szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Félő, hogy hamarosan példát is láthatunk majd arra, hogy földeket és házakat sajátítanak ki a kormány vagy a kormányhoz közel álló vállalkozók számára „fontos projektekben" – írja a Véleményvezér.

Egy új javaslat szerint a magyar állam abban az esetben is kisajátíthatna egy ingatlant, amennyiben azt a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánítja. A Véleményvezér blog szerint nagy horderejű, sőt elvi jelentőségű kérdésről van szó, "ez a javaslat egyszerűen rossz és veszélyes".

"Két probléma van ezzel az ötlettel. Egyrészt az, hogy egy újabb jogosítvánnyal bővítené a kormány mostanra már valóban végtelennek tűnő jogkörét. (...) A másik probléma némileg összetettebb. A kisajátítás ugyanis azért egy kivételes dolog, mert a magántulajdon szentségét sérti. Sajnálatos módon a magántulajdon sértetlenségét a magyar politika sosem értette, és mindig úgy tekintett erre kérdésre, mint valami ősi kövületre vagy középkori babonára. A baj csak az, hogy a magántulajdon szentsége nem valamiféle lózung nyugaton, és a nyugati befektetők többek között éppen ezen a kérdésen keresztül vizsgálják az egyes országokat. Nagyot téved a magyar politika, amikor azt hiszi, hogy egy nyugati befektetőt csak az érdekel, hogy egy országban mekkora profitot tud realizálni" – olvasható a blogbejegyzésben. A teljes bejegyzést itt olvashatja!

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Zöld otthon-álom, avagy lenullázható-e 2050-re az európai lakások károsanyag-kibocsátása

Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról

Meghalt a férfi, aki leugrott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér galériájáról