szerző:
Takács Róbert
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Magyarországon 1972 szeptemberében mutatták be Mike Nichols filmjét, a Joseph Heller kultikus regénye alapján készült A 22-es csapdája című mozit. Hogy az akkori nyilvánosságban ez esemény volt, az is mutatja, hogy néhány héten belül a Ludas Matyiban megjelent a film „magyar változata” is – persze csak karikatúrán. A magyar 22-es csapdájában a 22-es busz ajtaja ejti foglyul a leszállni szándékozó utast.

Arról a Ludasban természetesen nem volt szó, hogy vajon a BKV 22-es számú járatán is érvényben volt-e olyan szabály, miszerint a buszt tilos elhagyni, hacsak az utas nem jelzi leszállási szándékát az akkor még ifjú, sőt exportképes Ikarusokon található gombbal, ám a sofőr az esetben, ha az utas a jelzőgombbal kéri, hogy elhagyhassa a járművet, nem nyithat ajtót. Heller regényében a címadó 22-es csapdája nagyjából ezt a dilemmát rejti: az amerikai hadseregből csak akkor szerelhet le egy katona mentális okokra hivatkozva, ha azt maga kérvényezi, ám az a tény, hogy maga kérvényezi azt, kizárja a mentális okot.

Márpedig a Dél-Olaszországban állomásozó amerikai repülőezrednél úgy tűnik, hogy az őrült Yossarian az egyetlen épelméjű. Ő az, aki nem képes normális állapotnak elfogadni azt, hogy a levegőben lőnek rá, meg akarják ölni, míg társai egy vállrándítással elintézik: háború van, mindenkire lőnek, ha nem is tudja ki az, honnan gondolja, hogy meg akarják ölni. Illetve ott van pilótatársa, Orr, aki csak azért löveti le négy egymás utáni bevetésen a gépét, hogy hozzászoktassa a gondolathoz feletteseit és gyakorolja a kényszerleszállást, majd egy csónakon meglépjen több ezer kilométeres úton a semleges Svédországba.

Anno Filmklub

A Politikatörténeti Alapítvány és Intézet Anno Filmklubjának „A II. világháború” című évada ezúttal az elmúlt hetven évben született, a II. világháború eseményeit feldolgozó filmekből válogat 14 részben. A negyedik vetítésen Hirsch Tibor filmtörténész volt a filmklub vendége, aki Mike Nichols: A 22-es csapdája című filmjét követően beszélt az alkotásról.

A pilóták azért kapnak kitüntetést, mert megbombázták a halakat, amikor lényegében szabotáltak egy olyan bevetést, ahol egy stratégiai szempontból jelentéktelen tengerparti olasz települést kellett volna felégetniük. A hadvezetés viszont csak a jutalmazással látta eltussolhatónak a kínos esetet. Vagy ott van a 107 éves öreg, aki arról értekezik az amerikai katonákkal, hogy Olaszország nagyságának és több ezer éves fennmaradásának a záloga, hogy mindig képes veszíteni, mert a győzelem a nagyhatalmak terhe. Az USA pedig sehol sem lesz már, hiszen minden nagy birodalom összeomlott, amikor Olaszország még mindig létezni fog, mert a győztesek előbb-utóbb hazamennek. Persze érvelése erősen sántított, hiszen egy 1945-ben 107 éves olasz legalább 3-4 különböző olasz államalakulatban is élhetett (ha sokat költözött, a háromszorosában is).

A háború biznisz is, ám Hellernél és a filmben ez is a lehető legabszurdabb abszurd módon jelentkezik, nem úgy, mint Kelly aranyrudakra vadászó hőseinél. Milo Minderbinder gazdasági tiszt megalapítja az M&M szindikátust, ami irdatlan, kontinenseket és frontvonalakat átszelő üzletelésbe kezd. Kiforgatva az „ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának” – valójában városi legendaként terjedő – szlogenjét, Milo úgy állítja be, hogy az M&M és az USA érdeke egybeesik. A vállalatban a katonák is részvényesek, ám Milo az ő kötszereikkel, ejtőernyőikkel üzletel, szerez rajtuk máltai tojást, antik szobrokat, eladhatatlan gyapotot (amit aztán csokibevonattal megpróbál megetetni velük). Végül aztán a németekkel is alkut köt, amelynek értelmében egy titkos éjszakai akció keretében saját támaszpontjukat bombázzák porig.

A vállalkozás, de akár a katonák magánéleti kalandjai – Natelie például körömszakadtáig ragaszkodik a gondolathoz, hogy a prostituált, akihez jár, szereti őt és normális kapcsolatban élnek, ami Amerikában is folytatódni fog – is azt a vonalat erősítik, ami az amerikai háborús filmekre oly jellemző: az amerikai katona a lelke mélyén a háborúban is civil marad, ragaszkodik civil életének alapvető kellékeihez. Ez egészen elképesztő „aránytévesztésekhez” is vezethet, mint mikor az Apokalipszis most című filmben azért bombáznak szét egy falut, hogy Kilgore alezredes nyugodtan szörfözhessen egy arra igencsak alkalmas öbölben.

Sőt, ezen felül az amerikai katonákból alapvetően hiányzik az a kollektív eszme, ami a túloldalon, illetve más nemzeteknek megvan, ami a háborús erőfeszítéseknek értelmet ad. Ezzel szemben az amerikai katonának rendre megvannak az egyéni céljai, amik nemigen párosulnak nagy nemzeti célokkal. De az amerikai katona mégis megnyeri a háborút, mert benne van az X-faktor.

A korabeli magyar kritika nem akarta megsemmisíteni a filmet – miért is tette volna, hiszen csak olyamit mutathattak be, amit a Filmátvételi Bizottság testülete arra alkalmasnak minősített –, ám nem is méltatta túlságosan. Miért is tette volna, ha a film nem igazán jó, a lassan hömpölygő átkötésekkel, szégyenlősen kezelt idősík-töréssel szétesik olyan epizódokra, amelyeket amúgy kiváló színészi játék emel meg? A fő gond azonban ideológiai volt: bár a regény és a film alkalmas volt arra, hogy az amerikai mentalitásról, az amerikai hadviselésről mondjon kritikát – hiszen ez a vietnami háború időszaka volt! –, mégsem volt beilleszthető a II: világháborúról alkotott nagy narratívába. Ez utóbbi pedig az antifasiszta küzdelem volt, az a hidegháborús szembenállás két oldalát mégiscsak összekötő és a párbeszéd lehetőségét erősítő szál, amely világosan definiálta a jók és rosszak táborát 1939 és 1945 között. A kritika tehát épp azért tartotta problémásnak az amerikai hadsereg ilyen sötéten abszurd ábrázolását, mert akkor és ott mégiscsak a Szovjetunió szövetségeséről és az „antifasiszta koalíció” másik fő erejéről volt szó.

Két félidő a pokolban

A következő vetítés alkalmával – 2016. december 7-én Fábri Zoltán: Két félidő a pokolban című 1961-ben bemutatott magyar filmjét tekinthetik meg az érdeklődők az I. világháborús projekt keretében.


 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!