Bécs tele van plakátokkal: „A város zsidók, muszlimok, menekültek, külföldiek nélkül”. Csak második pillantásra lesz világos, hogy ez egy kiállítás címe, s nem úgy van köze a valósághoz, ahogy nálunk a menekültellenes plakátoknak. Hugo Bettauer Die Stadt ohne Juden című, 1922-ben megjelent regénye alapján Hans Karl Breslauer készített némafilmet 1926-ban. A Film Archiv Austria abból az alkalomból vetíti ismét a művet és rendezett köréje kiállítást, hogy egy párizsi bolhapiacon megtalálták az elveszettnek hitt részeket, a filmet restaurálták, és így először tudják teljes egészében bemutatni.

Hugo Bettauer a XX. század elején népszerű író volt, számos regénye magyarul is megjelent, köztük a Nagyváros zsidók nélkül, több kiadásban (legutóbb 1991-ben ismét). Az osztrák filmarchívum nem tartotta elegendőnek a szerencsés megtalálás alkalmából csupán a múltra koncentrálni, hanem a kiállítással aktualizálta is a témát. Szomorú, hogy milyen könnyen megtehette: csak ki kellett egészíteni a címet.

A regény arról szól, hogy Bécs megszavazza, száműzzék a zsidókat a városból, mert ők az elszabadult infláció és a munkanélküliség okozói. Sőt: a nőket is elorozzák az árják elől, a bécsi nők ugyanis jobban kedvelik a zsidó férfiakat, mint a tisztességes, de fantáziátlan keresztény ifjakat. A regény humoros formában, de pontosan tükrözte a húszas évek antiszemitizmusát, a zsidók nélküli város egyfajta szatirikus disztópia volt. A zsidóknak különvonatokon kellett elhagyniuk a várost, meghatározott mennyiségű holmit vihettek magukkal. A bécsiek ünnepelték kiűzésüket, átvették üzleteiket, beköltöztek lakásaikba. A helyzet azonban csak nem akart javulni ezután sem. A nők hiányolják gavallérjaikat, „vágyódni kezdtek kiutasított kedvesük után”. A párizsi divat helyett lóden díszeleg a kirakatokban, hitelek, pénzforgalom nélkül nem élénkül a gazdaság, bezárnak a kávéházak, üresen állnak a kiadó lakások. A regény egy szerelmi szálra is felfűződik. A város vezetésének egyik tagja megszavazza a zsidók kiűzését, megfeledkezve arról, hogy lánya egy zsidó férfi felesége, és ezzel boldogtalanságba taszítja gyermekét. A fiatalember azonban egy évvel később álnéven, álruhában visszatér, és plakátokkal lázít, megbolondítja a várost – egészen addig, amíg mindez kormányellenes tüntetésekhez, új választásokhoz és a zsidók visszahívásához vezet. Happy end.

A regénytől a film kissé eltér, például Bécs nincs konkrétan megnevezve, német ajkú városként azonosítható az I. világháború utáni években. A film korábbi, nem teljes, feltehetőleg cenzúrázott vagy öncenzúrázott kópiájára a holland filmmúzeumban bukkantak rá 1991-ben az ottani szakemberek. Ebből hiányoztak az egyértelmű politikai állásfoglalást hordozó részletek, a bécsi zsidóság társadalmi életét jól láttató helyszínek, valamint a film eredeti befejezése.

Nikolaus Wostry, a bécsi filmarchívum munkatársa a Guardiannek elmondta: a filmet nem csupán a múltról szóló műként akarják bemutatni, hanem aktuális üzenetként is. Hiszen az, amit a regény és a film szatíraként, valószerűtlen szélsőségként jelenített meg, hamarosan realitás lett. A film restaurálása és bemutatása egyszerre örökség és felelősségvállalás.

