Szadisták, részeges bolondok, úriemberek: hogy élt az igazi kalóz?
Feketeszakáll, Calico Jack, Charles Vane – néhány legendás kalózkapitány, akiknek kalandjait gyakran filmesítették már meg, legutóbb a Fekete vitorlák nevű sorozat. De kik voltak ők valójában: a tengerek Robin Hoodjai, vagy őrült, pszichopata rablógyilkosok? A kutatások szerint többségük nem sokáig űzhette mesterségét, a brit hatóságok hamar akasztófára küldték őket.
Mi kell a nézettséghez? Minden kezdő filmrendező, producer rávágja: pucér nők, izmos férfiak, vér, harci jelenetek, intrika. A dollármilliókat termelő Transformers-t is jegyző Michael Bay egész életében ebből a receptből főzött, és nem tesz mást a Fekete vitorlák című kalózos, kardozós, szexelős tévésorozat esetében sem, melynek évadzáró epizódját most szombatra időzítette a Paramount Channel.
A sorozat a világ egyik legnépszerűbb regényéhez, a Kincses szigethez nyúl vissza, annak „jár utána”, honnan a hatalmas kincs, ki is volt a legendás Flint kapitány, hogyan lett féllábú gazember a hajószakács, Long John Silver. A forgatókönyvírók ezeket a szereplőket illesztették be a kalózkodás aranykorának valós figurái és eseményei közé. Arról a korszakról van szó, melyet Hollywood egyébként is imád, és a némafilmek kora óta gyártja a kasszasikereket. Ilyen volt az 1935-ös Errol Flynn-féle Blood kapitány, az 1952-es Burt Lancester-féle Fekete kalóz, az 1986-os Kalózok Walter Matthauval, vagy A Karib tenger kalózai, Johnny Depp-pel a főszerepben.
Már a kortársaik is imádták a kalózos sztorikat
Így aztán rengeteg legenda él ezzel a korszakkal, a kalózkodással kapcsolatban, ami persze nemcsak a filmeknek, hanem a korabeli beszámolóknak is köszönhető.
Már 18. századi újságok is imádták ezeket a történeteket, az elfogott kalózok pereikről, a tanúvallomásokból kihámozható tengeri csatákról, majd a kivégzésekről cikksorozatban számoltak be. Az „aranykor” utolsó éveiben, 1724-ben jelent meg Johnson kapitány népszerű könyve, melyből a legtöbbet tudhatjuk meg a korszak legendás vagy inkább hírhedt kalózkapitányairól (a Johnson álnév, vélhetően a Robinson Crusoe-t is jegyző Daniel Defoe volt a tényleges szerző).
Összeszedtük, mit lehet tudni erről a korszakról, kik voltak a kalózok, mi húzódik meg a mítoszok és a hatalmas kincsről szóló mesék mögött.
Az aranykor
Amit a kalózkodás aranykorának nevezünk, elég rövid ideig tartott az 1710-1720-as években, egyes szakkönyvek szerint alig tíz évet ölel fel. Az amerikai kontinenst gyarmatosító nagyhatalmak ekkoriban egymással voltak elfoglalva, zajlott a spanyol örökösödési háború, ami kihatott a Karib-térségre is. A nagyhatalmak a háború egy részét „kiszervezték”: úgynevezett privatér-engedéllyel láttak el különféle kalandorokat, kereskedőket, leszerelt haditengerészeket, akik a szemben álló fél hajóit fosztogatták.
Az örökösödési háború után hatalmi vákuum alakult ki a térségben, amit a privatérok ki is használtak. Igaz, immáron illegalitásba vonulva raboltak, valódi kalózok lettek és nem csak az ellenséges nagyhatalom hajóit vadászták le. Mivel a brit gyarmatbirodalomhoz tartozó Bahama-szigetcsoportnak nem volt kormányzója, a kalózok bevették magukat Nassau kikötőjében, amely a Fekete vitorláknak is a fő helyszíne. Itt hamar felépült egy viskóváros rengeteg kocsmával és bordéllyal: itt szórták el a pénzüket, javíttatták a hajóikat, adták el az összerabolt árut.
