szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldi az Országgyűlésnek az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt, megítélése szerint ugyanis a múlt héten elfogadott törvény hátrányosan érintheti azokat az állampolgárokat, akik a szociális alapellátásokat egyházi intézményben kívánják igénybe venni. A kormány szerint a szabályozás nem korlátozza az egyházak szabad intézményalapítási jogát, és nem csökkenti, hanem növeli az anyagi támogatás mértékét.

Az államfői sajtóiroda közleménye szerint az alkotmány, továbbá a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény, illetve az egyházakkal kötött megállapodások az állam és az egyházak viszonyát úgy szabályozzák, hogy a szétválasztásuk mellett a felek számára partneri együttműködést írnak elő. A köztársasági elnök úgy látja, a törvény elfogadásával ez a partneri együttműködés sérül, ezért a jogszabályt nem írja alá.
"A történelmi egyházak vezetői és a miniszterelnök részvételével tartott, Mádl Ferenc által kezdeményezett megbeszélésen az egyházak részéről mindenki sérelmezte a törvénytervezetet" - hangsúlyozza a közlemény. Medgyessy Péter miniszterelnök éppen ezért ígéretet tett a parlamentnek benyújtott javaslat, illetve módosítása megvizsgálására, erre azonban a feszített parlamenti munka miatt már nem volt ideje a képviselőknek. "A törvény megfontolásával, újragondolásával ez a lehetőség megnyílik" - áll a közleményben, amely szerint az állam és az egyházak között korábban létrejött megállapodás értelmében a kormány csak előzetes egyetértés esetén hoz az egyházakat hátrányosan érintő döntést.
A köztársasági elnök felkérte az Országgyűlést, hogy a lehető leghamarabb tűzze napirendjére a törvény módosításának újratárgyalását, egyben javasolja, hogy a törvényjavaslatban foglalt kedvezmények a módosítás elfogadásakor visszamenőleges hatállyal lépjenek életbe, hogy egyetlen állampolgár se járjon rosszabbul a törvény hatálybalépésének késedelme miatt.
A parlament múlt hét kedden döntött a szociális törvény módosításáról, amelynek értelmében jövőre többek között változott volna az önkormányzati támogatások rendszere, bevezették volna a rászoruló családok rezsitartozásain enyhítő adósságrendezési szolgáltatást és növelték volna a kiegészítő családi pótlékot is.

A kormány sajnálattal veszi tudomásul, hogy a köztársasági elnök nem írta alá a törvénycsomagot; emiatt számos, a családokat kedvezően érintő intézkedés több hónapos késéssel valósulhat meg - áll a kormányszóvivő közleményében, amely szerint  éppen ez a törvénymódosítás teszi lehetővé azt, hogy az önkormányzatok az egyházi fenntartók részére is teljes körben biztosítsák az ellátás költségének fedezetét. "Erről a történelmi egyházak képviselői több alkalommal tájékoztatást kaptak a döntéselőkészítés folyamatában. Az egyházak képviselői a tájékoztatást megnyugvással vették. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter ezen túlmenően külön együttműködési megállapodásban kívánta rögzíteni az egyházi szociális alapellátásokat nyújtó szolgálatokkal történő együttműködés részletkérdéseit" - olvasható a közleményben. (MTI)

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt