Nem mostanában, hanem közel három évtizede, 26 évvel ezelőtt lépett fel utoljára a Pearl Jam Budapesten. És már akkor is a nagyon-nagyon klasszikus első korszakuk, a Ten–Vs.–Vitalogy-lemezhármas után, az együttes zenei átalakulásának első jelentős stációja, a No Code című album turnéján. Ez volt az a lemez, amire már jelentékenyebb számban kerültek kísérletezőbb és visszafogottabb számok, ez volt az első album, amit a zenészekre nagy hatást gyakorló Neil Young-együttműködés, a Mirrorball című lemez és annak turnéja után adta ki, amely koncertkörúton a Pearl Jam kísérte a már akkor is veterán dalszerző-énekest. A lelátó akkor zöldellett a Taszárról felhozott amerikai IFOR-katonák ruhájától. A zenekar egy dalt is küldött nekik.

Gróf Balázs képregényrajzoló, animációs film- és kliprendező barátom meséli, hogy ők akkor, 1996-ban fiatal srácként arról beszélgettek, hogy talán már így is lekéstek a zenekarról, azaz, hogy valójában a kilencvenes évek elején, első felében, az ősrobbanásnál kellett volna látni Eddie Vedderéket. És akkor ugye négy-öt évről beszéltek. Most meg itt ez a huszonhat.

Nem is meglepő, hogy a Budapest Aréna közönsége jelentősrészt középkorú, olyanok, akik akkor voltak kis- és nagykamaszok, vagy fiatal felnőttek. Talking 'bout my generation. Egyébként egész sokan vannak, épp csak a küzdőtér hátsó traktusában állnak kevesebben, meg a legvégén van némi hely. Nagyon laza telt ház.

View this post on Instagram

A post shared by Hadzsala Krisztian (@hadzsala)

Nem könnyen jött össze ez a koncert. Kétszer is elhalasztották, először 2020-ban, a járványintézkedések és a lezárások söpörték el, aztán 2021-ben még egyszer, hasonló okok miatt. Amúgy is volt mit kiböjtölnünk. A Pearl Jam a lemondott budapesti koncertek zenekara. 2000-ben például egy héttel a Petőfi Csarnokba meghirdetett fellépés előtt jelentették be, hogy kuka, sztornó, nem lesz koncert. Nagyon járt már ez az este a rajongóknak.

A 1991-ben a Mother Love Bone nevű zenekar romjain alakult Pearl Jam a kora kilencvenes évek menő ifjú titánjából, grunge-hőseiből időközben kategóriák felett álló, „népfrontos” zenekar lett. Ötvenes, hatvan felé közeledő férfiak. Az 1998-as Yield, a 2000-es Binaural és a 2002-es Riot Act után a zenekar két lemezzel is összegzett, a lemaradt, „B oldalas” számokat és dalkülönlegességeket tartalmazó Lost Dogsszal 2003-ban, és egy „rendes” válogatásalbummal.

Aztán jött a „vissza a garázsba” koncepció jegyében született cím nélküli lemez, majd két rokonnak nevezhető album, a 2009-es Backspacer, és a 2013-as Lightning Bolt. Végül a legutóbbi, a Pearl Jamtől kifejezetten meglepő zenei megoldásokat is felvonultató Gigaton. Azzal jött volna két évvel ezelőtt Budapestre.

View this post on Instagram

A post shared by @vizcsap

Az idei koncertkörút korábbi állomásainak számsorrendjeit böngészve különösebben nem lepődhetett meg az, aki ismeri a Pearl Jamet. Mármint, hogy a zenekar, nagyjából amióta világ a világ, minden turnéállomáson eléggé más dalválogatást visz színpadra, egy-egy turnén nagyon bő repertoárból dolgozik. Hogy mást ne mondjunk, a tegnap este programja is egészen eltért attól, amit az előző napokon Londonban, a Hyde Parkban játszottak.

Egyszerű, mégis hatásos és jól kitalált színpadkép, nem vurstli, de izgalmas látvány és fények, itt nyilvánvalóan a zenélésről szólt minden, de legalábbis minden más azt szolgálta. A Pearl Jam bő két órát játszott a rettentően lelkes és beindult (és egyébként nemzetközi) budapesti közönségnek, amely talán csak az új lemez dalait fogadta kissé visszafogottabban, minden másért igen hálás volt. Még úgy is, hogy – hát, hogy is mondjam – amit tegnap kaptunk, az nem az a tőről metszett közönségbarát műsor.

Nem slágerválogatás volt ez némi resztlivel, hanem egy, a Pearl Jam-életmű minden színét és ízét reprezentáló koncert. Azt nem mondom, hogy minden szeletét, mert valójában eléggé meglepő módon, az életmű egyik csúcsát jelentő Vs. című albumról éppenséggel egyetlen dal sem került be a műsorba. Ejnye. Eddie Vedderék mindenesetre nem tutistaként keresik a közönség kegyeit, hanem azzal a gigatonnányi energiával, amit beletesznek egy koncertbe, azzal a figyelemmel, amit a közönség felé fordítanak, azzal a jelenléttel, ahogy tényleg közösségi élménnyé tesznek százhúsz percet egy tízezres arénában. Az sem meglepő, hogy Eddie Vedder szót ejtett a nők és a szexuális kisebbségek jogairól, és hogy egy dalt Ukrajnának ajánlottak. 

View this post on Instagram

A post shared by Kamila Staniszewska (@kamilafru)

És akkor még nem is beszéltünk az este párhuzamos programjáról, a Mike McCready-showról, a zenekar gitárosának kiemelést kikövetelő, elképesztő hangszeres játékáról (és igen, ott a másik oldalon a másképp fantasztikus hathúros zenmester, Stone Gossard), vagy arról, hogy 2016 után visszatért Budapestre a Red Hot Chili Peppers egykori tagja, Josh Klinghoffer, aki most a Pearl Jam kisegítő zenészeként, ütőhangszeresként, billentyűsként és gitárosként a háttérben játszott, de a végén, az All Along The Watchtower feldolgozására azért előrejött szólózni. Akkora már felkapcsolták az Aréna fényeit, mindenki látott mindenkit – többek közt mementóként arra is, hogy két évig nem lehetett részünk ilyenben.