szerző:
hvg.hu

A Fővárosi Bíróság másodfokú, jogerős határozatában nyolc napon belül címoldalon történő helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet egy 1976-os keltezésű, állambiztonsági jellegű irat másolatának közlése miatt. A lap június 19.-i  publicsisztikája az irat alapján azt állította miniszterelnökről, hogy III/III-as jelentéseket írt.

A Magyar Nemzet június 19-i számában közölt, Medgyessy Péternek tulajdonított aláírást is tartalmazó feljegyzés szerint a jelenlegi miniszterelnök 1976-ban egy olyan bizottságot vezetett, amely a Pénzügyminisztériumban, az OTP-nél és az Állami Biztosítónál vizsgálta, hogy kik jöhetnek számításba egy esetleges ellenforradalmi megmozdulás vezetőjeként, résztvevőjeként.
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében azért kötelezte helyreigazításra a Magyar Nemzetet, mert azt a hamis látszatot keltette, hogy Medgyessy Péter készítette, írta alá a közölt dokumentumot, illetve valótlanul híresztelte, hogy a miniszterelnök III/III-as jelentéseket készített. A Fővárosi Bíróság rámutatott: a napilap nem tudta bizonyítani az irat eredetiségét, illetve az állítás valóságtartalmát.
A Magyar Nemzetben közölt irat kapcsán a nyáron nyomozás indult okirat-hamisítás gyanújával. Az ősszel megszüntetett eljárásban az ORFK kétséget kizáróan megállapította, hogy az inkriminált iraton szereplő aláírás nem Medgyessy Pétertől származik. Az okirat-hamisítás elkövetőjének kilétét nem lehetett megállapítani, és ez az eljárás folytatásától sem volt várható, így a nyomozást megszüntették. (MTI)
A Veszprém fő riválisához igazol Mikler Roland

A Veszprém fő riválisához igazol Mikler Roland

Most hirdettek eredményt, de négy hónapja megmondtuk, kik nyerik a centrumkórházak tervpályázatát

Most hirdettek eredményt, de négy hónapja megmondtuk, kik nyerik a centrumkórházak tervpályázatát

Őrizetbe vettek három embert a törökországi vonatbaleset miatt

Őrizetbe vettek három embert a törökországi vonatbaleset miatt

A fél világ a budapesti tüntetésekről ír

A fél világ a budapesti tüntetésekről ír

Kósa Lajos mindeközben parfümöket szimatolgat Bécsben

Kósa Lajos mindeközben parfümöket szimatolgat Bécsben

Ez az okostelefon 7 napig bírja töltés nélkül, de ne próbálja meg zsebre rakni

Ez az okostelefon 7 napig bírja töltés nélkül, de ne próbálja meg zsebre rakni