szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Bestnek adott interjúban több súlyos vádat is megfogalmazott a volt férjével, Krausz Gáborral szemben. 

Tóth Gabi vallomásainak sorában újabb állomáshoz érkezett el a nyilvánosság. Az énekesnő már egy évvel ezelőtt is elmondta az „igazat” a felbomlott házasságáról, akkor a Mandinernek adott interjúban arról beszélt, hogy ő és volt férje, Krausz Gábor „két különböző világ” volt, és a konfliktusaikat azzal magyarázta, hogy „én művészlélek vagyok, ő sokkal racionálisabb”. 

Tóth Gabi elmondta „az igazat” a házasságáról

A Mandinernek adott interjúban keretezte újra, amit korábban a családja boldogságáról állított. A kritikusainak azt üzente: „Ide lőjetek, már nincs mit veszítenem.”

A válásuk annak idején azért érte meglepetésként a nyilvánosságot, mert a Családbarát Magyarország Központ weboldalán – a csalad.hu-n vezetett blogjában – egy tökéletes család képét mutatta be. 

Az énekesnő a házassága felbomlásának most egy újabb, még sötétebb hátterét világította meg a Best magazinnak adott interjúban. Tóth Gabi azután szólalt meg, hogy az exférje egy podcastban, Lékai-Kiss Ramóna TV2 Titkok című műsorában beszélt arról, hogy a volt felesége megcsalta.

Tóth Gabi most így fogalmazott: „Én egy mérgező házasságban éltem, emberileg, nőiességemben teljesen meg lettem gyalázva.” „A női önbecsülésem teljesen porba lett tiporva, rohamaim voltak, volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő – sorolta. – Hosszú terápia vár rám, mert amiről itt beszélünk, az nem egy sima kis botrány, hanem egy hosszú éveken át tartó toxikus kapcsolat, amit fel kell dolgoznom. Ez egy hosszú út lesz, és nem is fog menni segítség nélkül: nekem vissza kell építenem a női önbecsülésemet, a kislányomat pedig felkészíteni az igazságra, és segíteni neki feldolgozni mindazt, ami történt.” 

Muszáj felszólalnia az ilyen ügyekben, akkor is, ha támadni fogják miatta, mondta Tóth Gabi, aki szerint sok nő van olyan helyzetben, mint amilyenben ő volt. Hangsúlyozta, hogy nem szabad benne ragadni egy bántalmazó kapcsolatban. „Sajnos egy áldozathibáztató társadalomban élünk, miközben hősként, sztárként futkosnak közöttünk olyan szörnyetegek, akik másokat károsítanak. Ennek változnia kellene” – egészítette ki társadalomkritikával a mondanivalóját.

Tóth Gabi azzal is megvádolta a volt férjét, hogy „énekesnőként, művészként is el akar lehetetleníteni”. Hozzátette: nem akarta „ezt az egészet” nyilvánosságra hozni, és nem is fog erről többet beszélni. 

Mivel a házasságuk felbomlása óta számtalanszor beszélt a volt férjéről és a korábbi közös életükről, és mindig új jelentést tulajdonított a történteknek, ezt az ígéretét nem feltétlenül lehet biztosra venni. 

Tóth Gabi egyébként nem a nyilatkozatainak tulajdonítja azt, hogy annak idején nagyot robbant a házassága felbomlásának híre, és azóta is visszatérő sztorija a sajtónak, hanem annak, hogy ő 2021-ben „kijött a fényre”, megvallotta a hitét, és a pápai szentmise előtt énekelt az Eucharisztikus Kongresszuson. Többször beszélt arról, hogy emiatt karaktergyilkosság zajlik ellene. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!