szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A skót vezetőedző sajtótájékoztatóján beszélt a szombati meccsről, és arról, hogy tanultak a 2009-es hibákból.

"Három alkalommal játszottunk már a Barcelona ellen, és mindig volt megoldásunk a nagy játékosaik ellen. Úgy érzem, nagyon jól felkészültünk ellenük" - nyilatkozta Ferguson Manchesterben. A vezetőedző a legfontosabb feladatnak a koncentráció megőrzését tartotta, ami hiányzott Rómában. "Az első bekapott gól után úgy érzem, kicsit elveszítettük a koncentrációt. A kulcsa a meccsnek most mind a támadásban, mind a védekezésben megtartani ezt."

A szombati kezdőcsapat kijelölése mindig nehéz feladat egy edző számára, és ezzel Ferguson is egyetért."Sosem könnyű ez senkinek, de lesznek játékosok, akiknek el kell fogadniuk a rossz hírt. De meg fogják érteni mert tudják, hogy szeretnénk megnyerni ezt a találkozót, és ehhez a legjobb tizenegy embert kell pályára küldeni. Nehéz dolog egyszerre a támadásra és a védekezésre is figyelni, de mindenre van megoldás. Az egész csapat végigjátszotta az idényt, így nem lesz könnyű majd döntést hozni" - olvasható az FC Barcelona Noticias blog bejegyzésében.

AP
hvg.hu Sport

Ferguson Mourinhótól kér tanácsokat a Barcelona ellen

A Manchester United szerda este bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol 2009 után újra a Barcelona lesz az ellenfele. Az angolok edzője elbeszélget José Mourinhóval, a Real Madrid trénerével arról, hogyan lehet legyőzni a katalánokat.

MTI Sport

Ferguson nehéz döntést hozott Rooney-ról

Izgalmas, egyszersmind látványos döntőre készül az FC Barcelona ellen Sir Alex Ferguson, a Manchester United skót vezetőedzője, miután csapata szerda este 4-1-re legyőzte a német Schalke 04 együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A vezetőedző hosszas gondolkodás után engedékeny volt csapata jól teljesítő játékosaival.

Szinte már nyári hétvégénk lesz

Szinte már nyári hétvégénk lesz

Tartsanak házkutatást Mészáros Lőrinc cégeinél is – javasolta kihallgatásán a letartóztatásban lévő óbudai polgármester

Tartsanak házkutatást Mészáros Lőrinc cégeinél is – javasolta kihallgatásán a letartóztatásban lévő óbudai polgármester

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Újabb pert bukott el az Orbán-kormány az EU-val szemben: most 700 millió forintot veszítettünk az uniós forrásokból

Rejtélyes forrásból 1,5 milliárd forintot pumpáltak Tiborcz István luxusszállodájába

Rejtélyes forrásból 1,5 milliárd forintot pumpáltak Tiborcz István luxusszállodájába