szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Aki Budapesten jár-kel, annak feltűnhetett, hogy sok helyen (villamosmegállókban, aluljárókban, gyalogos átkelőhelyeknél) jelentek meg sárga felsős emberek. Mit csinálnak ők? Az Egy nap a városban blog ennek járt utána.

A blog írója megkérdezte a sárga felsős fiatalok egyikét, aki elmondta, azért vannak kint a forgalmasabb aluljáróknál, zebráknál, hogy az embereket segítsék, szolgálják. Ha például valaki sok táskát cipel, annak segítenek cipekedni, vagy éppen a villamosmegállóban ülőhellyel kínálják a megfáradt embereket. De ki küldte a "szolgákat"? Az Egy nap a városban blogon megtudhatja.
hvg.hu Napi merítés

Káosz az M7-esen: Zamárdi-Budapest négy és fél óra

Már napokkal ezelőtt többen előrejelezték, hogy az elmúlt hosszú hétvége után roham lesz az M7-es autópályán Budapest felé menet, de az Egy nap a városban blog szerzője ennek ellenére indult Zamárdiból a fővárosba. A 113 kilométeres út négy és fél óra volt. A blogger erről ír legfrissebb bejegyzésében.

hvg.hu Napi merítés

A posztszocialista gazdaság a kortárs művészetben

A rendszerváltás óta eltelt húsz év. Művészileg megfogni egy gazdasági folyamatot az embereken keresztül lehet, és a Műcsarnok Pult mögött című kiállítása pontosan erre törekszik - olvasható az Egy nap a városban blogon.

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena