A jószívűség pajzsa

Élt egyszer régen egy apa a három fiával. Amikor megöregedett, és közelegni érezte a halálát, magához hívatta a fiait, és így szólt:

– Itt az ideje, hogy elosszam közöttetek a vagyonomat. Te, kedves legidősebb fiam, öröklöd majd utánam a jószágaimat. Te, drága második fiam, öröklöd a földjeimet. Te, szeretett harmadik fiam, öröklöd a banánültetvényem.

A három fiú igazságosnak tartotta az apjuk szavát – de emésztette őket a kíváncsiság, kire hagyja majd a hatalmas, díszes pajzsot, amely az ágya felett függött a falon. A pajzs nemzedékek óta apáról fiúra szállt, és a család legféltettebb kincse volt.

– A pajzsot nem oszthatom el közöttetek – mondta az apjuk. – Ezért próbára teszlek titeket, hogy lássam, melyikőtök érdemli meg a legjobban. Induljatok el a nagyvilágba, és tegyetek jót az emberekkel. Ne feledjétek, a jószívűség a legfőbb erény! Amelyikőtök a legszebb tettel bizonyítja, hogy jó szíve van, azé lesz a pajzsom.

Neki is indult a három fiú a világnak. Néhány héttel később egyszerre érkeztek vissza. Összegyűltek az apjuk ágyánál, és sorra elmesélték, milyen tetteket vittek véghez.

– Éppen a folyóparton jártam, amikor meghallottam egy asszony sírását – mesélte a legidősebb. – A gyereke a vízbe esett, és krokodilok úsztak körülötte. Azonnal a vízbe ugrottam, és kimentettem a gyereket a fenevadak torkából!

– Jól tetted, fiam. Ez azonban nem jószívűség volt, hanem bátorság. Legyél büszke rá, az is nagy erény!

– Én a városban jártam – vette át a szót a középső fiú. – Egy ember megkért, hogy vigyázzak a pénzére, amíg elutazik. Átvettem a pénzt, és úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére. Amikor az ember visszajött érte, meg akart jutalmazni, de elutasítottam, és az utolsó fillérig visszaadtam a pénzét.

– Jól tetted, fiam. Ez azonban nem jószívűség volt, hanem becsületesség. Légy büszke rá!

– Én a hegyek között jártam éppen – mesélte a legkisebb – amikor egy szakadék peremén megpillantottam az egyik régi ellenségünket. A sötétben biztosan nem látta, hol vetett ágyat. Olyan közel aludt a szakadékhoz, hogy könnyedén belelökhettem volna. Féltem, hogy ha rákiáltok vagy felrázom, ijedtében beleszédül. Ezért nagyon óvatosan odaosontam hozzá, és biztonságosabb helyre húztam, hadd aludjon tovább.

– Igazán jó szíved van – mosolyodott el erre az apa. – Olyasvalakivel cselekedtél jót, aki nem adott rá okot. Tiéd a pajzsom, fiam! Ahányszor ránézel, mindig emlékezz rá, hogy a jószívűség a legnagyobb erény.

A három testvér boldogan élt, amíg meg nem halt.

(szidamó/etiópiai)

Forrás: a Világszép Alapítvány Adventi Mesetára. Újramesélte: Zalka Csenge Virág.