szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Péntek este befejeződött az Európai Unió történelmi jelentőségű, a szervezet bővítését lehetővé tevő koppenhágai csúcstalálkozója. Anders Fogh Rasmussen, az EU soros elnöke szerint a tíz tagjelölt felvételi tárgyalásának sikeres lezárásával 2004 májusától véget ér a két világháború pusztításától véres legújabb kori történelem korszaka Európában. Medgyessy Péter miniszterelnök a hazánk előtt álló esélyek megragadásáról, Kovács László külügyminiszter pedig az utolsó pillanatban elért könnyítésekről beszélt a találkozót követően. A parlamenti ellenzék üdvözölte a csatlakozási tárgyalások lezárulását; a Fidesz szerint azonban a kormány nem élt azokkal a lehetőségekkel, amelyek a tárgyalások során számára megnyíltak.

A tanácskozás utolsó érdemi pontja a 15 jelenlegi tagállam és a 10 tagjelölt együttes megbeszélése volt: ennek során a tagjelöltek állam-, illetve kormányfői bejelentették, hogy egyetértenek országaik csatlakozási feltételeivel. Ezt követően Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök, az EU soros elnöke hivatalosan lezártnak nyilvánította a csatlakozási tárgyalásokat 10 tagjelölt országgal, azaz Magyarországgal, Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával, Szlovéniával, Litvániával, Lettországgal, Észtországgal, Ciprussal és Máltával. A tervek szerint a csatlakozási szerződéseket 2003 áprilisában Athénban írják majd alá. A tényleges belépés tervezett időpontja 2004. május 1.
"Igazi történelmi pillanatokat élünk" - kezdte záró sajtóértekezletét Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök. Az EU-ban elnöklő dán miniszterelnök méltatta a tíz kelet-közép-európai és földközi-tengeri ország hatalmas és eredményes erőfeszítéseit és biztosította őket arról, hogy a történelem legsikeresebb európai vállalkozásához csatlakoznak. Rasmussen kiemelte Románia és Bulgária felvételének biztos távlatát is, valamint azt, hogy Törökország felvételre érettségét két év múlva újra megvizsgálják, és akkor pozitív eredmény esetén azonnal meg is kezdik vele a tárgyalásokat. Rasmussen azzal magyarázta a nehéz anyagi kérdések megoldását, hogy a tagjelöltek számára növelték a tagságuk első éveire fizetendő uniós áthidaló átalányok összegét. Lengyelország esetében egy külön megállapodással lehetővé tették, hogy a strukturális alapból neki járó későbbi összegek egy részét szintén átalánnyá alakíthassa és így hidalja át költségvetési gondjait.
"Újból itthon vagyunk Európában" - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök, miután az EU koppenhágai csúcsértekezletén Magyarország is elfogadta a dán elnökség által előterjesztett pénzügyi csomagot, s ezzel lezárta a csatlakozási tárgyalásokat. "Ez az Európa Magyarországon is mindenkinek lehetőségeket, esélyeket kínál, s most az a feladat, hogy ezeket megragadjuk. Évezredes történelmünk, kultúránk, értékeink alapján azonban meg is illet minket ez a hely. Elérkeztünk végre ahhoz a pillanathoz, amikor valóban a győztesekhez csatlakozhatunk" - fűzte hozzá, elismerését és köszönetét fejezve ki mindenkinek, aki hozzájárult ennek az eredménynek az eléréséhez. Kovács László külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormány 24 lezárt tárgyalási fejezetet örökölt, de számos nehéz, pénzügyi vonatkozású kérdésről kellett megállapodásra jutnia az unióval az eltelt fél évben. Többek között sikerült elérnie azt, hogy a külföldiek magyarországi földtulajdonhoz jutására eredetileg megállapított hétéves átmeneti időszak szükség esetén további három évvel meghosszabbítható lesz, a versenypolitikai fejezetről létrejött megállapodás pedig szavatolhatja, hogy a külföldi nagyberuházók továbbra is megtalálják a számításukat Magyarországon. Magyarországnak ugyancsak a tárgyalások legutóbbi szakaszában sikerült elérnie, hogy ugyanannyi képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe, mint a vele megközelítőleg azonos népességű EU-tagországok - fűzte hozzá a külügyminiszter, emlékeztetve arra, hogy ennek az egyébként természetes igénynek az érvényesítése sokáig erős ellenállásba ütközött. A csatlakozási tárgyalások pénteki lezárásakor elért legnagyobb eredménynek azt nevezte, hogy a magyar gazdák a csatlakozás után sem kerülnek elfogadhatatlan versenyhátrányba az uniós termelőkkel szemben. Kovács szerint sikerült elérni, hogy az EU-tagság harmadik évében már - nemzeti kiegészítéssel együtt - a közvetlen jövedelemtámogatások uniós szintjének a kétharmadát kapják, s a támogatások fokozatos bevezetésének átmeneti időszaka az unió által eredetileg javasolt kilenc helyett hat évre csökkenhet.
Szájer József szerint fontos, hogy a koppenhágai csúcstalálkozó eredményeként pont került a csatlakozási folyamat végére, ami már Magyarország számára is kínos volt. A fideszes politikus szerint a jövő dönti majd el, hogy ez a nap az unió, illetve Magyarország történetébe piros betűs ünnepnapként kerül-e be. Szájer József megítélése szerint a kormány nem élt azokkal a lehetőségekkel, amelyek a tárgyalások során számára megnyíltak. Úgy vélekedett, hogy miközben a lengyelek az utóbbi hetekben kemény tárgyalási technikára váltottak, a magyar kormány arról győzködte a polgárokat, hogy a nemzeti érdekek képviseletének nincs jelentősége az Európai Unióban. Dávid Ibolya szerint üdvözlendő a kormány erőfeszítése, ahogyan küzdött a feltételek javításáért, de a végeredmény valódi értékeléséhez a teljes tárgyalási anyag ismerete szükséges. A Magyar Demokrata Fórum elnöke hangsúlyozta: reményeik szerint az európai nemzetek szolidaritása, ha zökkenőkkel is, de megvalósul. "Bízom abban, hogy ennek a folyamatnak a magyar nemzet többsége a nyertese lesz" - jelentette ki az MDF elnöke. (MTI)
Magyarország utolsóként egyezett meg az EU-val a bővítés pénzügyi feltételeiről
A visegrádi országok pattanásig feszítették a húrt az EU-csatlakozási csúcstalálkozón
Koppenhágai EU-csúcs: Schröder szerint megtalálták a csatlakozási tárgyalások megoldását

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"