End show helyett VHS-punk volt a Sziget utolsó napjának csúcsa

End show helyett VHS-punk volt a Sziget utolsó napjának csúcsa

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt

Két koncertet vártunk nagyon a 2016-os Sziget Fesztivál búcsúnapján, és egyikben sem csalódtunk: a punkszenzáció Fidlar őrült energiával alapozta meg a hangulatot, a The Last Shadow Puppets pózokban gazdag előadása pedig köröket vert az Arctic Monkeys két évvel ezelőtti soproni fellépésére.

FIDLAR (A38 Színpad)

Aki csak név alapján téved be egy-egy koncertre a Szigeten, az nem igazán tudhatta, mi vár rá az A38 sátrában fél 7-kor – bezzeg, ha a zenekar megtartotta volna eredeti nevét, a Fuck The Clockot. A kaliforniai punkbandák a kilencvenes évek poppunk-áradatának köszönhetően egyfajta hátrányból indítanak, de a VHS-korszak legjobb oldalát idéző Fidlarnak nem kellett sokat győzködnie a közönséget arról, hogy itt nem hiperdallamos gigarefrénekről fog szólni a show, hanem az igazi garázsszagú, nyers energiáról.

Sok bandától klisés kezdés lett volna a Beastie Boys Sabotage című örökérvényű himnuszával indítani, de ahogy a színpadra lépett ez a négy őszinte Los Angeles-i arc, és elkezdték a szaggatást, nem ilyeneken gondolkodott az ember, hanem inkább igyekezett minél gyorsabban lehúzni a sört, hogy repülhessen az a pohár. És a zenekar sem tétlenkedett sokat, egyből bedobták legnagyobb slágerüket is (Cheap Beer), aminek refrénje gyakorlatilag összefoglalja a Fidlar lényegét: "I drink cheap beer / So what? Fuck you".

©

Innentől pedig igazából bármit csinálhattak, nagyon mellényúlni nem tudtak. A Fidlar által képviselt garázspunk nem enged túl nagy teret a kísérletezgetésnek, de azért mégsem folytak össze a dalok, pedig az alig egyórás koncerten 18 szám is elhangzott. A színes választékban így jól megfért egymás mellett a Ramones-idézés (Drone), a hanyag poénszörf (Max Can't Surf), a zseniális paródiaklippel megtámogatott, önmagában is paródiának ható sláger (40oz. On Repeat) és a zeppelines riffekből hardcore-ba hajló megőrülés (Punks).

És ugyan a Sziget végére már hozzászoktunk, hogy a délutáni A38-as koncertek jelentik a nap csúcsát, de mégis belegondol az ember, mennyivel jobb lett volna egy lassulós The Last Shadow Puppets-koncert után tombolni a Fidlarra, hogy még az éjjelre is pumpáljon egy kis energiát.

The Last Shadow Puppets (Nagyszínpad)

Kísértetiesen hasonlított a The Last Shadow Puppets mostani fellépése a 2007-es, szintén nagyszínpados The Good, The Bad and The Queen-koncerthez. Akkor sem maga az együttes, hanem annak meghatározó frontembere volt az igazi hívószó, hiszen 2007-ben Damon Albarnra, most pedig Alex Turnerre volt igazán kíváncsi a többség, csakhogy a The Last Shadow Puppetsnek elég kevés köze van Turner anyazenekarához, az Arctic Monkeys-hoz.

A vonós szekcióval turnézó Puppets, Turner és Miles Kane a hatvanas évek kamarapopját, meghatározó singer-songwritereit és a western-filmzenéket újra divatba hozó mellékprojektje azonban mára akkora siker lett, hogy most már olyan időpontokat kapnak a fesztiválokon, mint az Arctic Monkeys. És az a helyzet, hogy Kane és Turner annyit ripacskodnak ebben a projektben, amennyit nem szégyellnek, így aztán jelenleg színpadon jóval szórakoztatóbb a The Last Shadow Puppets Turner anyazenekaránál. Kicsit olyanok ők ketten, mint a filmiparban Seth Rogen és James Franco – akinek bejön a túlzásokra építő humor, az imádja őket, akinek nem, azt a világból ki lehet kergetni velük. Turner pedig láthatóan ugyanolyan állapotban volt, mint két éve a VOLT-on, de ez a dekoncentráltság, nemtörődömség, pózőrködés ott nem, itt annál inkább működött. Naná, hiszen az egész The Last Shadow Puppets egy nagy póz már önmagában, méghozzá a legszórakoztatóbb fajtából.

©

Egyszerűen muszáj nevetni azon, ahogy a jellegzetes, leopárdmintás hálóingjében csípőjét rázó Kane, és a Puppetsben magát John Lennonnak képzelő Turner egymást hajszolják a színpadon, azon versenyezve, melyikük éli meg jobban másfél órára a saját szerepét.

Ez persze kevés lenne egy jó koncerthez, de az történt, hogy Kane-ék az eddigi két albumukról szinte minden számot eljátszottak, és bár elsőre nem úgy tűnt, de a frissebb albumon, a hangsúlyokat kicsit máshova helyező Anything You've Come To Excepten is minimum olyan erős dalok vannak, mint a bemutatkozó lemezen (The Age of the Understatement).

©

Ha mégis egyetlen pillanattal kellene elmagyaráznom  valakinek, milyen is volt ez a koncert, akkor azt a momentumot választanám, amikor Turner egy szokásos kifutós vonaglása után, kinézett a közönségre, és a fejére tűzött napszemüveg egyszer csak szinte lassított felvételen visszacsúszott az orrára. Abban a mozanatban benne volt a The Last Shadow Puppets esszenciája.

Nem áprilisi tréfa: már hallgatható a Sziget sztárfellépőjének új albuma

Az Arctic Monkeys frontembere, Alex Turner és a The Rascals után szólókarrierbe kezdő Miles Kane duója, a The Last Shadow Puppets vadonatúj lemeze április 1-től érhető el teljes egészében az összes streaming felületen.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

Hozzászólások