtt egyáltalán nem vetítettek Magyarországon.

Ilyen a filmfesztiválon szombaton vetítendő, 1985-ös, Hajnal című alkotás, amely egy fiatal holokauszttúlélő fiú erkölcsi dilemmáját állítja a középpontba: meg szabad-e ölni egy embert, még ha az a Palesztinát uraló, elnyomó angol hadsereg egyik katonája is. Gelencsér Gábor szerint ez a mozgókép eltér a "hagyományos" Jancsó-filmektől, hiszen egy konkrét történelmi helyzetben játszódik, és erős személyes motivációkkal rendelkező, összetett lélekrajzzal ábrázolt karaktereket vonultat fel. Ráadásul egy Elie Wiesel-regény adaptációja, vagyis az Oldás és kötés mellett az egyetlen feldolgozás az életműben. Olyan, mintha egy film erejéig egy másik Jancsót kapnánk - érzékeltette az alkotás különlegességét a filmesztéta.

A rendező a hetvenes évek első felében sokat dolgozott Olaszországban, első munkája A pacifista volt (1970), amelyet vasárnap vetítenek. A társadalmi-politikai viharok közepébe csöppenő újságírónőről szóló filmmel kapcsolatban Gelencsér Gábor felidézte, annak idején az olaszokat is meglepte, hogy milyen világosan látja az 1968 utáni itáliai politikai helyzetet egy Kelet-Európából érkezett alkotó. A mai napig aktuális film jó példa arra is, hogy Jancsó akkori olaszországi művei hasonlítanak az ugyanabban az időben Magyarországon készítettekhez: hosszú beállításokon, stilizált helyszíneken, jelzésszerű díszleteken, illetve jelmezeken keresztül a hatalom mechanizmusát modellezte a rendező - fűzte hozzá.

Hétfőn lehet majd megtekinteni a Hősök tere - szubjektív történelmi mese című kétrészes dokumentumfilmet (1997), amely azzal szembesíti a nézőt, hogy milyen ennek a sokat látott térnek az emlékezete. A főként archív felvételeket egymás mellé állító műben kommunista nagygyűlésnek, náci ünnepségnek és Nagy Imre újratemetésének ugyanúgy helyet ad a Hősök tere, az ironikus alkotás így nagyon tanulságos történelemképet nyújt a nézőnek - fogalmazott az ELTE docense.

Jancsó Miklós szintén kevésbé ismert, rövid dokumentumfilmjeiből állították össze a keddi vetítést. Gelencsér Gábor kivételesnek nevezte a háromrészes Jelenlét-sorozatot, amelyben először 1965-ben, majd 1978-ban, végül 1986-ban látogat el a rendező a bodrogkeresztúri temetőbe és az egyre romosabb olaszliszkai zsinagógába, bemutatva ezek pusztulását.

A rövidfilmes összeállításban két képzőművészeti portréfilm is helyet kapott: az 1958-as, a festőművészt bemutató Derkovits és az egy évvel később készült, Goldmann György szobrász művészetéről szóló Halhatatlanság. Ezekben a korai művekben már megmutatkozik a Jancsóra oly jellemző absztrakt gondolkodásmód, a szimbolikus, elvont képalkotásra való hajlam: a hagyományos portréfilmekkel szemben nem a művészt, hanem a műveket mutatja be, narráció helyett a képek beszélnek - magyarázta a filmesztéta.

A vetítéssorozat utolsó napján, szerdán az 1982-ben készült Omega, Omega című koncertfilmet tűzik műsorra. Gelencsér Gábor elmondása szerint egyrészről ez egy "szabályos" koncertfilm, másrészt - mivel Jancsó rendezte a koncertet is - a színpadon lengén öltözött nők mászkálnak, és az együttes tagjai egy ponton egyebek mellett megrohamozzák a Gellért-hegyet. Az Omega- és a Jancsó-kedvelők is megkapják, ami nekik jár, bár felvetődik a kérdés, hogy a két halmaz között van-e átfedés - fogalmazott a filmesztéta, hozzátéve: ez a film egy bizarr vállalkozás, egy játékos, provokatív kísérlet, amely arra is rámutat, hogy a már akkor sem fiatal rendező milyen nyitott személyiség volt.