hvg.hu: Miért pont az IKEA jutott eszébe regénycímként?

Kötter Tamás: A vasárnap az IKEA-ban egy sajátos létforma. Egy nagyon demokratikus létforma, mert a legszegényebbektől – akik gyakran csak bámészkodni járnak oda – a pályakezdőkig, a középosztály közepéig mindenki megfordul ott, és vásárol. Két dologra is utal a cím: egyrészt az IKEA maga a megbízhatóság, az elérhető árak, a formatervezett bútorok, másrészt pedig a középszerűség világa. És én a középosztálybeli középszerűségnek az alapmotívumát akartam megragadni. Ugyanakkor nagyon sok válás is „kezdődik” az IKEA-ban: a bemutatótérbeli bolyongások, a levegőhiány, a párok közötti elektromos kisülések – nagyon sokan ezt a képet látják maguk előtt, ha kimondom ezt a szót, hogy IKEA.

Kötter Tamás

Fülöp Máté

hvg.hu: Regényében a két főszereplő a középosztályt testesíti meg. A történetet egyes szám első személyben elbeszélő Karcsi és a barátja, Barna beosztott jogászok egy nemzetközi jogi cégnél. Esélyük nincs a vezetői pozícióra, tehát kénytelenek elfogadni azt a helyzetet, hogy ugyan jól élnek, de küzdeniük kell a mindennapi jó megélhetésért. Ők volnának ma a középosztály?

K. T.: A középosztály is három szegmensre oszlik: alsó, középső és felső középosztályra. A felső középosztály és a nagyon gazdagok a globalizáció igazi nyertesei, a globalizmus létformájának a hordozói. Alattuk vannak a technikusok – így hívja őket a közgazdaságtan –, akik óriási önkizsákmányolás révén elvégzik a hatalmas, embertelen multinacionális szervezetekben a valóságos munkát, miközben vágynak a felsőközéposztály létformájára. Az én hőseim ehhez a réteghez tartoznak.

hvg.hu: Nem túl izgalmas a munkájuk, cserébe viszont még így is egy sokak által vágyott létformát tudnak fenntartani – lakóparki lakással, nyaralásokkal, telelésekkel. Kezdetben fontos volt számukra a család, szerették feleségeiket, örültek gyerekeik születésének. Mára a felnőtt gyerekeikkel nincsen érdemi kapcsolatuk, asszonyaik helyett fontosabbak lesznek a fiatal nők. Miért megy minden tönkre körülöttük?

K. T.: Ez a két ember korunk egyik társadalmi-pszichológiai betegségében szenved, az életközépi válságban, és ez engem mindig is érdekelt. Csatlakoztunk a Nyugathoz, nyugati életformát folytatunk, még ha nem is ugyanazon a színvonalon, és ugyanazok a betegségek ostromolnak bennünket.

Karcsi mindig meg akart felelni a korának, a kor elvárásainak. Egy ideig családcentrikus volt, de azután a korunkat átjáró fiatalságkultusz, amely ’68 után egy időre ellaposodott, újra felerősödött, s elsodorta. Meg az az igazság, hogy egy idő után a kapcsolatok nagy része kiüresedik, és megunják egymást az emberek.

hvg.hu: Az elbeszélő Karcsi története szomorú, a barát Barnáé egyenesen tragikus.

K. T.: Mindkét férfi rossz döntéseket hoz. Karcsi együtt marad a feleségével, akit a végén meg akar gyilkolni, de még ez sem sikerül neki, Barna pedig megteszi a kitörési kísérletét, ami kudarccal végződik. Persze végződhetne jól is, de az irány – a fiatal testek élvezete – már nem adatik meg neki. Hogy a fiatalok elfogadjanak egy öregedő testet, ahhoz nagymértékű extremitásra, vásárlóerőre vagy hatalomra van szükség – természetesen a legjobb, ha mindhárom képességpótló eszközzel rendelkezünk, de ez csak rock- és filmsztároknak adatik meg. A fiatalság mindent visz, és Barna nem rendelkezett megfelelő erővel ahhoz, hogy áttörje a fiatalság és az öregség közötti korlátokat.