A kiállítást ennek a felelősségnek szentelik. Összegyűjtötték az elmúlt évtizedek Ausztriájának idegenellenes, rasszista, antiszemita megnyilvánulásait: firkákat, karikatúrákat, falfeliratokat, újságcikkeket, politikai beszédeket, televíziós interjúkat. Levetítik Christoph Schlingensief 2000-ben, a Bécsi Ünnepi Hetek idején megvalósított Ki az idegenekkel! Schlingensief-konténer című projektjéről a valóságshow-k mintájára készült filmet. A híres, 2010-ben elhunyt német rendező az Opera mellett felállított egy konténert, amibe külföldieket, „idegeneket” költöztetett. Az ő életüket láthatták az osztrákok tévéadásban, és szavazhatták ki őket nemcsak a műsorból, hanem, úgy tűnt, az országból is. A fikció valódi, ádáz idegenellenes érzelmeket tett láthatóvá – nem sokkal azután, hogy Jörg Haider Szabadságpártja bekerült az osztrák parlamentbe és a kormányba.

A Bettauer-regény történetét a jelennel vették körbe, öncenzúra nélkül: Sebastian Kurz osztrák kancellár idegenellenes kijelentését loopolják, végtelen ismétléssé silányítják. A kiállítás fókuszában Bettauer élete és a film története kapott helyet, mintegy érzékeltetve a magot, amelyből a jelen gyűlölködése kinőhet, azaz már ki is nőtt. A felelősség jegyében ajánlják a köztársaság kikiáltása 100. évfordulójának a filmet és a kiállítást. A restauráláshoz, megóváshoz szükséges összeget magánadományokból teremtették elő, ezzel a civilek szimbolikusan részt vállalnak a múlt e darabjának megőrzésében.

Bettauer lapokat is indított és szerkesztett. A szexuális felvilágosítás és szabadság hirdetője volt, s ezért a promiszkuitás, az erkölcstelen élet propagálójaként bélyegezték meg. A Horthy-korszakban a Magyarország „tisztaságáért” harcolók szemérmetlennek és pornográfnak nevezték. Halála kapcsán több újság is írt róla.

Bettauert ugyanis meggyilkolták. Otto Rothstock, egy 20 éves fogtechnikus, a bécsi náci párt tagja bement Bettauer lapjának szerkesztőségébe, és több lövést adott le rá. Néhány nap múlva az áldozat belehalt sérüléseibe, a gyilkos pedig feladta magát. Elmeállapotára hivatkozva gyógykezelésre utalták, majd másfél év múlva szabadon bocsátották. A gyilkosságot a bíróság nem helyeselhette, de az indítékokat megértette. Rothstock a hetvenes években még élt, a pornográfiát üldözte. A kiállításon látható az az interjú, amelyet 1977-ben az ORF Teleobjektív című műsorában készítettek vele. Nem érez megbánást, nincs lelkiismeret-furdalása. Mindössze annyit mond, ma már valószínűleg nem lőné le Bettauert, nem szennyezné be a kezét egy jelentéktelen firkász vérével.

Lehet folytatni a nehezen befogadható tények sorát. A film főszerepét, a zsidó hősszerelmes figuráját játszó Johannes Riemann később belépett a náci pártba, varietéken szórakoztatta a német őröket és tiszteket Auschwitzban. Hans Moser, aki a legádázabb antiszemita szerepét játszotta a filmben, nem volt hajlandó elválni zsidó feleségétől, így el kellett hagynia Ausztriát.

Pár éve Nyerges András írt az Élet és Irodalomban Bettauer hazai fogadtatásáról, az uszításról és következményéről, a Horthy-korszak baloldali publicistáinak hallgatásáról. Flohr Zsuzsi 2015-ben készítette és állította ki itthon és Bécsben a regény inspirálta rajzait. Bettauer akár jól ismert is lehetne nálunk. Hogy aktuális, az nem szorul indoklásra. Hogy segít elkerülni a múltbeli szörnyűségek megismétlését, azt csak remélhetjük. (Megtekinthető december 30-ig.)

Turai Hedvig

(Megjelent a Műértő 2018 július-augusztusi lapszámában)