hvg.hu: 2017-ben azt nyilatkoztátok, hogy ha a Quimby és a Kiscsillag az első vonal, akkor az Esti Kornél a második vonal végén van. Azóta megjelent az ötödik albumotok, amelynek a bemutatójára háromszor telt meg az A38 Hajó, az Akváriumban is telt házas koncerteket adtatok, most pedig a Budapest Parkban lesz az első önálló bulitok. Feljebb csúsztatok a „vonalakon”?

Lázár Domokos: Most már valószínűleg nem a végén vagyunk a „második vonalnak”.

Bodor Áron: Budapesten nagyot léptünk előre, de vidéken azért még nem vagyunk olyan szinten, mint sok régebbi, ismert zenekar. Az biztos, hogy nagyon fontos volt az elmúlt néhány év a kis életünkben.

L. D.: Nemcsak nálunk, hanem minden zenekarnál van egy viszonylag nagy hézag a budapesti és a vidéki nézőszámok között. Ennek nyilván demográfiai okai is vannak. A potenciális közönségünk – nevezzük a fiatal, értelmiségi, egyetemista korosztálynak – egy része külföldön van, vagy gimi után Budapestre költözött. A Miskolc, Debrecen, Szeged Pécs, Győr ötszögből és a többi nagy vidéki városból is sokan elmentek. Ennek ellenére a vidéki koncertjeink jelenleg átlagban 200 körüli nézőszámmal mennek, ami egyáltalán nem rossz. És a hangulat szinte mindenhol iszonyatosan jó, amiért nagyon hálásak vagyunk.

hvg.hu: Azt mindig elmondjátok, hogy tudatosan választottátok a látványos berobbanás helyett a lassú, fokozatos építkezést. Elégedettek vagytok azzal, ahol most áll az Esti Kornél?

B. Á.: Mi három éve is elégedettek voltunk szerintem, csinálgatjuk a dolgainkat, és örülünk, ha ez minél többeket érdekel.

L. D.: Azt azért még hozzátenném, hogy mi nem nézettségi mutatók alapján csináljuk a zenekart. Ha kevesebben lennének a koncerteken, az is teljesen oké lenne. Inkább az van, hogy magunk felé van egy nyomás, hogy a saját mércénk szerint jobb lemezt csináljunk, mint az előzőek. És az idő, ha úgy tetszik, nekünk dolgozik. Ez a három év arra is jó volt, hogy fesztiválokon és klubokban is sokat koncertezzünk. Szerintem részben ennek is köszönhető, hogy végül is három év alatt megdupláztuk a közönségünket. De a fő kérdés mindig az, hogy magunkkal elégedettek vagyunk-e szakmailag.

Túry Gergely

hvg.hu: A közönség és a kritika is szerette az Eltűnt időt. Ti elégedettek vagytok az albummal, öt-hat hónappal a megjelenés után?

L. D.: Elégedettebbek vagyunk, mint a korábbi lemezek után. Egyébként pont kell egy ilyen távlat ennek felméréséhez. Ha most beraknám a lemezt, és kikapcsolnám 1-2 perc után, mert idegesít, akkor nem lennék elégedett. Korábbi lemezeknél ez előfordult, de most szerencsére nincs így: beteszem a lemezt, végig tudom hallgatni, és kevesebbet mocorgok, mint az előzőnél. Tökéletesen persze soha nem elégedett az ember.

hvg.hu: Az Eltűnt idő kifejezés szerepel a Sűrű köd című dalban, de azért Proust regénye ugrik be egyből, az Eltűnt idő nyomában. Valahol azt is mondtátok, hogy egyfajta felnövés-lemezről van szó.

B. Á.: A Sűrű ködnek a felnövekvéshez nincs köze. Azt az állapotot próbáltam megfogalmazni, amikor különböző okok miatt eltűnik az idő jelentősége. Akkor jutott eszembe Proust, hogy lehetne a refrénben használni.

