szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A legfontosabb politikai döntéshozók Magyarországon valamiért mindig túl későn kapcsolnak: ilyenkor pedig már nem tudnak mást tenni, mint mindig ugyanazt: megszorítani – olvasható a Véleményvezér blogon.

A forradalom hivatalosan is véget ért! – legalábbis, ami a gazdaságpolitikát illeti. A Széll Kálmán-tervet még lehetett bizonyos aspektusból újszerűnek tekinteni (elsősorban a beígért nagy kiadáscsökkentési komponens miatt), a 2012-es költségvetés sarokpontjait azonban nyilvánvalóan nem. Ez sajnos tényleg nagyon hasonlít arra, amit Gyurcsány Ferenc 2006-ban csinált. És még előtte sokan sokszor.

Immáron három évtizede nem tud Magyarország kilépni a húzd meg-ereszd meg gazdaságpolitikai logikájából. Nem sikerült a váltás a diktatúra szétesése előtt, a rendszerváltozást követően, és most, a fülkeforradalom után sem – írja a Véleményvezér. A teljes bejegyzést elolvashatja a blogon.

MTI / Soós Lajos
hvg.hu Napi merítés

VV: teljesen eladósít a Fidesz?

A Fidesz úgy döntött a végtörlesztésről, hogy saját szakértői véleménye szerint sem lehet ezt jogszerűen megvalósítani, és így az államnak kell majd fizetnie: mi ez, ha nem az állam felelőtlen eladósítása? - írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu Napi merítés

VV: Orbán Viktor hatalomféltés miatt durvul

A kormányfő folyamatos retorikai durvulása annak a jele, hogy hatalmát nem érzi biztonságban. Viszont háborúban a parancs nem megtagadható, a hadvezér nem kritizálható és nem is leváltható – olvasható a Véleményvezér blogon.

hvg.hu Napi merítés

VV: Orbán Viktor hatalmasat téved

A fejlődő országok gazdaságtörténetének visszatérő jelensége: időről időre eljön az a politikus, aki azt hiszi, jobban érti a világ nagy összefüggéseit, mint a lassú, elpuhult, dekadens fejlett világ - írja a Véleményvezér blog.

hvg.hu Napi merítés

VV: semmi realitása nincs Matolcsy bejelentésének

Ha ilyen könnyű 40 milliárdokat nagyobb odafigyeléssel és takarékoskodással előteremteni, akkor eddig valakik óriási kárt okoztak az államnak. Sajnos semmi realitása nincs Matolcsy György bejelentéseinek – vélekedik a Véleményvezér blog szerzője.

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Samsung mobilja van? Aki nem teszi meg ezt, annak letörlik az adatait

Samsung mobilja van? Aki nem teszi meg ezt, annak letörlik az adatait

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

Sorozatban a tizenötödik évben lett veszteséges Simicska Lajos egyetlen megmaradt cége

Sorozatban a tizenötödik évben lett veszteséges Simicska Lajos egyetlen megmaradt cége