Kalligram kiadó

hvg.hu: Több nemzedék is megjelenik a regényben. A fókuszban hőseink ötvenhez közelítő generációja áll, de nosztalgiával és nagy elismeréssel tekint a megelőző generációra, akiknél voltak még olyan értékek, amelyek mára elvesztek: az önfeláldozás, az önzetlenség. Számukra a legfontosabb gyerekeik boldogulása volt. Szülei voltak itt a példa?

K. T.: Munkáscsaládból származom. A szüleim egy dunántúli kis faluban, Kónyban élnek a mai napig. Édesapám technikusként dolgozott egy gyárban, azután hazajött és villanyszerelő volt a faluban, s még a nagyapámnak is segített a háztájiban. Tehát többszörösen kizsákmányolta önmagát, mégsem keseredett meg úgy, mint a jó körülmények között élő, a fiatalságkultusz hatása alatt álló kortársaim. Az én szüleim képesek voltak arra, hogy feláldozzák az életüket énértem, s ezért is tisztelgek előttük ebben a regényben.

hvg.hu: Mit gondol, miért tűnt el ez a szemlélet az önök generációjából?

K. T.: Végtelenek lettek a lehetőségek. Ugye attól polgár a polgár, hogy tud disztingválni a lehetőségek között. A globalizmus fogyasztáskultúrája azt jelenti, hogy mindenkinek mindenhez joga van. Olyan vágyakat ültetünk az emberek fejébe, amelyeket a tudásuk, a társadalmi helyzetük alapján nem tudnak kielégíteni, ezért nyúlnak a droghoz, alkoholhoz, s ezért boldogtalanok.

hvg.hu: A gyerekek generációjánál még rosszabb a helyzet, mintha senki nem tudna magával semmit sem kezdeni.

K. T.: Mamahotelekben élnek, forradalomról ábrándoznak, a munkáltatók felmérései szerint képtelenek 2-3 hónapnál tovább dolgozni egy helyen, mert azt sulykolták beléjük, hogy állandó kihívásokra van szükségük a munkájuk során. Valóban léteznek ilyen fiatalok, de nem mindenki ilyen természetesen. A regény szempontjából feszültséget kellett generálnom a szülők és a gyerekeik között, és ez jó lehetőséget teremtett számomra, hogy megrajzoljam a mai magyarországi politikai törekvéseket, a migrációs válság beemelésével európai kontextusba is tudtam helyezni ezeket néhány gondolat erejéig, de azért ez nem egy politikai pamflet vagy egy szociológiai regény, ez valójában főszereplőim életközépi válságáról és bukásáról szól.

Fülöp Máté

hvg.hu: A szülők a regényben reménytelenül rossz kapcsolatban vannak a gyerekeikkel.

K. T.: A szülők még egy hagyományos, 20. századi nyelvet beszélnek, a gyerekeik már a Facebook nyelvét, a globalizmus nyelvét, a leegyszerűsített dolgok nyelvét. Ezért vagyunk kommunikációképtelenek a huszonévesekkel. A globalizmus állandó küzdelemben van a lokalizmussal. A globalizmus nyelve egy teremtő nyelv, tehát nem leírja a valóságot, hanem megteremti, és ezzel szemben például én idegenként állok. Ez a nyelv tabusít, vitaképtelenné tesz embereket, valamiféle forradalomnak a nyelve. Van egy olyan érzésem, hogy ez a forradalmi düh teljesen üres, valójában csak egy életmódot fed. Nincs mondanivaló és jövőkép nélküli, egészen pontosan annyi mondanivalója van, mint egy hülye kép alatti Facebook-bejegyzésnek (például „Fröccsözés a Gozsduban!”) és nagyrészt az táplálja, hogy nem ők ülnek a vadászkastélyokban.

hvg.hu: A regényében a nők, akár idősek, akár fiatalok, nem tudnak elég jók lenni a férfiak számára. Nagyon nem szeretnék nő lenni az ön világában!

