Az oroszok szinte minden eddiginél nagyobb tempóban nyomulnak előre, amikor Trump végre távolodni látszik Putyintól
Az amerikai elnök most kezdi talán megérteni, hogy Vlagyimir Putyin sok mindent akar, de az ukrajnai béke ezek között nem szerepel.
Courtney Barnett az egyik legfeltűnőbb és leginkább egyedi hang az indie rock világában. Énekes-dalszerző, aki vegyíti a mélyenszántó gondolatokat a pusztító önértékeléssel. Számtalan díja, amit otthon, Ausztráliában kapott, csak úgy, mint Grammy- és Brit-díj jelölései, a hízelgő sajtóvisszhang és az őt imádó közönség mind azt mutatja, hogy Barnett globális felemelkedése egyszerre példátlan és fontos.
A zenerajongók ritkán lehetnek szemtanúi olyan elismerő, szuperlatívuszokkal teli kritikáknak, mint amelyeket Barnett debütáló albuma, a Sometimes I Sit And Think, And Sometimes I Just Think című anyag kapcsán kapott 2015-ben. (Mi itt írtunk róla – és azóta is az egyik kedvencünk.)
2017-ben egy csodálatos lemeze jelent meg – a bensőséges és gyönyörű duettalbum Kurt Vile-lel –, a Lotta Sea Lice, ami nagyszerű kiegészítő volt, amíg megjelent a „világtól-megfáradt-de-kemény” második szólóalbuma, a Tell Me How You Really Feel 2018-ban (amit pedig itt emlegettük a tavalyi év legjobb lemezei között).
Míg a dalszövegek továbbra is költőiek politikai és személyes vonatkozásban is, a Tell Me... egy új, lírai gazdagságot mutat. Barnett legújabb dalaiban minden egyes sorban számtalan réteg jelentését lehet felfedezni, miközben saját gitárjával kíséri azokat. Az egyre szokatlanabb dalszerkezetek és a hangulatok a jövőbeni ambíciókra utalnak, míg briliáns, erőtől duzzadó koncertjei kizsigerelik a közönséget mind az öt kontinensen.
