szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

"Tavaly nyáron sokan legyintettek, amikor nyilvános megszólalásaimban azt állítottam, hogy hamarosan sok más ország ugyanazt a költségvetési kiigazítást lesz kénytelen végigcsinálni, mint amit mi 2009-ben" – írja Oszkó Péter a blogján.

"Többen úgy vélték, mi csak azért kényszerültünk a megszorításokra, mert magas felhalmozott adóssággal ért el minket a válság, amit viszont mások annyival megúsznak, hogy kissé fellazítják a költségvetési hiányt és elengedik az adósságot, s abból majd olyan növekedést érnek el, hogy az egy csapásra az adósságproblémát is megoldja. A hiány és az adósság elengedése számos országban valóban bekövetkezett, úgy tűnik azonban, hogy újra és újra bebizonyosodik, az ilyen típusú gazdaságpolitikának korlátozottak a növekedési hatásai. Így aztán az effajta utat követő országok hamar hasonlóan kétségbeejtő helyzetben találták magukat, mint amilyenben Magyarország ugyancsak azért volt egy éve, amiért a kétezres évek elején évekig hitt a hitelből finanszírozott pénzszórás gazdaságélénkítő hatásában" – olvasható Oszkó Péter blogján. A teljes bejegyzés elolvasásához látogasson el a blogra.
hvg.hu Napi merítés

Nincs új a nap alatt

A devizahitelek forintra váltásáról "bármely változatos tanulmányok is születtek, azok, amelyek vették a fáradságot a részletszámításokra, egyöntetűen nemleges válaszra jutottak" – írja blogján Oszkó Péter.

B. Zs.-né 8 éve volt top 50-es körözött, de a héten rátaláltak Münchenben

B. Zs.-né 8 éve volt top 50-es körözött, de a héten rátaláltak Münchenben

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

Április közepéig biztosan letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

Bochkor Gábor elítéli az erőszakot, de emberileg megérti Curtis pofozkodását

Bochkor Gábor elítéli az erőszakot, de emberileg megérti Curtis pofozkodását