Mennyivel kevesebb önkormányzati képviselő lesz?

Mennyivel kevesebb önkormányzati képviselő lesz?

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Elfogadták az önkormányzati választási rendszer átalakítását, de pontosan mekkora létszámcsökkentéssel jár a Fidesz reformértékűnek nem nevezhető, mégis jelentős változásokat hozó módosítása? - tette fel a kérdést a Politial Capital blog írója.

Először is fontos leszögezni, hogy megmarad az "egy önkormányzat - egy település" elv, tehát az önkormányzatok száma változatlan marad; a néhány tucat lelket számláló községek ugyanúgy megválasztják a maguk képviselőit és polgármesterét, mint eddig - olvasható a bejegyzésben. Ez magyarázza a polgármesterek számának változatlanságát. A települési képviselőtestületek létszámának felére csökkentése - ahogy az már a kampányban is nyilvánvaló volt - túlságosan ambiciózus célkitűzésnek bizonyult. A 10 ezer fő feletti településeken a régi rendszer szerint összesen 3508 képviselőt választanánk, a ma elfogadott törvény alapján csak 2260-at fogunk: ez 35,58 százalékos csökkenés. A 10 ezer fő alatti településeken ennél is kisebb mértékű a karcsúsítás: átlagosan 31,62 százalékkal lesz csak kevesebb tagja a közgyűléseknek. Megyei szinten valóra válik a felezés, abszolút értékben viszont ez eltörpül a települési önkormányzatok nagyságrendje mellett - olvasható a blogon. Kíváncsi a pontos számokra? Látogasson el a Political Capital blogjára.