Sokfelől érkeztek, sokféle örökséget hoztak magukkal a tipikusan britnek tekintett művészcsoport, a Londoni Iskola ikonikus alakjai. Több fő művük mellett Budapesten most megcsodálhatjuk a világ „legdrágább” élő festőnőjének egyik alkotását is.
A XX. század kezdete óta rendszeresen megjósolják a festészet közelgő halálát, ám erre mindenkor rácáfolnak a műfaj iránt elkötelezett, azt megújítani képes alkotók. Kitüntetett hely illeti meg közöttük a második világháború után, a művészettörténetben post warnak nevezett korszakban indult brit képzőművészek csoportját. Tagjai nem szembefordultak az ábrázoló festészet régi hagyományaival, hanem továbbgondolták azokat, és látványelvű, figurális festészetükkel, emberközpontú művészetfelfogásukkal, expresszív anyag- és alakformálásukkal új fejezetet nyitottak a múlt század művészetének történetében, miközben annak ikonikus alakjai közé emelkedtek. Ők alkotják a londoni iskolát, amely nem bizonyos elvekhez szinte dogmatikuson ragaszkodó, művészetüket ezeknek mindig és mindenkor alávető csoportot jelöl, sokkal inkább a művészet lényegéről, eszköztáráról, fejlődésének lehetséges útjairól hasonló nézeteket valló, egymással többnyire tartósan szoros, baráti kapcsolatot is ápoló alkotók laza hálózatát.
A közösség előbb jött létre, mint ahogy az elnevezés megszületett, melyet nem műkritikusok húztak rá a csoportra, mint annak idején például az impresszionistákra vagy a vadakra. Az egyik alkotó, R. B. Kitaj használta először, amikor magát kurátorként is kipróbálva 1976-ban kiállítást rendezett a londoni figurális művészetnek, és erről írva dobta be a köztudatba a később széles körben elterjedt kifejezést. Leggyakrabban hat művészt tekintenek az iskolához tartozónak: Michael Andrewst, Frank Auerbachot, Lucian Freudot, R. B. Kitajt, Leon Kossoffot és Francis Bacont. Miközben az iskolát very Britishnek, azaz nagyon britnek tartják, alkotóinak többsége bevándorló, így művészetük sokféle kulturális örökség egymásra hatásából és együttes érvényesüléséből jött létre.
Freud – a világhírű neurológus és pszichiáter, Sigmund Freud unokája – és Auerbach berlini, mindketten a nácik elől menekülve, gyerekként hagyták el Németországot (Freud barátjával és modelljével, David Dawsonnal készült beszélgetésünket alább olvashatja). Kossoff Angliában született ugyan, de apja és anyja is Oroszországból bevándorolt zsidó volt, míg R. B. Kitaj a másik irányból, az USA-ból érkezett, ahol magyar és oroszországi zsidó származású szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Valamennyiüknek hosszú pályafutás adatott meg – Auerbach és Kossoff ma is él –, de a második világháború és a holokauszt okozta sokk, az egyéni tragédiák feldolgozása végigkísérte pályájukat. Témáik többnyire hétköznapiak voltak, embereket – nemritkán önmagukat vagy egymást –, mindennapi életük környezetét ábrázolták, a képfelületeikre oly jellemző kézzelfogható érzékiségggel és anyagszerűséggel.
Aki 20 évig állt aktot Lucian Freudnak - a festőzseni múzsája mesélt a hvg.hu-nak
David Dawson kis híján feladta festőkarrierjét azért, hogy Lucian Freud társaságát élvezhesse, a festő ecseteit és vásznait pakolgathassa. Idővel az öreg művész barátja és állandó modellje lett. Vele beszélgettünk Freud napi rutinjáról, a képein ábrázolt meztelenségről, legkülönösebb modelljéről, Erzsébet királynőről és egy utolsó pillanatig alkotó ember haláláról.