L. D.: Annyi azért van szerintem ebben a felnövés dologban, hogy a zenekar tagjai most már vagy nagyon közel vannak a 30-hoz, vagy már kicsit el is múltak. Korábban sokszor mondták ránk, hogy „szemtelenül fiatal zenekar”, meg hogy „az Esti Kornél a Lovasi felfedezettje”. Ez a narratíva most már az életkorunknál fogva sem áll meg. A zenekar lassan 13 éves, 7 éve jött Áron és Kristóf, azóta a jelenlegi felállásban játszunk. Nálam, de szerintem a többieknél is, egy kicsit beütött ez a „korosodás”. Már nem vagyunk a klasszikus értelemben vett egyetemisták, mindannyian dolgozunk, ez egy új élethelyzet. Elég sok szövegünk foglalkozik most ezzel, és viszonylag kevesebb lett, mondjuk, a szerelemi csalódásokról szóló dal. Előtérbe kerültek az általános létkérdések. Egyébként azt látjuk, hogy az idősebb, 30-40-50 éves korosztály is elkezdett járni a koncertjeinkre.

hvg.hu: Az Esti Kornél dalai egyfajta közérzet-dalok. A rossz közérzeteteket éneklitek meg, valahogy úgy, mint anno a 80-as évek alternatív zenekarai. Nem direkt politikai társadalomkritikák, de arról szólnak, hogy nem érzitek túl jól magatokat a bőrötökben.

B. Á.: Igen, ebben van valami. De mondjuk az Európa Kiadó is úgy írta a dalait, hogy azok érvényesek legyenek 30 év múlva is. Nem feltétlenül kell tudnunk, milyen volt akkor a politikai helyzet, hogy átérezzük ma is a dalokat. És így ezek a számok a mai folyamatokra is simán átértelmezhetők. Nekünk is van egy ilyesféle motivációnk.

Nem finomkodásból nem írunk bele a szövegekbe konkrét politikai dolgokat, hanem szeretnénk azt, hogy a dalainknak általános érvénye legyen.

L. D.: Ráadásul azok a folyamatok, amelyek körülöttünk történnek, globális folyamatok következményei. Ami itt történik, az nem kizárólag az elmúlt kilenc év következménye, hanem egy hosszabb, globálisabb, generációs trendnek. Úgy szeretünk szövegeket írni, hogy árnyaltabban fogalmazzuk meg az adott témát.

B. Á.: Azzal, hogy konkrétan az emberek hogy érzik magukat, a sajtó kevésbé foglalkozik. A művészetnek viszont szerintem feladata, hogy olyan lenyomatot készítsen az adott korról, amiben az emberek érzései is megjelennek.

L. D.: A dalaink arról szólnak, hogy az egyén hogy érzi magát ebben a közegben. Mi azt tudjuk elmondani, ami rajtunk átszűrődik. Mindegy, hogy az egy közéleti, vagy párkapcsolati dolog, mindig saját, belső narratíva lesz, és nem is akar többnek vagy „objektívebbnek” tűnni.

Túry Gergely

hvg.hu: A rádiókban és főleg az MR2 Petőfi Rádióban megszólaló magyar zenék leginkább a boldogságról szólnak, ahol kék az ég, zöld a fű és mindenki szerelmes. Ez ma a rádióbarát műfaj. Ide az Esti Kornélnak esélye sincs bekerülni. Nem bánjátok, hogy nem tűzik műsorra a dalaitokat?

B. Á.: Ez olyan, mintha valaki beteg lenne, és bekötnének neki egy boldogságinfúziót, hogy azért valahogy ellegyen. Mi igyekszünk úgy írni zenét, hogy azzal ténylegesen gondolatokat ébresszünk az emberekben. Ez sem tudatos, mert mi csak a saját problémáinkat dolgozzuk fel.

