Konok Tamás 1930-ban született Budapesten. Felmenői között több képzőművész is volt, többek között az első magyar szobrászművész, Ferenczy István is anyai ágon az őseihez tartozott. 

Gyerekkorában zenésznek készült, 1945 és 1950 között a Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult hegedülni, de részben családi indíttatásra (nagyapja, Sándy Gyula, a Műegyetem professzora volt) hamar a rajz és a festészet felé fordult.

A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán szerzett diplomát 1953-ban Bernáth Aurél tanítványaként. A zene egész pályáját végigkíséri. Első képei figurális műtermi enteriőrök, modell után készült portrék voltak. Látásmódjának változását alapjaiban meghatározta 1958-as, féléves párizsi ösztöndíja. Akkor még visszatért Franciaországból, de 1959-ben Párizsban telepedett le, és a rendszerváltozásig ott élt.

1953-tól szinte évente állított ki Magyarországon és Európa-szerte. Első önálló kiállítását 1960-ban rendezte a párizsi Galerie Lambert. A Hartford Alapítvány ösztöndíjával 1963-tól egy évig New Yorkban és Kaliforniában dolgozott. 1963 és 1974 között rendszeresen szerepelt a Réalités nouvelles kiállításain, 1970-ben megkapta a francia állampolgárságot, de a magyart is megtartotta.

A láthatatlant láthatóvá

1971-től szoros, 25 évig tartó kapcsolatba került a zürichi Schlégl Galériával. Az Artportal azt írja, hogy a hetvenes években kezdődött festészetében a letisztulás folyamata. A mozgás, az idő és a tér kapcsolata kezdte foglalkoztatni, eszközeit redukálva térbeli ritmusvariációkat, vonalas és geometrikus formákból épülő struktúrákat hozott létre.

Később Konok Tamás azt mondta: a non-figuratív képeivel a "láthatatlant akarta láthatóvá tenni".

Feleségével, Hetey Katalin szobrászművésszel együtt állított ki 1981-ben, nagy feltűnést keltve, a budapesti Szépművészeti Múzeumban. 1992-től a Műegyetem címzetes egyetemi tanára volt.

Konok a hvg360-nak idén év elején még nagy portréinterjút adott, melyben többek között kifejtette, hogy az 1981-es Szépművészetiben tartott kiállítását óriási érdeklődés övezte, de sokan fel voltak akkor itthon háborodva a művészetén. "A vendégkönyvbe olyasmiket írtak, hogy ezért kár volt kimenni Párizsba, az ilyeneket kellett volna Recskre vinni, vagy: miért színez szabásmintákat, amikor embereket is festhetne? Érhető volt ez a reakció, mert két-három generáció úgy nőtt fel, hogy nem láthatott modern nonfiguratív műveket."

Az emigrációból történő hazatérésről a művész így emlékezett meg: "felkavaró, ködös, furcsa életérzést hozott számomra. A régi barátok eltűntek, megváltoztak, csak a házak maradtak a régiek. Nagyapám Toldi utcai lakása előtt állva egy percre azt hittem, hogy Párizs, Zürich, Kalifornia mind csak álom volt."

Konok Tamás: "A láthatatlant akartam láthatóvá tenni"

90 évesen is olykor naponta 10 órán keresztül dolgozik a Kossuth-díjas festőművész, aki a HVG-nek adott interjújában mesélt a felmenőitől kapott örökségéről és a külföldi emigrációban töltött évtizedeiről is. Szerinte a jelenlegi hazai politikai vezetésnek nagyobb érdeklődést kellene mutatnia a tudományok és a művészetek iránt. Portréinterjú Konok Tamással.

Művei számos nagy közgyűjteményben szerepelnek. Többek között a párizsi Bibliotheque nationale de France-ban, a winterthuri Kunstmuseumban, a berni Musée des beaux-arts-ban, a neuchateli Musée d'art et d'histoire-ban, Brüsszelben, az Európai Parlamentben, a párizsi külügyminisztériumban, a hamburgi Städtische Sammlungban, a schiedam-rotterdami Stedelijk Museumban, a budapesti Iparművészeti Múzeumban, Szépművészeti Múzeumban, valamint a Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeumban, továbbá számos hazai és külföldi magángyűjteményben.

Konok Tamás 2001-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti, 2006-tól rendes tagja volt.
Pályafutásáért 1988-ban Kossuth-díjjal, 2014-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki, de Prima Primissima-díjat is kapott.

Feleségével 2008-ban létrehozták a Konok-Hetey Művészeti Alapítványt, amely "elsősorban arra szolgált, hogy ha velünk történik valami, közvetlen örökös híján legyen gondozója az életművünknek. Kegyelem, hogy mára itt van mellettem Marianne, akinek bízhatok az ösztönös vizuális intelligenciájában" - fogalmazott februári interjúnkban a festőművész.