Tetszett a cikk?

Összesen 43 hazai és külföldi szakmai díjat kaptak 2006-ban az idén 50. jubileumát ünneplő Magyar Televízió munkatársai - közölte a köztelevízió sajtóosztálya.

Az ismert televíziósok közül 2006-ban például a Lévai Balázs fémjelezte Bestseller és Dob+Basszus című műsor alkotói a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztiválon arattak sikert (ezen a fesztiválon egyébként összesen 7 elismerést hozott az MTV-nek) - írja a köztévé közleménye. 

A külpolitikai műsorokból ismert Benda László munkásságát az Év újságírója díjjal ismerték el a XI. nemzetközi médiafesztiválon, ahol 600 film versengett. Közben maga a Külpolitikai Szerkesztőség a tekintélyes külföldi tudósokból és közéleti személyiségekből álló Geopolitikai Tanácstól kapott oklevelet - áll a sajtóközleményben.

Juszt László, A tévé ügyvédje című heti jogi magazin szerkesztő-műsorvezetője Déri János díjat kapott, Vitray Tamást életműdíjjal jutalmazta a Magyar Sportújságírók Szövetsége, Rózsa György 40 éves televíziós pályafutásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta.

A 63 éves korában elhunyt egykori tévésnek, Gyulai Istvánnak posztumusz állami kitüntetést adományozott a köztársasági elnök. Czigány György és Osskó Judit a tekintélyes Prima Primissima díjakból részesült. A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét Sipos Pál művelődési és kulturális főszerkesztő A nagy könyv produkcióban végzett tevékenységéért kapta meg.

2006-ban az MTV stábjai tudósítottak a Torinói Téli Olimpiáról, az Öttusa Európa Bajnokságról, az Úszó Európa Bajnokságról, a szegedi Kaja-kenu Világbajnokságról. Schulek Csaba főszerkesztőt a Magyar Olimpiai Bizottság Nívó-díjjal jutalmazta az olimpiai eszme népszerűsítéséért. Decemberben a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSúSz) életműdíjjal tüntette ki Gábor Tamást, Feleki-díjjal Deák Horváth Péter riportert. Mindketten a TeleSport munkatársai. Szintén a MSúSz nívódíjat adományozott az Olimpiának indult című film alkotógárdájának. 

A kevésbé ismert tévések közül az egyik legfiatalabb híradós, Maya Lilla a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium bronz érdemérmét kapta meg. Maya Lilla, aki 17 napig éjjel-nappal állta a sarat a Tiszánál, a Hármas-Körösnél, és élőben tudósított, elmondta: „a kitüntetés legalább 10 kollégámé még, hiszen ők ugyanúgy megérdemelnék, mint én.”

(Forrás: MTV)

MTI Itthon

Sehol sem áll az MTV-híradók digitalizálása

Száz órányi archív anyagát – azaz a tavalyi évre kötött megállapodásban foglaltak egy százalékát – digitalizálta a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) számára mintegy két hónap alatt a Magyar Televízió (MTV) – mondta az intézmény szóvivője.

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól