szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Török Gábor politológus legfrissebb blogbejegyzésében a közvélemény-kutatók legfrissebb felméréseinek eredményét boncolgatja.

"Nyilvánosságra került végre az összes májusi közvélemény-kutatási adat (a teljes adatsor itt megtalálható), sőt már egy újabb intézet is beszállt a mérési versenybe. A 2010-es parlamenti választás óta a négy jelentős cégnél immáron két év eredményei és tendenciái állnak rendelkezésünkre, érdemes tehát egy kicsit megnézni, hogy honnan hová jutottunk" - írja Török Gábor legfrissebb blogbejegyzésében.

(A Medián legfrissebb felmérését a HVG legfrissebb számában olvashatja!)

"A meglévő adatsorok mindenféle számítás elvégzésére alkalmasak lehetnek. (...) Egy valamit azonban nem tudunk megtenni: azt, hogy ne vegyük észre a Fidesz jelentős, korábbi támogatóinak közel felét kitevő szavazatvesztését" - írja a politológus.

"Látható, hogy a Jobbik ma nagyjából ugyanott tart, ahol két évvel ezelőtt, az is érdekes, hogy az MSZP és az LMP közötti arányok alig változtak (ahol van változás, ott is inkább a szocialistáknak kedvez), ugyanakkor a Fidesz és a baloldali ellenzék versenyében jelentős, komoly fordulat állt be. (...) Minden intézet ugyanazt mutatja tehát: a hatalmas Fidesz-fölényből mára fej-fej melletti helyzet lett, egy most vasárnapi választáson teljesen kétesélyesnek látszana a küzdelem". A teljes bejegyzést itt olvashatja!

Új jelölés jön a Play Áruházba – ha ezt látja, biztonságban lesznek az adatai

Új jelölés jön a Play Áruházba – ha ezt látja, biztonságban lesznek az adatai

Dollármiliárdokat fújt ki a leggazdagabb techguruk zsebéből az új kínai AI-bot keltette tőzsdei vihar

Dollármiliárdokat fújt ki a leggazdagabb techguruk zsebéből az új kínai AI-bot keltette tőzsdei vihar

Riadót fújt a Meta: négy csapattal próbálja megfejteni a DeepSeek titkát

Riadót fújt a Meta: négy csapattal próbálja megfejteni a DeepSeek titkát

A Széll Kálmán téren fognak tüntetni az antifasiszták a kitörés napján

A Széll Kálmán téren fognak tüntetni az antifasiszták a kitörés napján