Csak ledobta a zsebkendőt a földre, és a közönség már ugrott is

Beszéd közben nem tudom igazán jól kifejezni magam. De ha írok, csak úgy áradnak a szavak és a melódiák

mondta még 2001-ben a Telegraph-nak.

Hétfőn elhunyt a francia sanzonénekesek egyik utolsó nagy legendája, Charles Aznavour. Az évek során Aznavour mintegy 1200 dalt írt, ezek szóltak az utcai erőszakról, gazdaságról, homoszexualitásról, és természetesen a szerelemről. Ezek közül válogatta ki most a BBC a hat legnagyobb slágert, és mi is ezekkel tisztelgünk Aznavour munkássága előtt.

Yesterday, When I Was Young (Hier Encore)

Aznavour 40 évesen írta ezt a nosztalgikus dalt a fiatalságról: a sanzon pedig pontosan elkapja az elvesztegetett lehetőségek fájdalmát.

A szám érdekessége, hogy bár sok dalát elénekelte több nyelven, ebben az esetben az angolt sokkal költőibbnek érezte, mint a franciát.

What Makes A Man (Comme Ils Disent)

A hetvenes években még nagy port kavaró ballada egy magányos meleg férfi érzékeny portréja, aki nagyon közeli kapcsolatban van az anyjával, és éjszakánként női sztárokat személyesít meg a párizsi mulatókban. Aznavour egyszer úgy nyilatkozott erről a dalról, mint amit a meleg barátainak ajánl, akik nagyon jellemző problémákkal küzdenek.

Láttam, mennyi minden működik másként az életükben, hogy kitaszítottak.

Egy 2014-es interjúban elmesélte, hogy 25 éve fellépett ezzel a számmal az amerikai Johnny Carson Showban főműsoridőben, és kiderült, hogy még az úgynevezett felvilágosult országokban is tabunak számít a téma. Az akkori közönsége sem díjazta – viszont utána sok hálás levelet is kapott.

Après l'Amour

Könnyed, bágyadt dal egy szerelmespárról, akik szex után heverésznek az ágyon. Az ötvenes években a téma miatt tilos volt rádióban lejátszani, majd miután 1960-ban a tiltást feloldották, Aznavour egyik legnépszerűbb szerelmes dala lett.

She (Tous Les Visages De L'amour)

A legtöbben valószínűleg ezt a számot ismerik tőle – amit a Notting Hill című film repített ismét a csúcsra, amiben Elvis Costello előadásában hangzik el.

A számot eredetileg a BBC rendelte meg, az 1974-es The Seven Faces of Women (A nők hét arca) című sorozatához, ami hét különböző életkorú és sorsú nő életéről szólt. Ez az oka annak is, hogy nem hangzik el konkrét női név a dalban. A producerek eredetileg azt akarták, hogy Marlene Dietrich énekelje el, de a szövegíró, Herbert Kretzmer ragaszkodott hozzá, hogy úgy nem működne. Arra hivatkozott, hogy a nők nem beszélnek az őket körüllengő titokzatosságról – hiszen ha így tennének, akkor az meg is szűnne.

You've Let Yourself Go (Tu T'Laisses Aller)

A háromszor is nősülő Aznavour itt arról énekel cseppet sem hízelgően, hogy a nők idővel megöregszenek és slamposak lesznek. A dalhoz a La Poison című filmből vette az ötletet: ez egy sötét szatíra a férfiról, aki annak ellenére is megússza, hogy megölte a csúf és alkoholista feleségét, hogy beismeri tettét a bíróságon.

La Boheme

Végül a dal, ami Aznavour névjegyének számított. A La Boheme a Toulouse-Lautrec-féle Montmartre-ra emlékeztet, ahol a pénztelen, éhező festőket a művészet és a szerelem táplálta. Ilyen sorok vannak benne, mint “mikor éheztem, és te meztelenül álltál nekem modellt” – nemcsak az egyszerűbb élet, de a fiatalság elvesztését is gyászolja bennük. A dal olyan népszerű lett, hogy olasz, spanyol, portugál, angol és német változat is született belőle.

A koncerteken gyakran úgy vezette fel – ahogy a fenti videóban is –, hogy egy zsebkendőbe törölte a kezét, a festőket imitálva, akik épp leteszik az ecsetet. Aztán ledobta a zsebkendőt a földre, a közönség soraiban pedig tülekedés támadt, hogy megszerezzék.

Charles Aznavour igazi sztár volt.