szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

1988-ban egy fiatal amerikai pár Belgiumban járt, ahol vastag kerekű hegyi kerékpárjával körbejárta az ország fontosabb sörgyárait - olvasható a Hírbehozó blogon. Aztán hazamentek, és létrehozták saját gyárukat.

Miután Jeff Lebesch hazatért a coloradói Fort Collins városba, úgy döntött, hogy feleségével együtt meghonosítja a tengerentúlon a belga sörkultúrát. Igazi amerikai álmokat szövögettek, majd a tettek következtek, és 1991-re össze is hozták kis sörföző üzemüket, New Belgium néven - olvasható az álomszerű történet a blogon.

A cég 2008-ban bekerült az Outside magazin "legjobb munkahelyek" lista első helyére - többek között a Google-t is maga mögé utasítva. Az indok elsősorban az, hogy a New Belgiumnál igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy alkalmazottaik jó körülmények között és jókedvűen dolgozzanak a sörfőzde sikeréért. Ha kíváncsi a New Belgium történetére, olvassa el a Hírbehozó blog legfrissebb bejegyzését!

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez