szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két újabb tévécsatornát kíván indítani a Duna Televízió a közeljövőben - jelentette be a közszolgálati médium elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

"További csatornákat kérünk, követelünk, fogunk létrehozni" - mondta Cselényi László, hozzátéve: az Autonómia nevű adó a kisebbségek témakörét állítja majd figyelme középpontjába, míg az Unió elnevezésű elsősorban ifjúsági, oktató csatorna kíván lenni.

Cselényi szerint három hónapra van szüksége a Duna Televíziónak, hogy felkészüljön a két új csatorna indítására; a felmerülő költségekkel kapcsolatos kérdést azonban elhárította. Mindössze annyit mondott: sajátjaik mellett külső forrásokra, ezen belül "a törvényhozók nagylelkűségére" is számítanak.

Pomezanski György innovációs alelnök azt mondta, a társaság "voltaképpen előre menekül" a két új csatorna indításával. Szólt arról, hogy a műholdas továbbítást saját erőből nem tudják megoldani; jelenleg arra van módjuk, hogy nagysebességű interneten továbbítsák a két leendő adó műsorát.

MTI Média

Rudi szerint parlamenti információs csatorna indulhat

A Magyar Televízióban nagyon sok feltétel megvan egy mindenkit megszólító parlamenti információs csatorna elindításához, amelyen szinte teljes terjedelemben közvetíthetnék a törvényhozás munkáját - mondta a közszolgálati médium elnöke.

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök, és a kormánykoalíció is felbomlik

Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök, és a kormánykoalíció is felbomlik

Három év börtönt kapott a férfi, aki egy 12 éves kislányt molesztált Hajdúszoboszlón

Három év börtönt kapott a férfi, aki egy 12 éves kislányt molesztált Hajdúszoboszlón

Titkos fegyvert találhattak a szívinfarktus ellen

Titkos fegyvert találhattak a szívinfarktus ellen