Bár a fesztivál első napja, Dua Lipát leszámítva, mondjuk úgy, hogy megspórolta magának a nagy húzóneveket, azért egész el lehetett tölteni az időt a brit szupersztár előtt és után is. Pre-Lipa produkció volt például a Milky Chance koncertje kora este a Nagyszínpadon, és a kasseli zenekarnak sikerült is azonnal megtáncoltatnia a népet – kijelenthetjük, hogy a 2013-ban berobbant indie együttes szállította az idei Sziget legelső, valamirevaló buliját.

Milky Chance

Túry Gergely

A fiúk igazán szívből és örömmel zenéltek, nem győzték meghálálni a közönségük lassan tíz éve tartó odaadását (első óriási slágerük, a Stolen Dance már egymilliárd fölötti betöltésnél jár a Spotify-on), és a hol akusztikus, hol elektromos gitáron játszó Clemens Rehbein frontember még azt is megjegyezte egy ponton a tömegben lengetett, mindenféle nemzeti zászló láttán, hogy milyen szép ennyi, sokfelől érkező embert látni együtt, egy helyen, békében. „Béke, ez az, amire most szükségünk van a világban” – mondta, és mindenki értette.

Bebizonyították, hogy szájharmonikázásra is lehet tombolni

Túry Gergely

A négytagú zenekar repertoárjában ott voltak a legnagyobb slágerek – a Stolen Dance-en kívül a Flashed Junk Mind vagy a Down by the River – és a pandémia idején született új szerzeményeik is, a Colorado, a Synchronize. Az külön jó a Milky Chance-ben, hogy a zenéjük körülbelül épp úgy tud működni tábortűz mellett, mint több ezer ember előtt; hogy stílusban csúszkálnak a folkos, reggae-s beütésű indie és a szintis elektropop tengelyén. A Szigeten is olykor kedves hipsztermelódia volt, amit játszottak, máskor meg akkora partizenét csináltak, hogy már súrolták az EDM határát. És egy dolog egészen biztossá vált a koncertjük végére: az, hogy Antonio Greger gitárosnak sokkal többet kéne szájharmonikáznia. Amit ugyanis a Sweet Sun című zárószámnál Greger a hangszerén produkált, az alapján egy életre meggyőzött minket arról, hogy hatalmasat lehet szájharmonikázásra is tombolni.