Nemcsics Antal halálhírét az építészfórum.hu tette közzé.

Nemcsics a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett 1950-ben, ahol Szőnyi Istvántól tanult. 1951-ben lett a Budapesti Műszaki Egyetem tanára.

Nemrég még az M3-as metró felújítása kapcsán adott interjút, amelyben elmondta, hogy akkor kezdett el színkutatással foglalkozni, amikor választ keresett arra, hogy mitől tűnik az egyik szín élőnek, a másik meg holtnak.

"Míg az egyikben az élet vibrálását érezzük, addig a másik megszólalni sem képes. Miért van az, hogy nagyon hasonlónak tűnő árnyalatok közül némelyek mindig jól, mások mindig csak hamisan csengő együtteseket adnak.

Rájöttem, hogy a színek rengeteg érdekes tulajdonsággal bírnak. Ekkoriban a Budapesti Műszaki Egyetemen tanítottam, ahol létrehoztam, és vezettem a színdinamikai laboratóriumot, amelyben tudós kollégákkal kerestük a színek közötti, a szín és ember közötti, szín, ember és épített tér közötti törvényeket."

Nemcsics az amerikai Munsell színrendszer kódjainak tanulmányozása közben ismerte fel a rendszer hibáit a hatvanas években, ezután látott hozzá egy új színrendszer megalkotásához.

"Elkezdtem egy új, nemcsak laboratóriumi körülmények között, hanem nappali fényviszonyok között érvényes, a színtervezésben is használható, harmóniaküszöbökre épülő színrendszer kidolgozását. Az új színrendszert először Szinoid, majd Coloroid Szín Rendszernek neveztem el. Nemzetközileg 1980-ban New Yorkban publikáltam."

A festőt felkérték, hogy készítsen néhány műalkotást az akkoriban épülő 3-as metró állomásaira, amelynek első lépéseként Nemcsics Antal a teljes vonal színinformációs rendszerét készítette el. Megalkotta Budapest színtérképét, északról dél felé haladva, a kéktől a pirosig.

Ezzel a magyarul nem tudó turistákat a színek tájékoztatják, hogy éppen melyik állomáson vannak. A négy állomáson megvalósult rendszer nemzetközi érdeklődést váltott ki. A Nemzetközi Színtudományi Akadémia angol, német, francia, hallgatóinak több éven keresztül tanulmányi kirándulást szervezett bemutatására.