szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az elmúlt hetekben minden eddiginél élesebben láthatóvá vált a Fidesz és a Jobbik egymással való rivalizálása, amely a szűkebb értelemben a választók két párt között ingadozó csoportjának megnyeréséért zajlik - olvasható a 79 nap blogon.

A Jobbik szempontjából eddig nem látszik túl veszélyesnek a Fidesz offenzívája, a legfrissebb közvélemény-kutatások inkább a párt további erősödését mutatják. Van azonban egy politikai szereplő, amely segítségére lehet Fidesznek, ez pedig maga a Jobbik. A párt ugyanis saját, igen heterogén szavazótáborát illetően hasonló dilemmával szembesülhet, mint korábban a Fidesz. A kérdés, hogy miként tarthatja meg a mérsékeltebb – akár a Fidesszel is szimpatizáló – szavazóit úgy, hogy közben a szélsőjobboldali, a parlamenti pártokat egyaránt elítélő törzsbázisa igényeinek is meg kell felelnie – írja a blog szerzője. További elemzésért látogasson el a 79 nap blogra, és olvassa el legfrissebb bejegyzést.
Havonta egymilliárdot bukik a Tesco az árrésstopon, a vezérigazgató szerint búcsút inthetünk az akcióknak is

Havonta egymilliárdot bukik a Tesco az árrésstopon, a vezérigazgató szerint búcsút inthetünk az akcióknak is

A második világháborúban elhunyt német katonák maradványait találták meg a Bécsi kapu téren

A második világháborúban elhunyt német katonák maradványait találták meg a Bécsi kapu téren

Egyre több gyerek bántja magát, mert nem érzik biztonságosnak a világot

Egyre több gyerek bántja magát, mert nem érzik biztonságosnak a világot

Magyar Péter szerint Ruszin-Szendi Romulusz letartóztatására készül a kormány

Magyar Péter szerint Ruszin-Szendi Romulusz letartóztatására készül a kormány