szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Március 3-án ünnepli a 80. születésnapját az ausztrál George Miller, a legszínesebb életművet magáénak tudó rendező-producer, aki minimálköltségvetésből, az ismeretlen Mel Gibsonnal forgatta le az első Mad Maxet.     

A queenslandi Chinchillában született görög bevándorló szülők gyermekeként. Az Új-Dél-Walesi Egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat, ahol az utolsó évében, 1971-ben elkészített egy rövidfilmet, amellyel egy diákversenyt is megnyert. A fődíj egy ingyenes részvétel volt a Melbourne-i Egyetem filmes workshopján, ahol életre szóló barátságot kötött Byron Kennedyvel, és egy év múlva produkciós céget is alapítottak. Később, Kennedy halála után producertársa öccse, Bill és Doug Mitchell volt.

Sydneyben egy kórházban traumatológusként dolgozott, és szabadidejében kísérleti filmeket készített. Egy húszperces rövidfilmje (Violence in Cinema) 1972-ben elnyerte a kritikusok tetszését is.

George Miller
wikipedia

Első nagyjátékfilmje 1979-ben a Mad Max volt, amelyben az akkor még szinte ismeretlen Mel Gibson játszotta Max Rockatanskyt, aki egy disztópikus világban bosszút áll, miután egy banda meggyilkolja családját. A 400 ezer ausztrál dolláros költségből gerillamódszerekkel forgatott film végül több mint 100 millió dollár bruttó bevételre tett szert világszerte, és Guinness-rekordot állított fel, mint a legtöbb bevételt hozó legkisebb költségvetésű film, amit húsz év után csak az Ideglelés című amerikai horror tudott felülmúlni.

Mad Max (1979)
Mad Max

A folytatás két évvel később került mozikba Mad Max 2. – Az országúti harcos címmel, amelyet mai napig minden idők egyik legjobb posztapokaliptikus filmjeként tartanak számon. Miután társrendezője volt a Homályzóna című 1983-as sci-finek, visszatért a Mad Maxhez, és George Ogilvie-vel megrendezte Az Igazság csarnokán innen és túl című 3. részt (1985), amelyben Gibson partnere a kor egyik legkiválóbb énekesnője, Tina Turner volt.

Ezt követően szünetet tartott az akciófilmek terén, és elkészítette a John Updike regényén alapuló Az eastwicki boszorkányok című horror-vígjátékát (1987). A Cher, Susan Sarandon, Michelle Pfeiffer és Jack Nicholson főszereplésével forgatott film a közönség és a kritikusok körében is sikeres volt.

Ezután olyan ausztrál alkotásoknak volt producere, mint a Vietnam, a Halálos nyugalom, a Bangkok Hilton vagy a Flört, mindegyiknek főszereplője Nicole Kidman volt.

1992-ben jelentkezett pályája egyik legmeghatározóbb filmdrámájával: az amerikai Odone házaspár és beteg gyermekük igaz történetét feldolgozó Lorenzo olaja című alkotásban Nick Nolte és Susan Sarandon volt a főszereplő. Ekkor jelölték a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjra is.

1995-ben a Chris Noonan által rendezett Babe című vígjáték-dráma egyik producere és társszerzője volt. A kismalacról szóló családi filmet hét Oscarra jelölték, köztük Millert a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában. (Végül a vizuális effektusok készítői kapták meg a díjat, a film pedig Golden Globe-díjat is nyert.) Három évvel később, immár rendezőként is jegyezte a folytatást, a Babe 2. – Kismalac a nagyvárosbant.

Táncoló talpak 2.
Táncoló talpak 2.

2006-ban került mozikba az antarktiszi pingvinek életéről szóló Táncoló talpak című zenés animációs filmje, amellyel elsöprő kasszasikert aratott, és elnyerte a legjobb animációs filmnek járó Oscar- és BAFTA-díjat. 2011-ben elkészítette a családbarát animáció folytatását is.

Harminc évvel az utolsó Mad Max-film megjelenése után újraindította a sorozatot a Mad Max: A harag útja című mozival (2015), amelyben Tom Hardy Rockatanskyt, Charlize Theron pedig Furiosa imperátort alakította. A produkció jelentős bevételt hozott, és több kritikus is a valaha készült egyik legjobb akciófilmnek nevezte, aranyszoborra tíz kategóriában – köztük Millert a legjobb rendezésért és a legjobb film producereként – nominálták. (A film végül hat technikai kategóriában vitte el a díjat.)

2022-ben mutatták be A. S. Byatt novelláján alapuló Háromezer év vágyakozás című fantasy drámáját, Tilda Swintonnal és Idris Elbával a főszerepben. Tavaly a nők átértékelt szerepére koncentráló 77. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon debütált a Furiosa előzménytörténetét elmesélő Furiosa: Történet a Mad Maxből című, a posztapokaliptikus saga ötödik része. Az Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth főszereplésével készült produkciót a szakma dicsérte, a mozikasszáknál viszont nem tett eleget a várakozásoknak. Korábban a rendező a film sikerétől tette függővé, hogy elkészíti-e a következő Mad Max-részt.

Furiosa Film Mad Max
Warner Bros

George Millert rendezőként a női harcos, a nők szerepe, a feminizmus kérdése foglalkoztatja, a kritikusok pedig a női karakterek összetettségének fejlődését értékelik nagyra munkásságában. Számos szakmai díjjal ismerték el, valamint többek között 1996-ban átvehette az Ausztrália Rend tisztje, 2009-ben pedig a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendje kitüntetést.

1985-től Sandy Gore ausztrál színésznővel alkottak egy párt, egy lányuk van, majd 1995-ben vette feleségül Margaret Sixel Oscar-díjas filmvágót, akitől két fia született.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!