Hogyan vernek át minket az interneten?
A Cala Boca Galvao jelenség – minden idők legsikeresebb átverése
A focivébé nyitórendezvénye alatt minden idők legsikeresebb netes átverését indították útjára a brazilok. Egy nem létező madárvédő szervezet mellett Lady Gagát és Gisele Bündchent is belekeverték az ügybe, de a történetben szerepel már Hitler is.
Vegetáriánusoké volt a kannibál étterem
Mégsem nyílt Berlinben kannibál étterem, melynek húsételeihez az alapanyagot felajánlások révén vették volna: kiderült, hogy csak vegetáriánusok akciója volt a híresztelés.
Kutyahús szecsuáni módra 1690 forintért?
E-mailben és interneten is terjed egy felhívás, mely szerint egy cég Európában élő távol-keleti emberek számára vásárolna fel házi kedvenceket étkezési célra. Az állatvédők szerint csak médiahackről, internetes ugratásról, provokációról lehet szól, amelyet másfél évtizede már elsütöttek az Egyesült Államokban.
"Ön a huszadik ember, így nyert egy csodaporszívót"
Szélhámosok hatástalan gyógykészítményeket, fiatalító csodaszereket és más bóvli termékeket kínálnak időseknek Budapesten és Vácott - közölte Eitmann Norbert, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) elnöke.
Vissza a jövőbe 2010. július 5-én: átverés volt
A Vissza a jövőbe című film rajongói nagy napot ünnepeltek július ötödikén, hétfőn. A Google keresések és a Twitter-üzenetek alapján sokan boldogan konstatálták, hogy ezt a nevezetes dátumot állította be a Doki, és eljött a nap, ahová utazni szeretett volna. A baj csak az, hogy 2010. július 5. soha nem szerepelt a filmben – egyikben sem. Photoshop-átverés áldozatai lettek a rajongók.