Előkerült André Kertész radiátora, közben pár francia fotográfusról kiderült, hogy magyar

Előkerült André Kertész radiátora, közben pár francia fotográfusról kiderült, hogy magyar

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Csatlós Hanna
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Itthon alig, esetleg egyáltalán nem ismert, magyar származású, ám Franciaországba emigrált fotográfusok képeiből nyílt hiánypótló kiállítás a közelmúltban. Tehetséges nők, Picassót és Chagallt lencsevégre kapó művészek és magyarok, akikről néhány éve még nem is tudtuk, hogy innen szakadtak el egy jobb élet reményében. Hogyan modernizálták az emigráló művészek a francia fotográfiát, miért volt annyi nő a kivándorolt művészek között, és mit keres André Kertész radiátora egy múzeumban?

„Bernand-Mantel a színházi fotózás egyik legnagyobb alakja, többek között az Odeon színháznak és a párizsi Operaháznak volt hivatalos fotósa. Sokáig nem igazán foglalkoztam vele, mert a nevéből nem gondoltam volna, hogy magyar volt. Aztán egyszer valamelyik régi magazinban Bélaként emlegették őt, ekkor kezdtem kutatni utána. Fel kellett keresni a családját. Interneten megtaláltam az unokáját, aki aztán az édesapjához, Bernand-Mantel fiához irányított. Tőle kaptunk kölcsön fotókat a kiállításhoz” – mutatja be Cserba Júlia kurátor az egyik kiállított művészt a Budapesti Történeti Múzeumban, a budai Várban nyílt tárlaton.  

Az 1911-ben született Bernand-Mantelhez hasonlóan több olyan nevet is találunk az Au Revoir – Magyar származású Fotográfusok Franciaországban című kiállításon, akiknek magyar kötődésére vagy éppen képeik hollétére alapos kutatómunkát követően derült fény. A később gyilkosság áldozatává váló Barna Anna levágott babafejekről készült, szorongást keltő fotói például a Kertész-archívum feldolgozásakor kerültek elő, mert halála után vékonyka hagyatékát a legismertebb magyar fotósok egyike, André Kertész próbálta megmenteni.

©

Barna Anna munkái szinte teljesen ismeretlenek itthon, ahogy Nora Dumas, Ergy Landau, Émeric Feher, Ervin Marton, Rogi André vagy André Steiner nevével vagy magyar származásával is kevesen lehetnek tisztában idehaza – a francia közgyűjtemények viszont őrzik alkotásaikat. 

A három világsztárt, André Kertészt, Robert Capát és Brassaït persze általában mindenki ismeri, de azt valószínűleg kevesen tudják, hogy saját korában Nora Dumas a francia vidéki élet következetes dokumentaristája volt, Rogi André a 30-as években Párizsba érkező Robert Capát tanította laborálni, és a többi között Dora Maart vagy Picassót fotózta. Miként alig ismert az is, hogy Ervin Marton Marc Chagallt, Albert Camus-t és Charlie Chaplint fotózta, az avantgarde mozgásművészetet képein megörökítő Révai Ilka szalonja pedig kedvelt találkozóhelye volt a kor költői, író, művészei számára.

Cserba Júlia szerint egy korszak megértéséhez elengedhetetlen ezeknek a művészeknek, a „kismesterek” munkájának az ismerete. Ők olyanok, mint a téglák, amelyekből aztán felépül egy irányzat, egy fotótörténeti éra, és egy olyan építmény, amelynek a legtetejéről aztán elrugaszkodhatnak a kivételes alkotók, a korszakos zsenik. Cserbának és a társkurátor Cseh Gabriellának háromévnyi aktív kutatómunkájába került, hogy összegyűjtsék a francia idegenbe szakadt magyar fotósok neveit és alkotásaikat: ennek eredményeként született meg előbb – idén év elején – egy könyv, majd most ősszel a kiállítás. Ez utóbbin 30 művész mintegy 200 képével találkozhatunk.

©

Modern magyarok, modern nők

A magyar művészek többsége az első világháború után, az 1920-as években a szabad szellemi légkör reményében vándorolt ki Párizsba az egyre nyomasztóbb politikai közhangulat elől. Volt, aki már képzett fotósként érkezett a francia fővárosba, mások kint tanulták meg a szakma fortélyait. Rájuk pezsdítően, inspirálóan hatott a párizsi szellemi élet, általában két-három év alatt rácsatlakoztak a helyi művészeti társadalom vérkeringésére. Műveik hamar eljutottak a fontos párizsi kiállításokra, galériákba, felvételeiket pedig népszerű lapok közölték.

A magyar művészek a 20-as, 30-as években jelentősen hozzájárultak a francia és így a nemzetközi fotográfia új irányzatainak kialakulásához – hangsúlyozza Cserba Júlia. Magukkal hozták például Kassák Lajos Munka-köréből a szociofotózás hagyományát, amely Franciaországban akkoriban még szinte ismeretlen műfajnak számított. Robert Capa és pályatársai általában Bécsen és Berlinen keresztül érkeztek, így útközben lehetőségük nyílt arra, hogy magukra szedjenek mindent, ami modern, ami kísérletező. Velük együtt érkeztek hát Párizsba Moholy-Nagy és a Bauhaus hatásai is.

Cserba Júlia, Népessy Noémi főigazgató és Cseh Gabriella
©

Szembetűnő lehet a kiállításon az is, hogy rengeteg női alkotó munkáját láthatjuk, habár a kurátorok szerint ezen cseppet sem kellene meglepődni.  huszadik század első évtizedeiben Magyarországon körülbelül 4000 olyan fotóműhelyt tartottak számon, amelyeknek nők voltak a tulajdonosai – és ez a szám az európai viszonylatokban is magasnak számított. “Nyilván ennek az emancipációhoz volt köze. A nőknek a saját függetlenségük kivívásához szükségük volt egy foglalkozásra, a fotózás pedig egy kellemes, tiszta hivatásnak számított, amelynek során sok emberrel lehetett kapcsolatot tartani, fizikailag nem volt nehéz, ugyanakkor kreatív munka volt. Elsősorban a polgári családból származó nők kezdtek fotózással foglalkozni” – fogalmaz Cserba Júlia. 

André Kertészt nem lehet megkerülni 

Persze, akármennyire is a kismesterekre koncentrálna a kiállítás, az egész tárlatot valójában André Kertész és Brassaï munkái koronázzák meg – ez megint csak a zsenialitásukat támasztja alá. Főként André Kertész munkássága a megkerülhetetlen, ő az egész franciaországi fotóművészeti élet origója volt, inspirálta saját generációját, és ha a kurátorok kihagyták volna Kertészt, akkor úgy tűnhetne, mintha elhallgattak volna előlünk valamit.

Így André Kertész adja meg az alaphangot a kiállításhoz: amint belépünk az első terembe, az ő első párizsi lakásának fehér radiátora fogad minket. A fűtőtestet Cseh Gabriella menekítette múzeumi körülmények közé, amikor egy fotó alapján felkutatta Kertész egykori, teljes renoválás előtt álló, az Eiffel-toronyra néző lakását. 

©

A tárlat egyik kuriózuma az, hogy képes valamit hozzáadni André Kertész eleve jól ismert, alaposan feldolgozott életművéhez. Híres Torzítások című sorozatából, amelyben meztelen nőket fotózott torzító tükrök segítségével egy francia női magazin felkérésére, például eddig Magyarországon nem látott fotókat mutatnak be nekünk.  

Különleges darabok Cseh Gabriella fotópárjai is: a kurátor az Enteriőrtörténetek című fotósorozatában a párizsi magyar származású fotóművészek privát enteriőreivel, stúdióival és ezek emlékezetével foglalkozik – ennek megfelelően az archív fotók mellé az egykori lakások mai kinézetéről készült képeket társítja. Cseh a kutatása során megtalálta Rogi André, Brassaï és André Kertész egykori otthonait – a Budapesti Történeti Múzeumban pedig Kertész lakásáról, és a lakás jelenlegi állapotáról, illetve annak a 21. századi lakóiról láthatunk fotókat.  

Végezetül láthat a közönség eddig publikálatlan Kertész-képeket is.

A kiállításon fontos szerephez jutnak az úgynevezett kontaktmásolatok, amelyek még nem a végleges műalkotások, hanem az első pozitív képek. A fényképész a negatívból, átvilágítással 1:1 arányban lenyomatot készít, az így keletkezett kontaktmásolat pontosan akkora lesz, mint amekkora a negatív. Ez az első pillanat, amikor az alkotó szembesül azzal, hogy pontosan mit sikerült lefényképeznie, és ezzel a pozitív képpel kezdheti meg majd érdemben a munkát, például a fotó nagyítását. Ilyen kontaktmásolatokból 51 darab van kiállítva Budapesten – ezek a fotók sokat elárulhatnak az értő szemek számára egy-egy művész munkamódszeréről –, és ezen felül három további kontaktmásolat Kertészhez köthető.  

A fotók létezéséről csaknem száz éven át nem tudott szinte senki semmit, pár hónappal a kiállítás megnyitása előtt azonban a kurátorok egy levelezés felkutatásakor lettek figyelmesek az egy borítékban lapuló apró képekre. Összesen 10 darab fotót találtak, amelyek mind az 1920-as évek elején, még Szigetbecsén – itt töltötte a művész gyerekkorának nyarait – készültek. A képeken vélhetően a fotós közeli barátai, családtagjai szerepelnek.  

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Hozzászólások