Richard Hugh Blackmore a délnyugat-angliai Weston-Super-Mare-ban született. Első gitárját tizenegy évesen kérte, és apja azzal a feltétellel vette meg: vagy megtanul rendesen játszani, vagy a fején töri ketté.

Az apai "ösztökélésre" klasszikus gitárleckéket vett, ez alapozta meg technikai tudását. Az iskolát tizenöt évesen hagyta ott, mert magával ragadta a rockzene. A hatvanas évek elején a korszak több rövid életű formációjában felbukkant, stúdiózenészként dolgozott, mígnem 1968-ban beszállt a Roundabout együttesbe, amely később Deep Purple néven vált ismertté. Az együttes nevét az 1930-as évek egyik slágere után kapta, amely Blackmore nagyanyjának kedvence volt.

Az együttesben akkor rajta kívül a Hammond orgonát mesterien kezelő Jon Lord, a basszusgitáros Nick Simper, a dobos Ian Paice és Rod Evans énekes zenélt, első albumukról a kislemezként is megjelent Hush Amerikában a lista negyedik helyéig jutott.

Legendás felállásuk 1970-ben két személycsere után alakult ki, Ian Gillan énekessel és Roger Glover basszusgitárossal készült első lemezüket a Londoni Filharmonikusokkal vették fel. A korong nagy feltűnést keltett, de nemigen fogyott, ezért Blackmore nem túl finoman azt tanácsolta Lordnak, hogy a jövőben inkább olyan zenét játsszanak, amelyre van is közönség.

Így született meg a gitárcentrikus hard-rock. A Deep Purple négy év alatt olyan jobbnál jobb (milliós példányszámban fogyó) albumokat készített, mint az In Rock, a Fireball, a Machine Head és a Japánban készült dupla élő lemez, olyan dalokkal, mint a Black Night, a Child in Time, Speed King.

A virtuóz stílusával iskolát teremtő Blackmore gitárszólói legendássá váltak, a Deep Purple védjegyévé lett Smoke on the Water című dal riffje a rockzene egyik legismertebb motívuma, amelyet valószínűleg már mindenki hallott. (A dalt valós események ihlették, ugyanis éppen a svájci Montreux egyik stúdiójában dolgoztak, amikor porrá égett a helyi kaszinó.)

Az önfejű és összeférhetetlen, önbizalomhiányban soha nem szenvedő gitáros egyre gyakrabban keveredett szakmai és személyes vitába Lorddal és Gillannel. Nem egyszer még a színpadon is összeverekedtek, amit a közönség a show részének tartott, Blackmore egyszer még a színpadot is felgyújtotta.

Az énekes 1973-ban kilépett, Blackmore 1974-ben távozott, miután nyíltan kifejezte nemtetszését a Stormbringer című albumukon felhasznált funk és soul elemekkel kapcsolatban. Új formációt a karizmatikus énekes, Ronnie James Dio társaságában alapított, a Rainbow a korszak egyik legsikeresebb hard rock formációja lett. A bandában azonban szinte folyamatosak voltak a tagcserék, maga Dio 1979-ben távozott, amikor a nehéz természetű Blackmore azt javasolta neki, kedvelt fantasy-témái helyett a populárisabb rockzenét művelje.

A Deep Purple 1984-ben újra összeállt, felvettek két stúdió- és egy élő albumot, de a személyes ellentétek ismét szétfeszítették az együttest. Blackmore és Gillan ellenségeskedése szinte azonnal kiújult, így az énekes 1989-ben újfent kilépett. Glover, Lord és Paice 1992-ben visszaédesgették, így 1993-ban, a Deep Purple huszonötödik évfordulóját ünneplő koncerteken ismét a nagy felállás lépett fel és készítette el a The Battle Rages On című lemezt. Az album turnéja feszült légkörben kezdődött, s az év novemberében egy helsinki koncert során Blackmore egyszerűen kisétált a színpadról és a Deep Purple történetéből.

A rockzene halhatatlanjai közé 2016-ban bekerült együttes még a legjobb összetételében jutott el Budapestre a nyolcvanas évek végén és 1990-ben, de 1996-ban és 1998-ban már Blackmore nélkül léptek fel.

Blackmore 1994-ben ismét feltámasztotta a Rainbow-t, amely három évig létezett, de csak egy albumot adott ki. Életében 1997-ben következett be újabb fordulat, amikor későbbi feleségével, Candice Night énekesnővel "reneszánsz folkzenét" játszó együttest alapított Blackmore's Night néven. Shadow of the Moon című bemutatkozó lemezük óriási sikert aratott Európában, Japánban aranylemez lett. Zenéjük az akusztikus gitármelódiákkal, Night éteri hangjával, mandolinok, billentyűs hangszerek, hegedűk, katonai dobok kíséretével Blackmore szerint olyan, mintha Mike Oldfield találkozott volna Enyával. A formáció tucatnyi stúdióalbumot adott ki, a legutolsót 2015-ben, a 2013-as lemezen Blackmore egy dalban búcsúzott a Deep Purple akkor elhunyt billentyűsétől, Jon Lordtól.

A gitáros 2016-ban felélesztette a Rainbow-t, az új felállású együttessel a következő három évben három nagyszabású turnét tettek és két élő albumot adtak ki, a másodikon szerepel az együttes 23 év után első új stúdióban rögzített dala is.