L. D.: Abszolút uralkodó trend, hogy az országos elérésű rádiókba kizárólag a „happy, sunshine” dalok férnek be. Számos nálunk ismertebb és nagyobb múltú zenekar is hiányzik a lejátszási listákról. Nyilván van ennek egy olyan oka is, hogy azt gondolják, a társadalom ezeket a „boldog” dalokat igényli, hogy az ember a szabadidejében már nem akar gondokkal, szomorúsággal szembesülni.

B. Á.: Ebben egyébként – mint reklámszakember is mondom – van valami. Egy létező társadalmi igény szolgálnak ezzel ki.

A probléma ott van, hogy a Petőfi egy közszolgálati, közpénzből működő rádió, nem csak a többségi igényeket kellene kiszolgálnia.

A kereskedelmi rádióknál még elfogadható, hogy a maximális profit érdekében olyan stratégiát választ, amilyet akar.

hvg.hu: Volt idő, amikor játszott a Petőfi például Esti Kornélt is, de most megint ott tartunk, mint azt megelőzően, hogy vannak zenekarok, amelyek állandóan hallhatók ott, és van egy másik zenei nyilvánosság, ami a rádióban tabu, ám az oda tartozó előadók telt házas koncerteket adnak, Aréna- és Sziget-nagyszínpadot húznak be, elképesztő YouTube-megtekintéseket érnek el.

L. D.: Felmerülhet kérdésként, hogy „mi lenne ha?”. Mi lenne, ha kapnánk egy közepes nyilvánosságot az országos médiumokban? Lehet, hogy ma nem három A38-ról beszélnénk, hanem hatról. Ezt nem lehet tudni. Az elmúlt években is volt néhány zenekar, amelyet nagy rotációban játszottak, és iszonyúan megnőtt a közönségük. Ez persze a kicsit árnyaltabb, áttételesebb szövegekkel dolgozó, melankolikusabb hangulatú zenekarok esetén nem biztos, hogy ugyanígy megtörténne. De mi van, ha mégis.

Szerintem az emberek nyitottabbak annál, mint amit gondolnak róluk valakik „odafent”.

B. Á.: Volt egy srác, aki tavaly az X-Faktorban indult, és elkérte az egyik dalunkat. A közönségnek valószínűleg bejött, mert a YouTube-on ezután óriási nézőszámot produkált a mi – eredeti – előadásunkban is. Ezek szerint lenne igény erre is, ha eljutna a fogyasztókhoz.

hvg.hu: Egyébként nem csak a „sunshine happy” tematikára lehet önfeledten bulizni. A ti koncertjeiteken például azt ordítják a fiatalok átélve, fátyolos szemmel, hogy „Boldogság, te kurva!”.

L. D.: A magyar – de nyilván nem csak a magyar – néplélekben ez abszolút benne van. Ugyanolyan erős érzelem, ha az ember valamilyen negatív dologtól kell, hogy elszakadjon, mint amikor boldog.

B. Á.: Szerintem még erősebb is. Kicsit használni kell az embernek az agyát, de érzelmileg is nagy mélységek vannak ebben.

L. D.: Viszont kockázatos. Egy felsőbb logika számára ez ijesztő dolog lehet: „Miért olyan rosszkedvű ez az ember ebben az országban?” Bizonyos szempontból értem az ilyen hatalmi vagy szerkesztői elveket. Az ilyen gondolkodás viszont nem számol azzal, hogy az ember – és ez szerintem mindannyiunkra igaz, arra is, aki küzd ellene – végül kénytelen szembesülni a saját mélységeivel.

Valószínűleg az Esti Kornélt azért szeretik sokan, mert ezt a szembenézést nem spórolja meg. Nekünk meg, ugye erre eleve szükségünk van. Akkor is ezt csinálnánk tehát magunk miatt, a saját mentális egészségünk érdekében, ha senki nem hallgatná a zenénket.

hvg.hu: Említettétek, hogy mindenki dolgozik a zenekarban. Mi lenne, ha az első vonalban találnátok magatokat, és már meg tudnátok élni a zenélésből? Otthagynátok a civil szakmátokat az Esti Kornélért?