A londoni iskola híre eljutott a vasfüggönyön innenre is, arra azonban mostanáig kellett várni, hogy a csoporthoz tartozók műveit Magyarországon bemutassák. Korábban még „kóstoló” sem nagyon jutott, hiszen munkáik alig találhatók meg hazai gyűjteményekben. Kivétel Kitaj, akinek néhány sokszorosított grafikáját a Szépművészeti Múzeum őrzi. Ez a hiány aligha pótolható, mivel a londoni iskola alkotóinak festményei ma már többnyire csillagászati árakon cserélnek gazdát. Bacon pillanatnyi aukciós rekordja 142,4 millió dollár, ennél többet árverésen eddig csak Leonardo da Vinci, Picasso és Modigliani egy-egy munkájáért adtak, de Freud is ért már el 50 millió dollár feletti eredményt. Nem volt jobb a helyzet az időszaki kiállításokon sem; az üdítő, s ha belegondolunk az időpontba, igencsak meglepő kivétel Lucian Freud, akinek egyik munkája szerepelt az Ernst Múzeum 1963-as, a jelenkori brit festészetnek szentelt tárlatán – és persze akkor negatív kritikát kapott.
A hosszú várakozásért viszont bőséges kárpótlást nyújt most a Magyar Nemzeti Galéria Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című, január 13-áig látogatható kiállítása, ami a Szépművészeti Múzeum és a londoni Tate Britain közötti, hosszabb múltra visszatekintő együttműködés újabb jelentős állomása. Annál is inkább, mert az iskola két legismertebb, a címbe is beemelt világsztárjától számos – Bacon-től 10, Freudtól 14 – mű szerepel a csaknem 90 műtárgy között, s ami ennél jóval fontosabb: jelentős részük valóban a munkásságukat jól reprezentáló fő mű. Ilyen például Bacon emblematikus triptichonjainak egyike a Tate kollekciójából, vagy Freud Tükröződés két gyerekkel című, 1965-ös önarcképe, ami a művész nagyszabású párizsi retrospektív kiállításának is a címlapján szerepelt, s amit a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeum csak kivételes alkalmakkor ad kölcsön.
A budapesti tárlat a Tate Britainben augusztus végén zárult, és címében – Nagyon is emberi – a londoni iskola művészeinek fókuszát a szó szoros és átvitt értelmében is jól kifejező kiállításra épül. De, mint Fehér Dávid, a kiállítás magyar társkurátora elmondta, nem egyszerűen utazó Tate-show-ról van szó, hanem a két múzeum közös produkciójáról, ami a londoni bemutató anyagát mintegy háromnegyed részben veszi át, és összességében nagyobb is annál. A magyarországi tárlat – tekintve, hogy az itteni közönség a szigetországinál kevésbé ismeri még a londoni iskolát – némileg szélesebb kontextusba helyezve mutatja be a munkákat. David Hockney például, akinek a Tate a közelmúltban önálló show-t rendezett, nem is szerepelt az ottani kiállításon, itt viszont korai periódusának két fő műve is látható a Tate, illetve a Thyssen-Bornemisza Múzeum gyűjteményéből.
A kiállítás bepillantást enged a londoni iskola – Alberto Giacomettit és Chaim Soutine-t leszámítva helyi, azaz nagy-britanniai – előzményeibe és párhuzamaiba, így Walter Richard Sickert és Stanley Spencer munkásságába, és bemutatja azt is, hogyan hat az iskola festészetfelfogása a fiatalabb, a nyolcvanas-kilencvenes években indult nemzedékekre. Utóbbiak között egy portréval szerepel a ma már lassan a középgenerációhoz sorolható Jenny Saville, aki elsősorban a hagyományos női aktok feminista kritikájaként értelmezhető, Freud hatását is tükröző munkáival vált ismertté. A Sotheby's londoni árverésén épp a tárlat megnyitása előtti napokban ért el 9,5 millió fontos árat egy korai, referenciaként a mostani tárlat katalógusában is reprodukált művével, így Budapesten a világ jelenlegi „legdrágább” élő festőnőjének alkotása is látható.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
