Kötbérfizetés után már szabad emlékezni az elhurcolt pápai zsidókra

Kötbérfizetés után már szabad emlékezni az elhurcolt pápai zsidókra

Utolsó frissítés:

Gáti Júlia Szerző:

Gáti Júlia
Gáti Júlia
Tetszett a cikk?

Négy évig volt elzárva a látogatók elől a pápai zsinagóga nagy sikerű, „Elfeledett szomszédaink” kiállításának anyaga. Az önkormányzat arra várt, hogy jogerősen beszedhesse a közel hatmillió forintos kötbért egy háromhetes csúszásért az alkotótól.

A pápai születésű szociológus kutató Gyekiczki András és a nemrég elhunyt Rajk László építész, díszlettervező együtt valósították meg 2012-ben azt a különleges látványvilágú, családtörténeteket felelevenítő kiállítást, amelyre a világ minden tájáról érkeztek látogatók.

A Pápáról és környékéről 1944-ben elhurcolt többségében és haláltáborokban meggyilkolt 3 ezer zsidó polgárnak Elfeledett szomszédaink címen emléket állító – bátran mondhatni – műalkotás a pápai önkormányzat érdeklődését is felkeltette. Minisztériumi pályázati pénz felhasználásával meg is rendelt Gyekiczkitől még további négy kiállításra való anyagot.

©

A 2015. április 30-i határidőre csak egy szett készült el, a másik hárommal három hetet csúszott az alkotógárda. Ez nem akadályozta az önkormányzatot abban, hogy még időben elszámolhasson az Emberi Erőforrások minisztériumával, ugyanakkor polgári pert indított a szerződésben kikötött jussa beszedésére.

Gyekiczkit tavaly novemberben jogerősen kötelezte a bíróság a hatmillió forintot megközelítő kötbér és járulékos költségek megfizetésére, amit az alkotóval szolidáris közösség adott össze. Pápa 2011 óta regnáló fideszes polgármestere, Áldozó Tamás korábban úgy vélte, addig nem tárható a nyilvánosság elé az új kiállítás anyaga, amíg a kötbér meg nem érkezik az önkormányzat kasszájába.

Ez most, a pénz befizetésével megváltozott: ha a megadott telefonszámon bárki előzetesen jelzi érdeklődését, az önkormányzat kulcsos embere megnyitja a zsinagóga ajtaját és beszedi a belépés árát is.

©

Egy zömmel Pápáról elszármazott Budapestről érkező buszos társasággal látogatta meg a kiállítást Gyekiczki András is, és úgy találta, hogy a terveinek nagyjából megfelelően valósult meg az új családtörténeti tablók kihelyezése.

Csakhogy a kiállítás zsánerét nagymértékben meghatározó, a templom középső, teljesen üres terét betöltő, a 2012-es kiállításon még látható, úgynevezett szellemképeknek nyoma sem volt. Ezeken az áttetsző textíliákon ember nagyságúra kinagyított családi fotók olyan hatást tettek, mintha az elfeledett szomszédok várnák, fogadnák a látogatókat. A szerződés betűjéhez ragaszkodó önkormányzat, úgy látszik, leragadt a kötbér paragrafusnál, az alkotóval való egyeztetés kötelezettsége elkerülte a figyelmét.

A szellemképek a 2012-es tárlaton (bal oldali kép) még megvoltak, ma már nem
©

A kiállítás átnevezése is időszerű lenne, az elfeledett helyett inkább az eltitkolt szomszédaink illene a „produkcióhoz”. A hivatalos megnyitó, az ilyenkor illő hírverés elmaradt, az önkormányzat honlapján csupán a nyolc évvel ezelőtti események érhetők el. A város turisztikai látványosságait felsoroló ajánlatban pedig utolsó a zsinagóga, amelynek az ismertetésére mindössze néhány mondatot szántak. Zárszóként pedig annyit, hogy „helyreállításra vár”.

És valóban. Az egyébként tehetős, a műemlékeire bőkezűen költő városban 75 éve vár a maga nemében párját ritkító, közel kétszáz éves zsinagóga arra, hogy legalább az állagmegőrzésére költsenek. Bár voltak tervek, pályázott is a város ilyen pénzre, ám sikertelenül. Az ablakokat – a 2012-es kiállításnak köszönhetően – fekete fólia fedi, ami már helyenként megadta magát az időjárás viszontagságainak, de többé-kevésbé legalább a madarak újbóli beköltözését megakadályozza. Az épület belseje „csontig” lepusztult, az igencsak gyenge világítás jótékony homályban hagyja a kiállítás tablóit és teljes sötétségben az omladozó karzatot.

©
©

Tavaly tavasszal a város képviselőtestülete, pontosabban humánerőforrás-bizottsága még arról tárgyalt, hogy lehet-e az ablakok felújítására adománygyűjtést támogatni, amelyet egy polgár javasolt. A céllal ugyan egyetértettek, de azért aggodalmaskodtak a városatyák, mondván, mi lesz, ha az összegyűlt pénz kevésnek bizonyul, vagy ha túl sok lesz? Ki fizeti a pótlást vagy mi lesz a felesleggel? Akkor a cél 1,5 millió forint összegyűjtése lett volna a cél. Most talán kezdeményezni lehetne, hogy a sok milliós kötbért – amelyből nem keveset éppen a holokauszt túlélők leszármazottai adtak össze – erre a célra használják fel.

Hozzászólások