B. Á.: Szerintem senkinek nem célja a zenekarban, hogy ne dolgozzon. Elsősorban azért, mert így meg tud maradni hobbinak a zenekar. Szeretetből csináljuk az Esti Kornélt, ha viszont kizárólag ebből élnénk, lehet, rajtunk lenne az a nyomás, hogy ha nem vállalunk be mindent, olyat is, amit amúgy nem szívesen vállalnánk, nem lesz mit ennünk. Így az alkotás folyamata sokkal nehezebben menne. Egyébként, bár valamiért nem szoktak erről beszélni, szinte minden zenész dolgozik, még a tőlünk menőbb zenekarok tagjai is.

L. D.: Ha mindenki otthagyná a foglalkozását, a civil életét, és csak a zene lenne, az nekem lelkileg is nehéz volna. Egyrészt én nagyon szeretem azt, amit csinálok (az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetnél jogász – a szerk.), és kifejezetten büszke vagyok arra, hogy a zenélésen kívül máshoz is értek. Másrészt, szerintem könnyű kiesni a valóságból, ha csak a saját zenéjével foglalkozik az ember. Azt persze el tudnám képzelni, hogy egy kicsit több idő jusson a zenélésre. Most nyolc óra munka után jövünk próbálni, ez időnként elég fárasztó. Másrészt ma is megyünk koncertezni, és alig várjuk már, hogy kiszakadjunk a mindennapi taposómalomból.

Túry Gergely

hvg.hu: Mondjuk Lázár Domokosként amúgy sem titkolhatnád el, hogy hol dolgozol, hiszen a Figyelő kormánypárti lap Soros-bérenc-listájára is felkerültél.

L. D.: Igen, pedig ott sem direktben politizálok. Különböző, főleg közjogi, alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozom, ami mostanság épp nem kompatibilis a hatalmi kánonnal. De a többiek, akik a piacon dolgoznak, mondjuk reklámosként, informatikusként, azok is érzékelik a nem normális folyamatokat, mondjuk a féktelen piaci nyomást.

hvg.hu: Egy Budapest Parkra máshogy kell készülni, mint egy kisebb koncertre?

B. Á.: Igazából nem máshogy, mert minden koncertre ugyanolyan lelkesedéssel készülünk. Nyilván ott nagyobb a helyszín, nagyobb a színpad, nagyobb lehetőség van például a fénytechnikai megoldásokra. A dalokat ugyanúgy játsszuk, maximum előveszünk a megszokott programba nem feltétlenül beleférő dalokat is. Már csak azért is, mert Budapesten többször koncertezünk.

hvg.hu: Korábban már elárultátok, hogy az Esti Kornélban egyfajta demokratikus dalszerzés működik, bármely tag hozhat zenét is, szöveget is. Nincsenek viták ebből?

L. D.: Őszintén szólva nem a legjobb érzés, amikor otthon lelkesen írsz egy szöveget, majd bemutatod a többieknek, akik viszont kevéssé lelkesednek érte.

B. Á.: Visszagondolva, ha én hoztam szöveget, és kritizálták a többiek, még ha akkor rosszul is esett, mindig kiderült utóbb, hogy igazuk volt.

L. D.: Köztünk ez már nagyon gördülékenyen megy.

Mi vagyunk egymás szövegeinek a legnagyobb kritikusai.

Tudjuk, hogy nem egoizmusból fikázza a másik a szöveget, hanem mert azt akarja, hogy jobb legyen. Az egész zenekarban ez van. Mivel barátok vagyunk, és tudjuk, hogy az a közös célja mindenkinek, hogy minél jobb dalokat írjunk, nincs gond a kritikával. El kell fogadni, hogy ez egy zenekar: hat ember közös nevezője kell legyen.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: