Tetszett a cikk?

A március 15-i rendezvény kampánynyitóként való értelmezésével „elindult” a Fidesz kampánya. A megelőző napokban a párt nyilvánosságra hozta országos listáját, területi listáit, valamint választási programját. Érdemes tehát visszatenkinteni az eddigi Fidesz kampányra - olvasható a 79 nap blogon.

A választások kiírása óta a Fidesz arra törekedett, hogy ne lehessen harcolni ellene. Miközben több párt számára is különösen fontos volt, hogy a kormányzásra készülődő párttal szemben határozza meg magát, a Fidesz nem igazán hagyta, hogy fogást találjanak rajta. Az MSZP nem is annyira saját kampánya miatt, hanem a Fidesz miatt nem tudta mozgósítani szavazóit, a szocialisták támogatottsága lényegében nem mozdult el a kiindulóponthoz képest.

A vizuális igénytelensége miatt sokat bírált „Itt az idő” plakát valódi célja nem az volt, hogy a Fideszt olcsón és ügyetlenül kampányoló pártként láttassa, hanem az, hogy a sok szlogen között egyet se lehessen kiemelni és a párttal szembefordítani. A Fidesz kampánya eddig tökéletes példája volt annak, hogy kell úgy kampányolni, hogy azt lehetőleg minél kevesebben vegyék észre - írja a blog szerzője. A teljes visszatekintéshez látogasson el a 79 nap blogra.

hvg.hu Napi merítés

Itt a Fidesz programja

Munka, otthon, biztonság, rend, és nem utolsósorban: elszámoltatás. A Fidesz programjának összefoglalója olvasható a Mandiner blogon.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: Miről beszéltek a pártok szónokai?

Számháború nélkül is kijelenthető, hogy valódi tömegek egyértelműen a Fidesz és a Jobbik rendezvényére voltak kíváncsiak. Már az „előénekesek” jelezték, hogy a nap a szemet szúró különbségekről fog szólni - írja Török Gábor a blogján.

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

A francia külügyminiszter megüzente Trumpnak: az EU nem hagyja, hogy megszállja Grönlandot

A francia külügyminiszter megüzente Trumpnak: az EU nem hagyja, hogy megszállja Grönlandot

Megszegte az OTP és az MBH a pénzmosás elleni szabályokat, annyi büntetést fizethetnek, amennyi profit egy hosszabb kávészünet alatt összejön

Megszegte az OTP és az MBH a pénzmosás elleni szabályokat, annyi büntetést fizethetnek, amennyi profit egy hosszabb kávészünet alatt összejön

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk