Az a baj, hogy a magyaroknak nincsenek sztárjaik
Ha minden állami pénzzel gazdálkodó szervezet olyan jól működne, mint a Filmalap, még csodálatosabb hely lenne Magyarország – állítja az egyik legismertebb hazai filmproducer de hiába lépett nagyon jó útra, a kormány segítsége nélkül nem gyógyítható hosszútávon a magyar film. A Kincsem sikere szerinte azt mutatja, hogy jöhetnek a könnyed történelmi mozik, a Toldi-film pedig még mindig nem halott ügy.
Pusztai Ferenc bő tíz év alatt játszotta be magát a hazai filmszakma legizgalmasabb alakjai közé, ráadásul producerként, amely szakma itthon még mindig nem képezi annyira a mainstream részét, mint a nagyobb filmnemzeteknél. Már a KMH Film nevű produkciós cége alatt készült első film, Kocsis Ágnes Friss levegője is több külföldi fesztivált megjárt (beleértve Cannes-t), és az igazi siker is hamar, rögtön a következő alkotással jött: a 2008-as A nyomozót a hvg.hu a 21. század első tizenöt évének legjobb magyar filmjének választotta.
A listánkon szintén szereplő Pál Adrienn című filmje után, 2010-től kezdve aztán megkezdődött a magyar filmipar szerves átalakulása, a finanszírozó MMKA csődjével szinte egyik napról a másikra leállt Magyarországon a filmes élet, vagy ahogy korábbi interjúnkban fogalmazott Pusztai: „gyakorlatilag olyan volt, mintha guillotine-nal lefejezték volna a filmszakmát”. A Filmalapnál aztán nemcsak a szakma, de Pusztai és a KMH életében is új szakasz kezdődött – olyan tehetséges és elismert filmesek munkáit egyengette a producer, mint Pálfi György (Szabadesés), Zomborácz Virág (Utóélet), Mátyássy Áron (Víkend), és Gigor Attilával is folytatódott a közös munka (Kút).
Legutóbbi produkciója, a szlovákiai Kristóf György Out című első filmje Cannes-t is megjárta, ahol a második legrangosabb, Un Certain Regard nevű szekcióban mutatták be. „Nagyon pozitív volt a reakció, sokat nevettek rajta, több vetítésünk is volt, mint tervezték, mert nagy volt az érdeklődés” – mondta a fesztiválszereplésről Pusztai. A több ország koprodukciójában készült Outot 60 millióval támogatta a Filmalap, de Terhes Sándor főszerepe mellett a stáb jelentős részét is magyarok tették ki.
| Out |
| „Ne aggódjatok!” – nyugtatgatja a szlovákiai energetikai üzem kommunikációs tréningeken edzett tulajdonosa a barátainak szólított alkalmazottakat, amikor közli velük, 40 százalékukat el kell küldenie. Nem kis cinizmussal azzal indokolja a döntést, hogy az mindannyiuk közös jövőjét szolgálja. Majd azt tanácsolja az elbocsátottaknak, ne fárasszák magukat fölösleges idegeskedéssel, mert „az újrakezdéshez energiára, szenvedélyre és bátorságra lesz szükségük”. Az elsőfilmes Kristóf György főhősének kalandja közép-európai road movie. A lapátra tett ötvenes Ágoston (Terhes Sándor) belebotlik egy lettországi gyár álláshirdetésébe, és belevág a „kalandba”, mert mi történhet – legalább eljut a tengerhez, ahol kifoghatja a legnagyobb halat, ha már az életben az nem sikerült. Természetesen átverik. (HVG 2017/25.) |
Az Out azonban a cannes-i hírek és az elszórtan megjelenő egy-egy plakát mellett nem keltett nagy feltűnést itthon. Ennek ellenére Pusztai úgy látja, nem lehet kiragadott példákon élcelődni, mert egyébként úgy látszik, jó úton halad a magyar filmipar legtöbbet ekézett ágazata, a filmmarketing. „Sokáig nem vették komolyan, és a nagyobbik probléma az volt, hogy éveken keresztül úgy tűnt, nem is akarnak vele foglalkozni. Most nagyjából egy éve elindult egy változás, van stratégia, a Filmalap kijelölt egy irányt, de hogy ez működik-e, az majd úgyis csak 1-2 év múlva derül ki”. Elmondása szerint ugyanez volt a Filmalap megítélésével is, amikor megalakult – sokan egyből elítélték, de 3-4 év alatt kiderült, hogy jól működik a rendszer:
Persze mindig vannak kisebb dolgok, amiben lehetne javítani, de ha itthon minden állami pénzzel gazdálkodó szervezet hasonlóan jól működő, a feladatát mindig precízen megoldani akaró szervezet lenne, akkor még csodálatosabb hely lenne Magyarország.
Az egyik sikersztori a napokban már a 400 ezres nézőszámot is túllépő Kincsemé, és ebből máris lehet a korábbi feltételezésekre rácáfoló következtetésekre jutni: „az látszik, hogy mégis érdemes nagyobb költségvetésű kosztümös, történelmi irányba menni, és hogy tudnak működni a közönségfilmek, a romkomok is”. A Kincsem egyébként Pusztai szerint első lépésnek kiváló a régi adósságok törlesztésének útján: „az elmúlt 20-30 évben folyamatosan kellett volna olyan filmeknek készülnie, amik a magyar történelem és irodalom kiemelkedő személyiségeinek, eseményeinek történetét dolgozzák fel, valamilyen könnyebben befogadható, szerethető módon”. Ráadásul az új marketinges irány működőképessége is itt mutatkozott meg szerinte, PR-szempontból pedig az is jól jött, hogy az emberek rákaptak a „minden idők legdrágább magyar filmje” vonalra.
De nem csak a Kincsem ért el váratlanul magas nézőszámokat az idén: a Brazilok a témája, az 1945 és az Arany Medve-díjas Testről és lélekről pedig művészfilmes jellege miatt számíthatott kevesebb nézőre a bemutatásuk előtt, ennek ellenére ezek a filmek is a vártnál magasabb nézőszámot értek el. Pusztai szerint itt a lehetőség hosszútávra megfogni a közönséget, de ehhez már a marketing sem elég. „Én régóta azt vallom, hogy ha úgy tekintünk egy filmre, mint egy termékre, egy mosóporra, és csak kommunikációval próbálunk nagyobb nézőszámokat elérni, az csak felületi kezelés. Mint amikor kapunk az orvostól egy krémet, bekenjük magunkat, és ugyan nem érezzük a fájdalmat, de a betegség attól még ott van”.
A magyar filmfogyasztási attitűdöt ezért szerinte csak egy sokkal mélyebb, komplexebb edukációs programmal lehetne megváltoztatni, amivel már a gyerekkorban meg kell kaparintani a jövő mozinézőit. Ez viszont csak az oktatási rendszer és a tartalomgyártók (Filmalap, MTVA) összefogásával valósulhat meg, hogy felnőttkorukra már elkötelezett hívei legyenek a magyar filmnek, értsék a nyelvét, ismerjék a szereplőit, legyenek saját sztárjaik. „Most nincsenek magyar sztárok, a fiatalok nem ismerik a színészeket, és nem azért mert nem jók. Cserhalmi Györgyöt például a 18-20 évesek alig ismerik, és nem azért, mert rosszabb színész lenne, mint mondjuk Dustin Hoffman, csak nem találkoztak vele gyerekkorukban, a nekik szóló filmekben, felnőttként pedig már nem választanak magyar filmet a jegypénztárnál”.
Attól tehát, hogy legyen egy hosszútávon is működőképes filmiparunk, még messze járunk, de a producer szerint első lépésnek már az is jó, hogy a káosz és a semmittevés után elindult a felületi kezelés. De lehet, hogy a szakma és Filmalap hatásköre itt véget is ér: „annak, hogy egy ilyen program elinduljon, kormányzati szándéknak kell lennie”. A másik forradalmi dolog, amit a Filmalapnak köszönhetünk, a fiatal alkotók első filmjeinek pénzügyi és szakmai támogatására létrehozott Inkubátor Program, amiről bővebben itt írtunk korábban.
Transzneműség, molesztálás: a fiatal filmesek nem félnek a tabutémáktól
Hogy fogad egy szabolcsi falu egy kamasz transzneműt? Tudunk-e értelmesen beszélni a gyerekmolesztálásról, vagy csak a vizes lepedőt akarjuk mindenáron ráhúzni valakire? A Filmalap Inkubátor programjában több, eddig magyar filmben feldolgozatlan témájú filmterv is megvalósulhat, ezúttal két támogatást kapó, így első egész estés filmjére készülő rendezővel, Bakony Alexával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk az itthon még újdonságnak számító folyamatról.
Pusztai és a KMH pedig – a kisfilmek támogatása mellett – töretlenül készíti az elkövetkező évek legizgalmasabbnak tűnő magyar filmjeit. Jelenleg két leforgatott film pihen a vágóasztalon: Lengyel Balázs debütáló mozija, a Lajkó – Cigány az űrben, valamint Pálfi György visszatérése, a Kanadában és az USA-ban forgatott Az Úr hangja. Két projekt pedig talán hamarosan a gyártás szakaszába léphet: Zomborácz Virág Kicsi veréb munkacímű második filmje és Árpa Attila Holtomiglan című regényének adaptációja, ami az első magyar gengsztereposz lenne.
De abból a néhány alkalomból is kijutott néhány Pusztainak, amikor a már bemutatott filmek közéleti témává, botránnyá lépnek elő. A legnagyobb a Pálfi-féle Toldi körül volt, aminek már megszavazták az akkor csúcsnak számító 900 millió forintos támogatását, de az utolsó pillanatban lefújta a projektet a Filmalap. Bár ez már lassan három éve történt, a producer bizakodó: „Vajna és a rendező közt volt egy vita, ami rossz irányt vett, de én bízom benne, hogy a felmerült problémák orvosolhatók, és a Toldi újra felkerülhet az asztalra, mert egyébként a Kincsem sikere is azt erősítheti minden oldalon, hogy van értelme az ilyen nagyszabású filmeknek. Mivel ez egy kicsi ország, én majdnem minden filmtervvel találkozom, és azt gondolom, hogy közel-távol sincs olyan, mind kulturális, mind szórakoztató értelemben vett erős projekt, mint a Toldi”.
A Kút és a Kálomista-cenzúra esetében bevallja, hogy talán nem jól járt el, de szerinte nagyobb ügy kerekedett belőle, mint amekkora valójában volt, az Out cannes-i premierjét követő, rendőrségi beavatkozást igénylő bulihoz pedig nem tud hozzászólni, de azért viccelődve megjegyezte: „azért bízom benne, hogy nem én leszek ezentúl a Balhés Feri”.
Miért csak a magyarokat nem érdekli a magyar film?
Rangos díjakat nyert filmjeivel, mindig kitart a bevált csapat mellett, úttörő módszerekkel próbálja népszerűbbé tenni a hazai gyártású alkotásokat, de általában a háttérben marad. Pusztai Ferenccel, az egyik legsikeresebb hazai filmproducerrel beszélgettünk a Toldi-film viszontagságos sorsáról, az új film finanszírozási rendszerről, és arról, hogy miért csak a magyar embert nem érdeklik a magyar filmek.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