1717-ben lényegében véget is ért a nassau-i buli. A brit koronával lepaktált kalóz, Woodes Rogers megjelent hét hadihajóval és közel száz ágyúval a kikötő bejáratánál, mire a rablók nagy része megadta magát, sőt, átállt kalózvadásznak. Az ellenállók vezetője a filmben pszichopata gyilkosként – valósághűen – ábrázolt Charles Vane lett, aki ügyes trükkel tört ki a szorításból. Elindította Rogers flottája felé az egyik hajóját, majd felgyújtotta, így az ágyúk maguktól is elsültek. Közben zászlóshajójával, a filmben is feltűnő Rangerrel meglépett. Igaz, biztonságos kikötő nélkül két évig sem húzta, 1720-ban fellógatták.
A mesés kincs…
…nem is volt annyira mesés. A Karib tenger kalózainak ugyanis főleg kisebb hajóik voltak, pár tucat ágyúval, így aztán legfeljebb halászhajókat, fa- és cukorszállítókat, rabszolga-kereskedőket tudtak elkapni. A nagy hasznot többnyire nem is a kalóznak állt tengerészek, hanem a zsákmányt értékesítő orvgazdák húzták Nassau-ban (a sorozatban egy angol nemes lánya, Eleanor Guthrie gazdagszik meg az áruból).
Ennek ellenére azért akadt gazdag zsákmányra is példa. A Fekete vitorlák első évadjában megállás nélkül keresett Urca de Lima például annak a spanyol flottának volt a része, melynek hajói valóban mesés kincseket szállítottak Európába. Legalább is az angolszász és francia hajók szegényesebb rakományához képest. Nem feltétlenül aranyat, de drágán eladható sáfrányt, csokoládét, vaníliát. A valóságban az Urca sem arannyal volt telipakolva, és nem is kalózok süllyesztették el, hanem egy hurrikán 1715-ben Florida partjainál – a hajó roncsait 1928-ban találták meg, a helyszín a búvárok egyik kedvence.
Viszont a nassau-i kalózkikötő egy igazi kincses hajó tragédiájának köszönheti a létrejöttét. 1715 júniusában a Bahama-csatornán keresztül vitorlázott Spanyolország felé az aranyat, ezüstöt szállító flotta. Egy vihar Florida partjainak csapta a hajókat, az eset pedig a helyszínre vonzotta azokat a kincsvadászokat, akik végül kalózkikötőt alapítottak a közeli szigeten. Henry Jennings két akcióval közel 200 ezer spanyol dollárt zsákmányolt.
Heten a halott ládáján, yo-ho-ho, meg egy üveg rum!
A többit megölte a rum s a sátán, yo-ho-ho, meg egy üveg rum!" – énekelték a Kincses sziget matrózai, és az ének nagyjából tükrözi is a kalózok életmódját.
A Fekete vitorlákat gyakran kritizálják, amiért kevés benne a harci jelent. Csakhogy a korábbi a filmekben vagy a regényekben feltűnő harci jelenetek, az ágyúzás, a csáklyázás sem volt mindennapi esemény, mert a kereskedelmi hajók rendszerint megadták magukat, ahogy a kalózok felhúzták a fekete lobogót. Az is előfordult, hogy a rablók hoppon maradtak, mert semmi értékeset nem találtak: összeszedték a kapitány kajütjében lévő készpénzt, és jól lerészegedtek a rabolt rumtól. Több hajót úgy sikerült elkapni, hogy a merevrészeg legénység képtelen volt felhúzni a vitorlát és eliszkolni kalózvadász hadihajó elől.
Így esett el a Fekete vitorlákban feltűnő Calico Jack Rackam William nevű hajója is. Őt és embereit 1720-ban küldték bitófára. A sorozatban rocksztárként ábrázolt, napszemüvegben feltűnő Calico Jacket imádta a korabeli sajtó. De ezt a médiafigyelmet inkább két „szárnysegédjének” köszönhette, elsősorban azért, mert a kortársak számára elképzelhetetlen volt, hogy nők kalóznak álljanak.
