szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A karantén után éledő rendezvények közé tartozik az augusztus 18-21. között megrendezett Fekete Zaj underground fesztivál is, ami idén igen masszív, ötven fős névsorral rukkolt elő.

A Mátra-Sástón megrendezendő Fekete Zaj sok szempontból nagyon különleges fesztivál. A festői szépségű helyszínen, távol a város zajától, az ország legmagasabb csúcsának árnyékában négy napra összegyűlnek a fesztiválozók, hogy együtt ássanak le az underground gyökeréig. A tavalyi viszontagságos év után idén újra számolnak nemzetközi fellépőkkel is.

Szinte csodaszámba megy Kátai Tamás szólóprojektjének élő fellépése: a MEZOLIT - Mesék a Thy Catafalque-ról elnevezésű produkció kizárólag a Fekete Zajon lesz látható. Egészen biztosan hatalmas várakozás előzi majd meg ezt a koncertet, hiszen Kátai életműve még sosem mutatkozott be élőben, ezúttal is kifejezetten a Zaj kedvéért állt össze egy 30 tagú zenei kollektíva, hogy életre keltsék a Thy Catafalque dalokat.

A fesztivál egyik legkaotikusabb és egyben legkatartikusabb buliját hozza el a Vágtázó Halottkémek, egészen mélyre áshatunk The Devil’s Trade produkciójával, bemutatja tavaly megjelent nagysikerű új anyagát a hazai pszichedelikus zene üstökösének számító Middlemist Red, experimentális kalandozásokra hív az Entrópia Architektúra, új, zenekaros szupergroupjával áll színpadra a Lazarvs és a Trillion sokoldalú énekes-gitárosa, Aron Andras & The Black Circle Orchestra néven, szokásosan őrült és szuggesztív produkcióval készül a Black Bartók, de fellép az immáron két évtizede a hazai zajzene zászlóshajójának számító pozvakowski, az éppen új dalokon dolgozó, leginkább a poszt-rockot álomszerűen, atmoszférikusan megközelítő Perihelion, az egészen egyedi és karakteres pszichedelikus világzene stílusában mozgó Meszecsinka duó, a több mint 30 éve alakult, majd egy évtizednyi kihagyás után 2019 végétől ismét összeállt The Perfect Name, illetve a visszatérését a Zajra időzítő ANEZ, de a Zajon búcsúzik a közönségtől a közel harminc évig aktív hazai deathcore banda, a Nadir.

A tavalyi minden szempontból rendkívüli év után a Fekete Zajra visszatérnek a nemzetközi frontvonal egyedülálló formáció is, Olaszországtól kezdve Románián át egészen a Skandináv országokig. Romániából a black metal szcénát képviseli a Dordeduh, ami több tagcsere és hosszú kihagyás után idén májusban egy kritikailag is igencsak elismert lemezzel lepte meg a rajongókat. A fülbemászó elektronikát vegyíti a techno és az ambient elemeivel a cseh Bratři ikerpár duója; a brit és észt bázisú, disztópikus, indusztriális punk nyers és életteli erejét hozza a színpadra a Deathsomnia; szólóprojekttel készül a dán Iceage frontembere, Elias Rønnenfelt; lehetőséget kap a hazai bemutatkozásra a szuper kurrens Michaela Åberg és a sötét, audiovizuális performansszal készülő UROK is; Olaszországot képviseli multiinstrumentalista Gioele Valenti projektje, a Juju, illetve a metált egészen furcsa hangszereken (trombita, harsona és dob) megszólaltató Ottone Pesante.

Az tehát biztos, hogy a Fekete Zaj idei line-upja is rengeteg izgalmas előadót, új kedvenceket, egyszerre komfortos és szokatlan zenei kalandozásokat tartogat, amely a szervezők ígérete szerint a nyár folyamán további nevekkel bővül. Itt lehet böngészni a kínálatot.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!