Bill Frisell vadonatúj, Guitar in the Space Age című lemezére majdhogynem rásüthető az életrajzi jelleg, annak ellenére, hogy az elektromos gitár egyik leginnovatívabb megszólaltatója szerint fél évszázados karrierje alatt korántsem változott annyit a világ, mint azt egyesek gondolják.

“A hatvanas években szinte mindenki elhitte, hogy a lehetőségei végtelenek, hogy az emberek idővel úgyis levetkőzik az előítéleteiket, a gátlásaikat, beköszönt a társadalmi aranykor. Bár az egykor megálmodott szép, fényes jövő ma mindennél utópisztikusabb, ellenben számomra úgy tűnik, a legfontosabb dolgok változatlanok: még ha ez ki is merül annyiban, hogy ma is ugyanúgy merek reménykedni" – állítja Frisell, hozzátéve, a karrierje kezdetét jelentő surf rock, de a rock'n'roll és a jazz is ugyanazzal a súllyal és jelentéssel bír, mint ötven évvel ezelőtt.

 

Saját bevallása szerint új lemeze azonban korántsem hajlandó belesüppedni a kényelmes nosztalgiába. "Fiatalabb koromban meggyőződésem volt, hogy a zene valami sebesen robogó vonat, amely sosem áll meg kétszer ugyanott, cserébe iszonyatosan könnyű lemaradni róla. Három éven belül láthattam Miles Davist és a Beatlest, azt gondoltam ez a természetes tempó, visszanézni pedig nem is érdemes" – mesél Frisell, aki szerint a Guitar in the Sapce Age semmiképp sem értelmezhető előadói számvetéseként. "Nem titok, hogy ez a lemez különösen közel áll hozzám, rengeteg, a múltamból táplálkozó, személyes üzenetet testesít meg. Ez a lemez maga a felismerés, miszerint nem létezik lezárt fejezet, ahogy műfaj sem."

Frisell híres arról, hogy bár Robert Planttől kezdve Elvis Costellon át Marc Ribotig a nemzetközi rock, pop és jazz szakma legnagyobb neveivel dolgozott és dolgozik együtt, szeret a háttérben maradni és szólóprojektét is ennek megfelelő szokatlan szerénységgel vezényli.

A vadonatúj korongon jelentős szerephez jut a gitáros zenésztársa, Greg Leisz, akivel színpadi kapcsolatuk egyesek szerint Frisell személyiségének egy az egybeni metaforája.

"Az ideális összjáték egy zenekarban olyan, mint egy igazán jó beszélgetés: a trükkje az, hogy játék közben zárd ki magad a gondolataidból és ahelyett, hogy egy kicsit is arra koncentrálnál, mit játszol, arra figyelj, mit csinál a másik. Ha ez minden tagnál adott, az eredmény több mint lenyűgöző" – magyaráz Frisell elárulva, sohasem volt képes zenei posztokban vagy hierarchiában gondolkodni. "Elég egy tetszőleges Miles Davis felvételt meghallgatni: egyből átüt, hogy ott nem kísérőzenekar szól, indivídumok közös játékát hallani. A zene – semmilyen szinten és műfajban – nem szólhat kiszolgálásról, kizárólag csak az együttműködésről."

Frisell több évtizedes karrierrel a háta mögött még mindig úgy érzi, a legtöbbet szerencséjének köszönheti. "A szüleimtől kezdve, a barátaimon át a későbbi közönségemig mindig volt, aki támogatott. Meggyőződésem, hogy ennek köszönhetően volt alkalmam többször is jó helyen és jó időben felbukkanni, lehettem párszor az a bizonyos, épp megfelelő ember. Biztosan furán hangzik, de még mindig nem tettem helyre a fejemben, hogy ennyi év után is lemezt jelentethetek meg és koncertezhetek. Ez hihetetlen dolog, komolyan."

Bill Frisell

Az 1951-es születésű Frisell egyedi gitárjátéka ezerből is könnyen felismerhető: dallamközpontúság, ízléses effekthasználat, intim megszólalás jellemzi. Zenéje valahol félúton van a jazz, a rock és a country között. Pályafutása során számos nagy névvel játszott már együtt (többek közt Allen Ginsberg, Arto Lindsay, David Sylvian, Mike Stern, Elvis Costello, John Zorn, Jeff Buckley, Jan Garbarek, John Scofield, Norah Jones), és több tucat fantasztikus nagylemezt készített. Legújabb albuma október elején jelent meg Guitar in the Space Age címmel. A Trafóban ezt az albumot mutatja be zenekarával (Greg Leisz gitáros, Tony Scherr nagybőgős és Kenny Wollensen dobos).

Bill Frisell 2014. november 8-án koncertezik a budapesti Trafóban.