Anne Bonny és Mary Read a Fekete vitorlákban is szerepel, ők létező személyek voltak. Arról, hogy kik lehettek, keveset tudni: egyes feltételezések szerint eredetileg kurtizánok vagy házasságtörők voltak, majd férfinak öltözve tengerésznek álltak. Annyit tudunk róluk, hogy a hajó elfoglalásakor egyedül ők ragadtak kardot, miután nem voltak részegek. Calico lebukása után mindketten megúszták az akasztást, mert kiderült róluk, hogy terhesek. Bonny állítólag Rackam szeretője volt, Mary Read talán az egyik börtönőrtől esett teherbe, mert tudta, hogy az angol törvények nem küldenek akasztófára egy nőt, aki gyereket vár. Később Readet a láz vitte el a börtönben, Bonny sorsáról semmit nem tudni, a kalózkodás történtét kutató Angus Konstam szerint valószínű, hogy visszakerült egy bordélyba.
A szadista és az úriember
Faláb, mankó, fekete szemkendő, beszélő papagáj a vállon – általában így képzeljük el a kalózokat. Ez elsősorban a minden hájjal megkent Long John Silvernek köszönhető, akit Stevenson ábrázolt így a Kincses szigetben.
Persze akadt jó pár kalóz, akinek elvitte a lábát egy ágyúgolyó, de a többségük átlagos tengerész volt, legfeljebb rongyosabb. Ugyanakkor a hajókon többnyire szigorú rend uralkodott – persze a zsákmányszerzés utáni italozás szinte kötelező volt –, volt rá példa, hogy a szabályokat írásba foglalták. Minden idők egyik legsikeresebb kalózkapitánya, Bartholomew Roberts még azt is kikötötte, hogy pénzért nem lehet a hajón kockázni, ha valaki nőt visz a fedélzetre, azt kivégzik. A szigor ellenére már-már demokratikus közösségek voltak, a kapitányt például a legtöbb hajón választották, sőt, a sikertelen vezetőt le is válhatták. Ahogy a filmben, úgy a valóságban is Calico Jack Charles Vane embere volt, de amikor a legénység gyávasággal vádolta a kapitányt - nem vállalta a csatát a szembejövő brit hadihajóval -, Rackamot tették a helyébe.
Ugyanakkor megfelel a valóságnak, hogy sok kalózkapitány igazi szadista őrült volt. A Fekete vitorlák második évadában feltűnő Edward Low rendszeresen megkínozta, majd legyilkolta a neki ellenálló hajók kapitányait, legénységét. Egy alkalommal az egyiküket kikötöztette, levágatta az ajkait, majd roston kisütötte.
Egyetlen olyan kalózról tudunk, aki valóban úgy nézett ki, mint a regénybeli figurák. Feketeszakáll – polgári nevén Edward Teach – festette az arcát, hosszúra növesztette, és befonta a szakállát, a kalapja alá pedig füstölgő kanócot vagy gyufát dugott a csatákban. De a korabeli leírások szerint Low-hoz képest úriember volt, ha már megadták magukat, foglyait nem bántotta. Az ő hajója, az Anna királynő bosszúja szintén a búvárok kedvence – legalább is, ami maradt belőle. A hajó 1718-ban futott zátonyra, maradványait 1996-ban tárták fel. Feketeszakáll azon kevés kalózkapitányok közé tartozik, akik nem adták meg magukat a kalózvadászoknak és az utolsó percig harcoltak, csatában veszítették el az életüket.
Mint láttuk, a filmben és a cikkünkben feltűnő Karib tengeri kalózok 2-3 éves rablás után elbuktak és akasztófán végezték. A valóságban a kalózok többsége pár év után feladta az életmódját és kapva kapott a brit korona ajánlatán: nem raboltak tovább, kereskedőnek vagy egyszerű tengerésznek álltak.
(Forrás: Angus Konstam: A kalózkodás igazi története. Alexandra, 2011.)
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
