Nem engedték be a tantermükbe az SZFE látványtervező osztályát

Nem engedték be a tantermükbe az SZFE látványtervező osztályát

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az ATV helyszíni tudósítója szerint az őszi szünetre hivatkozva tiltották meg nekik, hogy belépjenek a termükbe.

Hétfőn reggel a Színház- és Filmművészeti Egyetem látványtervező osztálya sikertelenül próbált meg bejutni a Szentkirályi utcai épületben található tantermébe – írja az ATV a helyszíni tudósítójára hivatkozva.

Az osztállyal állítólag közölték, hogy nem adhatják oda a termük kulcsát, mivel őszi szünet van.

A rendkívüli őszi szünetet a járványhelyzetre hivatkozva Szarka Gábor kancellár rendelte el múlt pénteken, noha a tanév rendje szerint szünet a jövő héten lenne esedékes. A hallgatók szerint semmi sem indokolja a szünet idő előtti elrendelését.

Mint beszámoltunk róla az új vezetés az előrehozott őszi szünetre hivatkozva akarta kiüríteni az egyetem épületeit pénteken, de nem járt sikerrel, sőt, a hallgatók még egy újabb épületet is elfoglaltak.

A vezetőség vasárnap azt közölte, hogy a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak, így az egyetemen az őszi szünet hivatalosan elkezdődött, a szünet utáni első munkanap október 27-én lesz. Azt írták, hogy aki az őszi szünet alatt külön kancellári engedély nélkül az SZFE létesítményeiben tartózkodik, azt saját felelősségére teszi, vállalva annak minden következményét.

A szakma nagyjai demonstrációval kezdték a hetet

Hétfőn reggel az SZFE hallgatói szerettek volna köszönetet mondani a támogatóknak, így az egyetemfoglaló diákoknak írt leveleket és szolidaritási nyilatkozatokat a szakma nagyjai – többek között Alföldi Róbert, Pogány Judit, Pintér Béla, Nagy-Kálózy Eszter – olvasták fel az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épülete előtt. A blokád 49. napján készült tudósításunkat itt találja.

Hozzászólások