Tetszett a cikk?

Korának legelmélyültebb, legnagyobb hatású magyar zongoristái közé tartozott, bár a szélesebb közönség ezt nem feltétlenül tudta. Soha nem akart sztár, pláne világsztár lenni. Minél ritkábbak, annál emlékezetesebbek voltak a koncertjei.

„Jellemző a mai állapotokra, hogy a Zeneakadémia nem tart igényt a világ legkiválóbb tanárára, miközben nagyon sokan – magyarok és külföldiek – szinte tülekednek, hogy nála csiszolhassák a tudásukat”  – mondta róla Schiff András. Csalog Gábor pedig így jellemezte: „A nagy magyar zenészek és tanárok történetében talán csak Lisztnek, Kurtágnak, Dohnányinak vagy Weinernek Leónak volt az övéhez hasonlítható serege magyar és nemzetközi, világhírűvé váló tanítványokból.”

Híres hegedűtanár, Rados Dezső volt az apja. Félelmetes memóriájával elképesztően nagy és széles körű tudást halmozott fel magában. Schiff András meséli, hogy Rados Ferike gyerekkorában kiolvasta a Révai-lexikon köteteit, és ha találomra visszakérdeztek egy szócikket, felmondta.

Az 1960-as évek közepére a Zeneakadémián összekerült a legnagyobb hatású, legelhivatottabb tanártrió, Kadosa Pál két asszisztensével, Kurtág Györggyel és Rados Ferenccel. Rados hamarosan a főtárgy- és a kamarazene messze földön híres tanára lett. A világot meghódító, nagy magyar zongoristanemzedék valamennyi csillagának ő volt a pályáját meghatározó mestere. Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Csalog Gábor, Várjon Dénes egymásra halmozták a szuperlatívuszokat, amikor a nyolcvanadik születésnapján a Népszabadság és a Muzsika hasábjain köszöntötték őt, aki „a legőszintébben és legkérlelhetetlenebbül utálja az ünneplését bárminek is”. 

Rados Ferenc Kocsis Zoltánnal
Krizsik András

Az őszinteségét, a kérlelhetetlenségét, a lényeglátását szenvedték meg, csodálták és magasztalták világhírre jutott tanítványai. Ránki Dezső például: „Csakúgy, mint magával – kíméletlenül kritikus volt… és mesterlövészként tapintott rá a lényegre. Mindamellett figyelembe vette a különböző jellegű, mértékű tehetséget, adottságokat… nem várt senkitől olyat, amire nem képes. Elképesztően világosan látta mindenkinek a gyengéit, és nem fáradt bele abba, hogy az illetővel közösen megpróbáljanak előrelépni.”

„Talán a legértékesebb, amit megtanulhattam nála, hogy nem létezik »kész« előadás, nyitott szemmel-füllel, megtanulva a kottából kiolvasni a lényeget, szeretettel a darabok iránt, mindig új ablakok nyílnak…”

„És bár kifelé nagyon szarkasztikusnak, szigorúnak tűnhet, nem hiszem, hogy lett volna még egy tanárunk, aki annyit törődött volna velünk, mint ő. Mindenre volt ideje, minden problémával meg lehetett keresni, órákig lehetett vele lelkizni” – emlékezik rá Várjon Dénes.

A zeneművek mélyeiben való búvárkodás volt az ő világa. Nem a pódiumoké, a világjáró ünnepelteké. A „sohasem kész” előadásáról alkotott saját véleményéhez képest a vegyes és bizonytalan szakértelmű közönségé kevéssé érdekelte. Ötvenes évei közepén járt, amikor felhagyott a rendszeres koncertezéssel. A zeneakadémiai munkájának élt, amíg élhetett, s amikor már nem élhetett, mesterkurzusokat tartott szerte az országban és külföldön.

Hetvenes évei vége felé újra meg-megjelent a hangversenypódiumon. E sorok írójának életre szóló élmény marad, amikor 2017-ben a Müpa egész napos Brahms-maratonja keretében a Fesztiválszínházban az esemény kivételességével tisztában lévő közönség bensőséges légkörében a maga beszédes, lucidus módján, minden külsődlegesség mellőzésével eljátszotta – elbeszélte – Brahms Nyolc zongoradarabját és a Schumann-témájára írt variációit.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!