K. T.: A fiatal nők azért nem tudnak jók lenni, mert amit tőlük a negyvenes férfiak várnak – a szeretetet, az intimitást – azt ők nem tudják megadni. Gondoljunk csak bele, a helyzetükbe: naponta „ezer ajánlatot” kapnak, hát persze, hogy ettől a föld felett lebegnek, amorálissá válnak. Sem nem jók, sem nem rosszak, egyszerűen élnek az élet adta lehetőségekkel. Kicsit olyan a helyzetük, mint a túlárazott részvényeknek, melyeknek az árfolyamát a vételi láz hajtja egyre magasabbra és magasabbra. Nem csoda, hogy ezek a kis szörnyetegek irreális elvárásokat támasztanak a férfiakkal szemben, és itt visszajutunk a hatalom, pénz, extrémitás köréhez. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy szegény hülye férfiak a saját maguk ásta csapdába esnek bele, mivel az „ajánlattevő”, átlag férfiak nem tudják megadni azt, amire ezek a fiatal és szép nők vágynak: a hatalmat, a pénz nyújtotta élmények végtelen sorát vagy az extremitást.

hvg.hu: A negyven feletti nők pedig már – ön szerint – öregek. És a feleségeket sem becsülik a férfihősei. Azokat a nőket pedig, akik az útjukba kerülnek valahogy, csupán használják.

K. T.: A házasságok 99 százaléka kezdetben jó, de mivel érzelmi alapokra épülnek, könnyen elváshatnak. Ezen dolgozni kell, hogy hosszú távon működjön. Ezt sokan elfelejtik vagy egyszerűen az önkizsákmányoló életük miatt nincs rá idejük.

Fülöp Máté

hvg.hu: Egyetlen nő van a regényben, aki kivívja Karcsi elismerését, sőt szerelmét.

K. T.: Eszter a regény női főhőse, a legkomplexebb személyiség az egész regényben. Amíg a férfi főhősök egy helyben topognak és csak a megoldásokat próbálják váltogatni, addig Eszter – nem csupán saját akaratából, hanem a körülmények hatására – átmegy egy komoly változáson: egy naiv, kedves, szeretetreméltó fiatal lányból indul, s ahogy megtöri az élet, intelligensen képes feldolgozni a tapasztalatait és beépíteni az életébe. Felméri, hogy Karcsival nem tud boldog lenni, ezért csatlakozik a fiatalságkultuszhoz, s hátralévő – nőként még értékelhető – éveit a fiatal testek között fogja eltölteni. Egy nagyon-nagyon különleges személyiség, Michel Houellebecq A csúcson című regényének Valerie-jéhez tudnám hasonlítani, csak sokkal naivabb, mint Valerie, legalábbis kezdetben, később pedig sokkal cinikusabb.

hvg.hu: Ugyan három szereplő sorsát követjük részletesen, de rajtuk keresztül a mai társadalom egy lényegesen szélesebb szeletébe is bepillanthatunk: a tévébeli valóságshow-kba, a gombamód szaporodó vallásos szervezetekbe, a romkocsmákba, politikai mozgalmakba…

K. T.: A mai korba helyeztem a történetet, s a kornak megvannak a nagyon jellegzetes, markáns figurái. Akikkel az én főhőseim kapcsolatba kerülhetnek, azok kerültek be a regénybe. Így lehet a korra jellemző kulcsfigura egy alternatív énekes, aki jön a semmiből, népszerű lesz, majd visszamegy a szektába, ahonnan jött, van a jobboldali rocksztár, van a művész fotós, vannak a dühös 68-asok, akik még mindig köztünk élnek, és ott vannak ezeknek az újkori változatai, akik dühösek a szüleik társadalmára.